R o a d t r i p

Maradványok - ez volt az "utazási szezon"

2009-09-27T23:14:00.006+02:00

Képek az első két elemről itt és itt. A "süti" még eltart egy kis ideig.

A good life

2009-06-28T19:57:00.004+02:00

Mint amikor éjjel vezetek az országúton. Felkapcsolom a reflektort, hogy kicsit tovább lássak, hamár úgy lelassulnak a reflexeim éjfél után. Tolom a fénypászmát magam előtt a fekete, sőtétzöld és sötétkék világban, igyekszem találni valami élvezhető rádióadót, és bosszús vagyok, amikor egy másik autó miatt vissza kell kapcsolnom tompítottra.

Főleg "karrieremre" (ha beleszámoljuk az iskolákat is) volt egy hosszú ideig jellemző, hogy a következő lépcsőfokkal mindig tisztában voltam. Az élet ugyan ide-oda sodort, de úgy tűnt, mintha a reflektorral be tudnék látni a kanyarokba. Csakhogy ahogy a gondolatban továbbléptem, a kanyar mögött útelágazás volt, és minden út újabb válaszúthoz vezetett, válaszútak sokaságát nyitotta meg. Ahogy az elágazások labirintusában próbáltam választani gondolatban, úgy éreztem nincs korlát, minden csak az én választásomon múlik. Mert a mai világban egy kis bátorsággal és sokkal több munkával már tényleg szinte bármi elképzelhető. Nyilván vannak lehetőségek, amiket magam mögött hagytam (ezért sajnálom csak az "öregedést"), már nem leszek pl. mikrobiológus, de a megmaradt lehetőségek tárháza így is szédítő. Én ebben nem vagyok valami bátor, de az élet eddig is megadta a lehetőségeket, és ha kelletlen elfogadtam őket, abból mindig jó dolgok sültek ki.

Na dehát ha annyi a lehetőség, és korlát minimális, akkor hogy válasszon az ember? Ilyenkor az agyam gondolatban helikopterre (helicopter view), sőt űrhajóba száll, és megpróbálja megnézni, hogy az az út vajon hova vezet. Ezt nyilván lehetetlen megjósolni, de játszani lehet. Csak a probléma az, hogy az utak közötti választáskor mérce kell. Miért jobb ha ezt az utat választom, mint a másikat? Miért válasszam ezt? Mert boldogam életem lesz tőle? Biztos ettől lesz boldogabb az életem? (Ld. pl. legegyszerűbb kérdést: komoly karrier vagy sem) Mitől lesz az ember élete boldog? És ekkor beleütközök egy falba, ahonnan nincs tovább, mert előbb erre a nehéz kérdésre kell válaszolni.

*******************

A Harvardon a 30-as évek végén néhány tudós azt a kérdést tette fel, hogy mitől lesz az ember élete "good life". Mik azok a tényezők, amelyek sikeres, boldog élethez vezetnek? Azt egyből látták, hogy az orvostudomány, a pszichológia és -átria megközelítése, amelyek egy adott emberrel nagyrészt csak rövid ideig, életének beteg szakaszában foglalkoznak, itt nem alkalmazható. Egész életutakat kell megvizsgálni tudományos alapossággal, összehasonlítani őket, hogy következtetéseket vonhassanak le.

Így fogtak 268 "normális" hardvardi fiú diákot a '42-'44 között végzők közül (köztük pl. JFK-t), és az akkor elérhető legnagyobb tudományos alapossággal feltérképezték őket minden tekintetben a fizikai állapottól kezdve a családi háttér legapróbb részleteiig. És elkezdték nyomonkövetni őket. A hosszútávú (szakszóval longitudinális) kutatás többször majdnem abbamaradt, de egy elkötelezett tudósnak hála máig tart, amikor a valamikori diákok már 80-as éveik végén járnak.

Több mint száz ember életútja van dokumentálva és titkosítva tudományos aprólékossággal abban a Fenway Park-i (itt van a Boston Red Sox baseball csapat pályája is amúgy) szobában, ahová tavaly ősszel beengedték a The Atlantic újságíróját - a kutatás során először.

A cikket (What Makes Us Happy?) mindenkinek nagyon ajánlom, mert nagyszerű írás. Nagyon hosszú, de rengeteg olyan gondolat és fordulat van benne, amiről napokig lehetne beszélgetni.
Nem is mondok többet, inkább bízzatok bennem, és olvassátok végig.

Ja, és tudom-e már a "titkot"? Nyilván nem. Ha ilyen kész válaszokat akarna adni a cikk, nem is ajánlanám. Mert attól tartok nincsenek kész válaszok.

A veztéknév nélküli ember

2009-05-25T16:00:00.001+02:00

A mai világban, amikor intézmények szabályozzák életünk legkülönfélébb momentumai, nehéz elképzelni, hogy ne legyen vezetéknevünk. Bár valószinüleg a keresztnév jobban hozzám tartozik, de a vezetéknév is integráns része lett a személyiségemnek, és nehéz lenne elképzelni, ha elveszteném - mondjuk egy tanuvédelmi program keretein belül.

Pedig a vezetéknév nem annyira régi találmány. Az egész úgy kezdődött, hogy kellett valami, amivel megkülönböztethetik a sok azonos keresztnevűt. Lehetett ez a foglalkozásuk, birtokaik földrajzi helye, nemzetiségük, honnan, melyik városból származnak, valamilyen - legtöbbször külső - tulajdonságuk.

Skandináviában még a XX. sz. első felében, és azon belül Izlandon mai napig az apa (ritkábban az anya) neve + fiú esetén son, lány esetén dottir szavakból képződik a vezetéknév, s ez természetesen az unoka esetében megint újragenerálódik. Így a gyermek "vezetékneve" más lesz, mint a szüleié, ami bizony vezethet problémákhoz, ha hülye határőrbe botlik az ember.
Ez persze azért van, mert ez az apai név nem is igazán vezetéknév, az izlandiak nem is tekintik annak, csak valamiféle leírásnak, kiegészítésnek. Éppen ezért, ha formálisan meg akarunk szólítani egy izlandit, akkor a keresztnevén tegyük, úgy mint "Ms Björk..." és nem mint "Ms Gudmundsdóttir..." (Emiliana Torrini Davidsdóttirt sajnos nem tudtam frappánsan felhasználni a példához).
Ez a szülői vonal nem csak a germánokra volt jellemző, de kelta ír/skót világban a Mac ugyanúgy fiú-t, míg az O' unokát jelől. Aztán ne is beszéljünk az oroszban a patrimoniális középsőnévről.

De vannak még érdekesebb kultúrák. A Myanmarban egyáltalán nem volt semmi ilyesmi - mindenki olyan neveket vesz fel, amit akar, és azt az élete folyamán szabadon meg is változtathatja, ha ezt a sorsa úgy hozza.

Arra azonban mindezek után sem számítottam, hogy lehet valaki a fejlett nyugaton (az archaikus Izlandot leszámítva), akinek csak keresztneve van. Márpedig lehet. (és nem csak a kilóméter hosszú eredeti nevű spanyol, brazil, portugál focisták)
Olasz főnököm hosszas procedúra után két hónapja fogadott örökbe egy alig 19 hónapos kislányt, akinek a keresztneve Brenda (eléggé ritkán használt név arrafelé is - ott is a Beverly Hills 90210-re asszociálnak belőle).
A szabályok szerint minden dokumentumot, amit kaptak, úgy módosítottak, hogy ne legyen semmi nyomuk a gyermek eredeti szüleire. Brenda is majd csak 21 évesen férhet ezekhez hozzá. A módosítások egy fontos eleme volt, hogy Brendától elvették a vezetéknevét, kihúzták vastag fekete filccel mindenhonnan.
Az új szülőkben azonban nem bíznak a hatóságok - az első évben a hivatalos gyám továbbra is Milánó városa, így az apa nem adhatja vezetéknevét a gyereknek. Ebben az évben a kis Brendának egyszerűen nincs vezetékneve.

Flamenco

2009-05-24T19:00:00.000+02:00

Egy hete az A38-on megtekintettük a Nuestro Aire Flamenco Társulat előadását.
Hogy mit vártam tőle, arra nem emlékszem már, de akármi is volt, a produkció sokszorosan túlszárnyalta.

Az előadás előtt a flamencoról csak halvány elképzeléseim voltak. Persze, elnézően mosolyogva elolvastam a flamenco lélektanáról szóló bekezdést a fenti linken, de alapvetően egy idegen-kultúrás élményre számítottam, mint amikor a tv-ben enyhe mosollyal az ajkán nézte az ember a combizomból ugráló orosz kozákokat. Ehhez képest abszolút értelemben mérve is nagy élményt kaptam, ahogy úgy tűnt a többi néző is, akik úgy 5-től 65 éves korig képviseltették magukat a hajó gyomrában.

Rögtön az elején megvettek, mert a zene (a klasszikus gitárral, csellóval, valami ütőssel, a később csatlakozó alt-fuvolával) és a két énekesnő eltérő karakterű hangja már tánc nélkül is érdekes volt. Alapvetően nyilván a flamenco stílusa dominált, de a későbbiekben beleszűrődtek elemek a szomszédos területekről, más latin zenékből, dzsesszből, magyar népzenéből és akár cigányzenéből is. Külön meglepő volt, amikor flamenco stílusban magyar dalokat is hallottunk, és ez egyáltalán nem tűnt furcsának.

Aztán felvonult a kar, akik első produkciója inkább bevezetés volt. Nem úgy a két táncos szóló produkciói - akik történetesen az énekesnők, Arijana Luburic és az együttes vezetője, koreográfusa, Keck Mária voltak. Az ő táncaik olyan kifejezőek voltak, hogy hirtelen a flamenco minden, azelőtt bullshitnek gondolt filozófiáját el tudtam hinni. Történeteket láttunk a szinpadon, ahol mind az arcnak, mind a kezeknek, mind a lábaknak, mind a csipőnek, de a test összes többi részének is nagy szerepe volt - alig tudtam kapkodni a szemem a nagy koncentrálásban, mert mind hozzátett valamit. Különösen Keck Mária volt hihetetlen, akinek a táncán annyi minden átjött a személyiségéből, hogy szinte úgy lehetett érezni, megismertem.
A későbbiekben a kar lányai is felnőttek a feladathoz, s az újrázás idején nagyon megérdemelték, hogy mindegyikük egyenként is megmutathatta a maga kis szólóját.

Ahogy az a korábbiakban kiderült, a táncművészet vidékén eléggé fogalmatlan vagyok, s az olyan helyzetektől tartok, amikor csupán a mozdulatok szépségéért kell hanyattvágódni. Ezen az este lehet, hogy a zene segített, de egy pillanatra nem vesztettem el az érdeklődésemet, és a bő másfél óra alig húsz percnek tűnt.

Email

2009-05-21T18:47:00.004+02:00

Ma reggel két email várt a gmailben:

- Az egyik Agadezből, a Szahara közepéről érkezett, és a szerző sajnálkozását fejezte ki a felett, hogy megint külföldön vagyok. "I'm sorry to hear that you're again abroad. This year is bad for everyone." [később szegény Aghali rájött, hogy az abroad nem munkanélkülit jelent]

- A másikban, Kabulból biztosítottak róla, hogy a pénzünket vissza fogjuk kapni, mert más pénzének megtartása Haram, a hitük szerint tilos. Muqim megköszönte türelmünket, végezetül reményét fejezte ki, hogy mihamarabb vendégül láthat.

Ezek után eljátszottam a gondolattal, hogy visszakapcsoljam a gmail szöveges reklámait, amiket az emailek elemzése alapján gyárt - vajon milyen releváns reklámokat kapnék..

Ambiance

2009-05-19T23:35:00.002+02:00

Negyed10, már sötét, de a teraszajtó még nyitva. Á-val, csetelek skype-on, aki megint, még mindig Amsterdamban van:

"[21:12:15] b: kepzeld a madarcsicsergesen at felszurodik a rezfuvos-zenekar altal jatszott Oromoda
[21:14:38] Á: ha ilyeneket hallasz, tuti nem Pesten vagy"

Az igazi Svájc

2009-05-14T08:25:00.000+02:00

Appenzell Innerrhoden Svájc legkisebb kantonja a 26-ból, mindössze 17 ezren lakják az ország ÉK-i részén. Miután a XVI. században sikerült elszakadni a St. Gallen-i apáttól, és idővel felvetetni magukat a Svájci kantonok akkor még nagyon laza szövetségébe, még a századforduló előtt összevesztek a reformáción, s így jött létre a két Appenzell kanton: Innerrhoden (katolikus) és Ausserrhoden (református). (Ez nem ide tartozik, de Jura kanton csupán 1979-ben vált le Bernről - pont azért mert dominánsan katolikus, míg Bern protestáns. Így ma meg az okoz gondot, hogy Jura déli része hiába protestáns, s így Bernnél maradt, de a fővárossal szemben francia nyelvű.. Nehéz dolgok ezek.)

A Rajna-völgyből egy egysávos alsóbbrendű úton vágunk át a régióba. Ahogy kanyarog az út egy fehér Mercedes ML húz át minket a gyönyörű erdőn. Rendszáma AI, azaz helyi lehet.. de mégsem lehet biztos benne az ember, mert az alacsony autó-adóknak hála az összes bérautócég ide jegyzi be flottáját.

Kiérünk az erdőből, és elénktárul az igazi lándsáft. Káprázóan zöld mezőket kell elképzelni a hullámzó dombokon, tehén-kolompot, elszórt faházakat, a falukban festett homlokzatokat, s a háttérben a Säntis 2500m-es havas csúcsát a kék ég kontrasztjában.

De nem lehet megállni fényképezni, mert - szokás szerint - késésben vagyunk. Ugyanis április utolsó vasárnapja van, s az 1872 óta érvényben lévő alkotmány szerint minden évben ezen a napon tartják Appenzell faluban a Landesgemeindét, azaz az országos gyűlést. Ilyenkor a szavazásra jogosultak összegyűlnek a falu főterén, a férfiak oldalukon karddal, míg a nők a jogosultságot bizonyító okmánnyal, és közvetlenül törvényeket hoznak, valamint megválasztják a végrehajtó hatalmat jelentő tanácsot. Minden kérdésről nyiltan, kézfeltartással döntenek, és elméletileg bárki kifejtheti véleményét. Appenzell Innerrhoden különösen konzervatív kanton, így egészen 1991-ig kellett várni, hogy a nőket is bevonják a fehérnépnek nem való, komoly politikába - akkor is csak a berni legfelsőbb bíróság nyomására..

És valóban, Európa közepén (mert csak mi gonduljuk, hogy mi vagyunk ott - tőlünk nyugatabbra inkább tekintik Svájcot vagy Bajorországot annak) még mindig így, az 1585-as Ezüst Könyv szerint mennek a dolgok. Jó hosszan, 3 és fél órán át beszéltek az emberek a pulpituson érthetetlen schwytzer duetsch-ül, a szavazók sajna jobbára csak mindennapi öltözetben, esetleg öltönyben jelentek meg, és rendesen, kardcsörgetés nélkül, kézfeltartással szavaztak. Mertek volna nem eljönni - a törvény szerint a közügyekben való részvétel elmulasztása pénzbüntetéssel jár - kivéve, ha az időjárási körülmények vagy valami fontosabb kötelesség nem engedi. Ilyen lehet pl. a tehenek őrzése.

Képek itt.

Ja, és hogy milyen komoly döntéseket hoztak? Hogy mást ne mondjak betiltották a meztelen túrázást. Merthogy egyre több olyan német túrázó jelent meg a hegyeikben, akik az igazi természetközeliség jegyében nem viselt a bakancson kívül semmi mást. A szégyentelenek! Skandallum!

A Budapest - Milánó járat

2009-05-03T15:18:00.001+02:00

Már annyiszor megtettem a Budapest-Milánó utat oda-vissza, hogy igazán semmin sem tudok meglepődni.

Először még furcsa volt, hogy a milánói/bergamoi/orio al serioi reptéren azonnal meg tudtam mondani, hogy melyik lány magyar - az általában platinaszőke, 10+ centis sarkú csízmiben esetlenkedő táncos, ill. a táncból "nyugdíjba vonult" ex-kincskeresőket nem nehéz észrevenni. Az utóbbi kategóriába tartozott három éve az a csaj, aki mellettem azt magyarázta barátnőjének, hogy mennyire nem állt jól neki az a többmilliós hosszú bunda, s így inkább levágatta - majd ezután együtt elkezdték számolni a brilliánsokat a Chanel óráján.

Az olaszokat sem kell félteni, habár ők azért nem ilyen látványosan gázak. Pl. már megszoktuk tőlük, hogy még a téli hajnali töksötétben is a szemük előtt marad a napszemüveg. Az a napszemüveg, amihez egy fél irodaház homlokzatának üvegeit el kellett használni.
A kedvencem azonban az volt, amikor pár hónapja békés reptéri álmomból hajnali négykor egy sharm el-sheikhi charter teljes olasz közönsége ébresztett. Volt ott minden: már hajnalban full hangerővel és sebességgel beszélgető nagydarab asszonyságok, ordító csecsemők, rohangáló nagyobbacska gyerekek, csomagok alatt görnyedező megtört apák.. Nem is részletezem tovább.

Szóval már ismerem a szokványos elemeket, s igyekszem tudatomat beszűkíteni, minden mozdulatomat optimalizálni, és minél hamarabb álomba merülni. Márpedig ha alszom, akkor alszom. Így történhetett, hogy két hete nem is jutott el igazán a tudatomig egy magyar utastársam ordibálása. A leszállás folyamán azonban nem lehetett nem észrevenni, hogy a hajnali hatos indulás ellenére olyan tajrészeg, hogy le kellett támogatni a lépcsőn, és a buszra való felszállás is gondokat okozott neki. Nem rossz napkezdésnek.

Damn, Carmack

2009-05-02T19:29:00.002+02:00

Ha becsukom a szememet rocket launchereket látok..
Az egy dolog, hogy fiatalodtam 10 évet, de nem ilyen szép időben kéne ennek magába szippantania.

40 millió forintos bírság gyorshajtásért

2009-05-02T14:50:00.003+02:00

Tavaly nyáron az amúgy gyönyörű Fribourg mellett békésen radarozó svájci rendőröket egy francia rendszámú Ferrari ébresztette fel, amint 250km/h-val tepert el melletük.

A csigaevő úriembernek nem ez volt az első gyorshajtása a kantonban, ezért az eljáró bíró keményebb büntetési tétel mellett döntött. A végeredmény szerint három hónapon belül 70 ezer CHF-et (mintegy 13.3 millió Ft-ot) kell befizetnie, továbbá kap 5 évre felfüggesztve még 138.5 ezer CHF (26.3 millió Ft) bírságot. Az indoklásban a bíró megjegyezte, hogy a kalkuláció során figyelembe vette a vétkes jelentősebb anyagi lehetőségeit is.

A történet üzenete az, hogy itt a közteherviselés még a bírságokban is megjelenik (lehetett volna ez is a post címe, de a blikkes felütés azért jobban hangzott), esetleg az, hogy a gazdaság ilyen szintjén meg kell emelni a tételeket, hogy elrettentő erejük legyen a büntetéseknek. Nekem azonban fontosabb, hogy 1) a készülékek hibahatárát 7km/h-ban veszik figyelembe 2) ha engem fényképeznek le, talán nem kell eladnom a lakásomat. Talán nem.

(forrás: NZZ)

Apróságok április idusán

2009-04-16T10:36:00.003+02:00

Hogy folytassam a twitter-like bejegyzések sorát, meg kell osztanom egy szót, ami egy imént kapott levél témájában szerepelt:

"Überstundenzusammenstellung"

A német nyelv csodálatos.

*********************

Ennél csak egy fokkal érdekesebb, hogy a Roosevelt tér alatt, a kőfal és az alsórakpart által határolt kis zöldterületen egy sátrat pillantottam meg, amint arra vezettem ma reggel. Egy plédet is szárítottak a sátor tetején, biztos a tegnapi zuhéban ázott el.

Extrém sátrazás? Asszem kell egyfajta exhibicionizmus is ehhez a "leszarom a konvenciókat" attitüd mellett.

Romantika

2009-04-15T18:25:00.002+02:00

Egy szénszállító uszály haladt el sodrással ellentétes irányban az Árpád híd alatt, épp mikor sétáltunk ki a Margit-szigetre elfogyasztani a hot-dogból, narancsból és traubiból összeállított szofisztikált ebéd-menünket.

Az uszály jól megvolt rakva. A biciklik, sőt, autók mellett a hely nagy részét szénfekete feketeszén nagy halmai foglalták el.

A hajó neve "Tiamo" volt.

Életjel

2009-04-04T19:37:00.004+02:00

Strapás ez a "házas" élet.
Mellette a kötelezők - mint a barátok, munka, pici sport, család, zene - után pont szegény gyermekemre, a blogra nem maradt idő az elmúlt öt hétben.

Nem akarok túlságosan énblogot írni, ezért csak schlagwortokban:
- Egy kis kirándulás MM-mel. Cinque Terre egy újabb hely, ahova vissza kell menni. Többször.
De ami fontosabb, örültem, h végre látta hol vagyok, amikor nem vele.
- Aztán megöregedtem, amire a focipályán 17 éves gyermekek fel is hívták a figyelmemet. Viszont mindez jó alkalom volt, hogy barátaimtól egy nagyon szép élményt kaphassak. (innen is nagyon köszönöm nekik!)
- A munkahelyen számos dilbert-es tapasztalattal gazdagodtam, amiból vicces vagy éppen bosszankodó blogbejegyzések születhettek volna. Az utóbbi 2 hétben meg munkaóráim száma visszatért a két évvel ezelőtti szintre.
- Á. meglátogatott. Az idő ugyan elromlott a hétvégére, de legalább kiderült, hogy Ligúria Savona felé is szép, majd Cremona megerősítette, hogy tökéletesen mindegy, hogy Észak-Olaszországban melyik várost választja az ember, mindegyik gyönyörű.

Csalódás

2009-02-25T21:48:00.003+01:00

Kavita, indiai kolléganőm kiskorában keresztény iskolába járt. Indiában máig a legjobb iskolák jelentős része keresztény, s a szülők a legjobbat akarták lányuknak - mégha a család jain vallású is. Így a kislány megtanult számos keresztény szokást, szertartást is, pl. a Miatyánkat még ma is el tudta mondani. (Természetesen angolul. Ha magyarul is elmondja, akkor tényleg meglepődöm.)

Amikor eljött a karácsony a kis Kavita kiakasztotta a zoknikat, s boldogan ment lefeküdni. A szülök értetlenül, de elnézően kisérték figyelemmel a műveletet, majd visszatértek az abbahagyott tevékenységekhez. Nyilván nem jutott eszükbe, hogy komoly feladatuk van.

Alig nyitotta ki a szemét, Kavita boldogan rohant a zoknikhoz, amik azonban pont annyira üresen lógtak, mint előző este. S a csalódás következő évben is eljött, s a rákövetkezőben is.. Egészen addig, amíg valaki el nem árulta neki a titkot...

Vidám vasárnap

2009-02-22T18:31:00.002+01:00

Felkel 3 óra alvás után f4-kor - zuhanyzik, reggelizik, bepakol - taxizik - vár - repül - vár - buszozik - vár - vonatozik - vár - vonatozik - vár - buszozik - felhúzza a táskát az utcán, meghal - beleájul az ágyba délben.

..és ez még kifejezetten flottul ment, egy járművet sem késtem le.

De legalább magamba nézhettem, hogy miért nem hallgattam eddig Beirutot, pláne ha ezek az EP-k a gyengébb lemezek közül valók + végre van a Flying Lotus után újabb elborult vonatozós zeném, amit egyetlen barátom sem bír majd meghallgatni.

Jel

2009-02-19T10:14:00.003+01:00

Van úgy, hogy az élet figyelmeztet, csak az ember nem akarja/tudja észrevenni a jeleket.

Most kezdtem bele Salinger Magasabbra a tetőt, ácsok kisregényébe, ami vékony, viszont gyorsan fogyott. Általában a külső kabátzsebemben volt, hogy 1-2 megállóra is gyorsan elő tudjam kapni.

Aztán tegnapelőtt az autómba visszaszálva vettem észre, hogy a könyv az ülés szélén hever, szomorúan árválkodott ott, szinte panaszosan potyogtak a könnyei. Én azonban nem értettem meg az üzenetet, és újra ugyanoda tettem vissza.

A büntetés nem késett sokat. A metróról leszállva már csak a hűlt helyét találtam. Elhagyott.

ET

2009-02-16T11:18:00.000+01:00

Már lassan egy hete, hogy a színpad szélén felkapcsolódtak a nagymama korabeli állólámpák, s bejött a színpadra ez az egyáltalán nem izlandi kinézetű, egyáltalán nem izlandi nevű izlandi lány.

Az Emiliana Torrini koncertet már régen kinéztem, és milyen szerencse, hogy véletlenül Bécsben lett munkám épp a koncert napján. S milyen szerencse, hogy M. volt olyan kréjzi, hogy kijöjjön utánam vonattal, úgy, hogy gyakorlatilag alig tudta ki az, akit látni fog.

A külvárosi Szene pont megtelt, s az amúgy teljesen ok közönségben szépszámú magyar is megjelent - legalábbis elég sok magyar szót kaptam el. A Kaiserschmarren (én) és a Glühwein (M.) után Lay Low volt a warm-up. A szintén izlandi kedves lány kedves dalokat énekelt a saját gitárja, továbbá egy Ötvös bohóc-szerűen gitárokat váltogató kobold-kinézetű figura kiséretében. A dalok jellemzően countrysak (jajj, volt nyávogó gitár is!) és némileg bluesosak voltak, de megjelent a folk is, és akkor már teljesen olyan volt a kép, mint a többi skandináv (leginkább svéd) énekesnő esetében. Ez nem annyira kritika, mert én szeretem az ilyet, s tényleg jó volt a produkció, amit Lay Low a számok közötti kedves kommentekkel még fel is dobott.

De a főfogás mégis csak ezután következett. A kísérő együttes egy könyvelő kinézetű, néha robotmozgású gitárosból, egy magas régi-Snoop hajú, kalapos gitárosból, egy mikrofonfrizurás billentyűsből (akin éppen hajnövesztő szerrel kisérleteztek a'la Csupasz pisztoly), és egy öreg, mellényes dobosból állt, aki már kezdettől fogva kiséri Emilianat. De ezerésegy hangszer került elő a koncert során a harmonikától a xilofonig.

Az első számnál mintha még megilletődött lett volna az énekesnő és a hangmérnök, de onnantól nem volt hiba. Még az általam kevésbé kedvelt új album is fantasztikusan szólt élőben, a lassú számoknak is nagy többletet adott az élő hangzás. Volt elszállás, pici "zúzás", persze sok romantika, és legalább két újrázás, aminek a végén már szabadkozott Emiliana, hogy legközelebbre több számot tanul meg. Végülis az első albumot már 10 éve, 21 évesen írta, amiről több más között - mintha külön kérésemre lett volna - azért elénekelte az Unemployed in Summertime-ot is.

A számok között igyekezett németül kommunikálni a közönséggel, ami botladozva, de többségében sikerült. Előbb azt gondoltam, hogy ennyi idő után már rutinból hozza a bájt, de amikor az egyik szám kapcsán bátyja haláláról beszélt, őszintén megrendültnek tűnt. (Pedig tuti, hogy minden koncerten elmeséli.)

A Jungle drums természetesen kétszer is lement, nagy sikerrel - mégha a közönség nem is kezdett el annyira ugrálni, mint vártam. Ha valamit újítani akarna, erre a gyorsabb vonalra állhatna rá az inkább lassabb, gitárosabb Me and Armini után, mert ez is nagyon jól áll neki, ahogy extázisban a színpadon ugrál.

Tuszámitáp, nagyszerű koncert volt, s ha legközelebb nem tudom úgy szervezni, business trip nélkül is megér egy utat Bécsbe... vagy akárhová!
(Najó, M. is sokat hozzátett a koncertélményhez, tubifer. :)

2 vegyes link

2009-02-15T19:15:00.002+01:00

1) Villany lekapcs, hangszoró felhangosít. Betakarózik. Gomb megnyom, szem becsuk.
És kezdődik az utazás.. Mondjuk Vanuatura vagy Burmába vagy Buenos Airesbe.
Nem tudom mennyi anyag van fenn, de ez óriási ötlet.

2) “Right now we’re somewhere between the arm in ‘Dr. Strangelove,’ ” which involuntarily jerked into a Nazi salute, “and the Luke Skywalker arm in ‘Star Wars’"
Tudom, h ez csak egy lépés, de ezt olvasva azt gondoltam: Future is now.

Fekete

2009-02-14T18:54:00.003+01:00

Péntek. Metsző szél. Kavarog a hó. Szállnak a gyengécske hópelyhek, majd vizzé válnak, ahogy belecsapódnak az aszfaltba. Utóbb mindegyik vizzé válik. Az is, amit előbb még felkap egy szélpofon, és csak két perccel később csap bele az aszfalt feketéjébe.

Tegnap meghalt az utolsó nagymamám is. Az utolsó nagyszülőm. 25 hónappal élt többet, mint a másik nagymamám. Ő meg akart már halni. Túl sok volt a fájdalom, túl sok volt a baj, elég volt a 85 év - négy éve már a halálból hozta vissza az egyik lánya, az anyám.
A másik nagymamám élni szeretett volna még. Nem is értette miért kell meghalnia, amikor még annyi minden vár rá. Érezte a 83 évet, de tele volt energiával.

A szél, amely legalább annyira szeszélyes, de jóval kevésbé édes és romantikus, mint a Csokoládéban, mindkettejüket össze-vissza dobálta az életük során. Szörnyű dolgokon mentek keresztül, és érdekes, filmbeli átfedéseket produkált a sors. Meg persze boldogságot is.

Sokféle élete lehet az embernek, de a végén mindegyikünkre a fekete föld vár. Ezt el kell fogadni, mert a halál az élet része.
El. kell. fogadnom.

Azok voltak a szép idők..

2009-02-02T18:59:00.000+01:00

Este 10, pizza carpaccio, három kolléga, köztük Antonio barátom eredetileg Calabriából, D-Olaszországból. Pincér, Sziciliából (de felesége magyar!, akart is hozni desszertnek palacsintát) megállítja másik pincért, aki meg Pugliából. Rögtön nagy az öröm, mire az utóbbi csakhamar azt találja mondani:

"Azok voltak a szép idők, amikor még a fél Európa a mienk volt... Spanyolország, az egész Mediterránum, a Balkán, sőt Franciaország! Németország persze nem, dehát ott hideg van, és szar a kaja... ki akar ott élni??"

(magyarázat: miután az olasz történelem-oktatás jelentős részét az ókor, s különösen a Római bir. foglalja el, ez meglehetősen erős nemzettudat-formáló erő. A XIX. sz. előtt utóljára a Római bir. alatt volt egységes Olaszország. S ez különösen a történelem további részében nem túl sikeres, általában szegénységben tengődő délolaszokon jön ki.
Bár Antonio csak röhög az ilyen félművelt honfitársakon, az ő vicces-nacionalista stílusában calabriaiként simán a saját nemzeti kulturális hátterének tartja a görög kultúrát is, hiszen pl. Archimedes is egy köpésre tőle, Szicíliában élt és alkotott, s egyáltalán, Róma megerősödéséig az itáliai-szicíliai görög városállamok meglehetősen erősek voltak.)

Mantova

2009-02-01T19:32:00.011+01:00

Mantova nevét etruszkok adták - az ie. 2000 körül alapított települést az alvilág istenéről nevezték el.
Ha valóban ilyen az alvilág, akkor a pokolban rengeteg kincset halmoztak fel elmúlt korok gazdag emberei; a pokolban rettentő hideg van, s ott sem jobbak a meterológusok, mint a felszínen; továbbá a pokolban nagyon finom édességeket kapni.

Szombatra szép időt, 8 fokot mondtak, s még péntek este is azt hazudta a meterológia, hogy a hideg front csak vasárnap jön. Így egy hétvégi nagybevásárlással késleltetve nekiindultam Mantovának, amiről sok mindent nem tudtam. Az eleinte fátyolos ég alatt még örültem is, hogy nem a Garda tavat választottam, de aztán egyre sötétebb és szürkébb lett minden a Pó síkság lapályának szélén, amibe csak a motorháztető pirossága vitt színt.

Az se sokáig, mert a fix 140km/h unalma azért kijön az emberen, ha egyedül vezet 1 óránál többet. Márpedig Olaszország legfontosabb autópályáin már nem tehet mást, amióta bevezették a tutor controlt. A kedves elnevezés egy átlagsebességmérő rendszert takar, ami ellen nincs orvosság, nem lehet kibújni alóla, viszont 135 fölött keményen büntet. Valahol készít egy fényképet pontos timestamppel, s ki tudja milyen messze egy másik fénykép segítségével megvan az átlagsebesség.

Du. 1-kor kipillantott a nap, hogy nyugtázza megérkezésemet, majd rögtön visszahúzodott. Egyetértettem vele: az 1-2 fok, ami fogadott, nem éppen városnézős idő. Hogy fogok így a tópartokon sétálni?? (Sehogy.)

A ma 46 ezres, azaz Hódmezővásárnyi városnak már a XII. sz-ban volt pénze arra, hogy négy nagy mesterséges tóval erősítse meg a védelmét, melyekből három ma is megvan. Az igazi aranykor aztán a 1300-as évek elejétől kezdődött, amikor a Gonzaga család került hatalomra, s a következő 400 évben a Habsburgok elj0veteléig egyre magasabb címekkel vezette a várost.

A fagyhalál elől a múzeumokban kerestem menedéket. Magasrangú vendéghez illően előbb a Palazzo Tében tettem tiszteletemet. A XVI. sz-ban mannierista stílusban épült villában elképesztő freskók vannak, amibe az aktuális Gonzaga azért is feccölt annyi pénzt, hogy V. Károly a nagy elragadtatásában herceggé nevezze ki. A nyári palotában számos gyönyörű szoba van, de a legnagyobb highlight az imént linkelt freskó, ami az összes falat elfedi egészen a földig. A vicces itt az, hogy a restaurálás közben a falba karcolt "graffitiket" (pl. Jóska + Julcsi) meghagyták, lévén 3-400 évesek.

A zimankóban a "Herceg útján" a belső városba sétálva azon gondolkoztam, hogy tavasszal biztos szebb lenne Mantova utcáin lófrálni, kimenni a tópartokra, megkerülni az erődítményt, bemenni a kis terekre.. de így ez túlélőtúra. Aztán a kihalt főtéren már nem kellett sokat gondolkozni, hogy jegyet váltsak a Palazzo Ducale-be.

A 34000nm alapterület mai irodaházi méretekben is jelentős, bár a térkihasználtság láttán azonnal dobnák a kukába a terveket ingatlanfejlesztő ex-kollégáim. A Palazzo Ducale mentségére szóljon, hogy sokszáz év alatt, többlépcsőben építették - az éppen aktuális Gonzaga mindig hozzátett valamit. S ahogy az épület, úgy a festmények, szobrok száma is gyarapodott. Elképesztő látni, hogy hiába vittek el ezres nagyságrendben képeket, ma is mennyi-mennyi csoda van itt a késő gótikától a barokkig. Mit mondjon az ember arra a 65m hosszú teremre, amit eredetileg is kiállítási célból terveztek, s ahol kb. 100 mellszobor fogadja végestelen végig, mivel a képeket anno elraboltak? De persze még sorolhatnám az 500 szobát és folyosót, ahol végül csak kétszer sikerült eltévednem (M: ide te csak vezetővel! ;) - csak az tűnt fel, hogy az almát szedő csajt, meg a fénylő fejű bácsit már láttam.

1,5-2 óra bolyongás után visszatértem a sötétedő fagyba, s a szürke szélbe, ahol azonban minden racionalitás ellenére éledezett a város. A fiatalok gyülekeztek a McDonalds körül, kinyitottak a januári leárazásaik utolsóit rugó boltok, a helyi édességeket áruló pasticceriák megteltek vásárlókkal, s a Sant' Andrea székesegyházban, ahol Krisztus pár csepp vérét őrzik, amit egy helyi római katona hozott haza, épp egy esküvő kezdődött.
Próbáltam lelket meríteni az emberekből, de csak annyira tellett, hogy három hurokkal hosszabban evickéltem vissza az autómig.

Nem, nem vagyok egy nagy múzeumba járó. Ha korlátozott időm van egy ismeretlen városban (s mikor nem?), sokszorta szívesebben sétálok az utcáin, terein, mint hogy a múzeumokban lépnék képtől szoborig, mert úgy érzem, a város többet mond nekem. Mindazonáltal nem csak az időjárás miatt nem bántam meg, hogy így töltöttem időm nagyobb részét Mantovában. Egyrészt a sok szépség műv.töriből amatőr fejemet is lenyűgözte. Másrészt agyam gazdasági része meg azon ámuldozott, hogy egy pici város olyan gazdag városok szomszédságában, mint Verona, Padova, Ferrara, Modena, Parma, sőt, Bologna (mind max. 100km), hogy bírt ekkora gazdagsággal évszázadokon át.. Szívesen összevetném Mantova egy főre eső GDP-jét mondjuk a XV. században, amikor azért Mátyás alatt nekünk is jólt ment, mondjuk Budával.

All-in-all, nem azt mondom, hogy Mantovára kellene építeni egy nyaralást, de hamár Veronát érinti az ember, Milánó vagy éppen Firenze felé menet megér egy napos kitérőt.

(ps. képek most nincsenek, mert a szar időben, szar képek készültek, a múzeumokban meg tilos volt - le is lettem szúrva)

Emlékeztető

2009-01-30T22:09:00.003+01:00

Múlt hét végén Ájm dájin' címmel fogalmaztam bejegyzést, amit a nagy haldoklás közepette nem is tudtam megírni. Meg mást sem, pedig de mennyire szerettem volna visszaadni valamit abból a múlt hétből.

E hét után viszont asszem nem árt a következő idézettel emlékeztetni magam (és a kedves sorstárs-olvasókat)..

"- De nem gondolod, hogy szívesebben maradnának otthon, és a feleségüket csókolgatnák, meg uszodába járnának és szórakoznának?
- Nem - mondta Colin. - Ugyanis erre nem gondolnak.
- Dehát az ő hibájuk, ha azt hiszik, hogy dolgozni dicsőség?
- Nem - felelte Colin, - nem az ő hibájuk. Azért hiszik, mert azt mondják nekik: 'A munka szent, a munka jó, szép, a legfontosabb, s csak a dolgozóknak van joguk mindenre.' Csakhogy odajutnak, hogy mindig dolgozniuk kell, és nem tudják élvezni munkájuk gyümölcsét.
- Szóval akkor ostobák? - kérdezte Chloé.
- Azok - felelte Colin. - Azért értenek egyet azokkal, akik azt mondják, hogy dolgozni a legjobb. Így elkerülik a gondolkodást, azt, hogy előrejussanak, és hogy többé ne kelljen dolgozni nekik.
- Beszéljünk másról. Fáraszt ez a téma. Mondd, szereted-e a hajam?"

(Boris Vian: Tajtékos napok)

Egy vasárnapi kirándulás januárban

2009-01-12T00:52:00.006+01:00

(disclaimer: az alábbi beszámoló nem a Magyarországon gázembargóban, szmogriadóban és főleg -21 fokos zimankóban senyvedő kedves olvasóim frocilázására született. Inkább csak szeretnék átadni valamit a mai élményből. Olvassátok, nézzétek a képeket, s próbáljatok képzeletben odarepülni. Aztán akár valóságban is..)

*Update: A visszajelzések alapján nem volt teljesen tiszta, h a képek itt találhatók: http://picasaweb.google.com/bgorboi/Portofino090111#

"..so like a dream? No, better." - hangzott fel a fülemben az (egyébként göteborgi) Air France együttes "Collapsing at your doorstep"c. száma, pont, amint a napkorong legszéle is eltűnt a tengerben - épp valahol Franciaország vízein. Beleharaptam az erre a pillanatra félretett csokimba, s két dologra gondoltam:
1) Vajon itt tart már a technika, hogy a kis kínai az iphone-omban olvas a gondolataimban, s azoknak megfelelően választja össze a számokat, s azt kamuzza, hogy ez véletlenszerű?
2) Adjak-e a csokimból a mellettem álló olasz párnak, akik átkarolva nézték a naplementét? (Nem adtam - ők mégiscsak együtt nézték a naplementét, én meg a csokimmal. Gondolom a srác sem adna cserében a csajából. Nahátakkor.) De ez nem fontos.
A fontos az, hogy ez egy ilyen nap volt. Tudtam, számítottam rá, hogy jó lesz, de azt nem gondoltam volna, hogy ennyire.

Most, hogy eredeti terveimmel ellentétben itt kellett maradnom a hétvégére, nem akartam megint kidobni az időt az ablakon, s elhatároztam, hogy vasárnap bevágódom az autóba, s kerül amibe kerül, leugrom az Olasz Riviérára. Az idő naposnak igérkezett, a szilveszteri szezon elmúlt, turista csak belföldi várható - röviden minden bíztató volt.

S így is lett. Bár szokás szerint későn, f10-kor indultam, de már 12 előtt megpillantottam a tengert, s örömmel konstatáltam, hogy az azelőtti 150 kilométer havas, ködös táj nem folytatódik a Ligúriai Alpokon túl. Helyette a még reggel, a tó mellett tapasztalt meleg, napos idő várt Rapalloban. Mi több, egy olasz ezt mondta épp a telefonjába "Ci sono diciotto gradi!" azaz 18 fok van. Gondoltam, hogy csak a napon, még így is kételkedtem, de tényleg ezt mutatták a hőmérők. És valóban lekerült rólam előbb a kabát, majd már a pulóver is lekéredzkedett, de ennek megálljt parancsoltam. Mégiscsak január van.

Rapallo ősi kikötő Genovától 35km-re keletre. Viszonylag hamar elérte a turizmus (már Nietzsche is nyaralt itt), ráadásul a meglehetős tehetős turizmus, amit jelez, hogy golfpályáját 1930-ban nyitották meg. Január második hétvégéje szerencsére nem turista szezon, így a pár louis vuittonos és rolexes (mind eredeti!) feka csak milánói, torinói és genovai kirándulókra tudott vadászni. (Budapestiekre szerencsére nem is akart.) A designolt hajú fiatalok, a csillogó, milliós bundás öregasszonyok mellett napfürdőzött néhány suhogós nagydarab kopasz is, ami a Gomorra c. film tegnapi megtekintése után némi aggodalommal töltött el. (A filmről csak annyit - mert tényleg nem megyek át filmbuziba -, hogy annyira hiteles, hogy az alapjául szolgáló könyv írójának bujkálnia kell rendőri védelem alatt, s hogy a film több szinészét(!) is letartóztatták, mert kiderült a kapcsolatuk a Camorrával. Érdemes megnézni!)
Mindenesetre megnyugtattam magam, hogy Nápoly messze van, s a Camorrához képest a többi maffia sokkal kevesebb embert öl meg. Azért nagy ívben elkerültem a padjaikat - ki tudja, hogy nem most hajt-e el mellettük egy géppisztolyos autó?

Tettem egy kört, élveztem a napfényt, a meleget, s a tengert. Imádom a "tavamat" de a tenger, az tenger. Ránéztem az alvó yachtokra, átvágtam a szokásos olasz sikátorokon, amik vasárnap lévén üresen kongtak, majd autóval folytattam utamat eredeti célom, Portofino felé.

Az utat, ami előbb Santa Margherita Ligure-n keresztül vezetett. Na, itt álljunk meg egy pillanatra - ez nekem sose megy: olaszban a Margherita a virág, meg a név, míg a Margarita csak a koktél (meg persze a venezuelai sziget, de az meg már úgyis spanyolul van).
A valóságban azonban nem álltam meg a 10 ezres városban, pedig amellett, hogy átvágva rajta gyönyörűnek nézett ki, a méretéhez méltó módon komoly helyi élet volt a parton - különösen a pálmafák alatt kialakított jégpálya körül. Majd talán máskor.

A cél Portofino volt a félsziget végén. A halászfalu, ami mára olyan híres, hogy a japán Disneyworldben egy az egyben felépítették (najó, kicsit összemixelték Velencével, dehát minderre nem lehet helyet teremteni), s az orlandoi Universal parkban is van hasonló (ezt a megoldást (1.kép) inkább nem minősítem). Talán a sznobságáról többet mond, hogy nem csak windsori hercegi pár töltötte itt a nászútját, de Richard Burton is itt kérte meg Elisabeth Taylor kezét. De elég csak beütni a google-ba, hogy "Portofino celebrities", s elképesztő listát kapunk Beyoncétól Eva Longorian át Rod Stewartig. Természetes Berlusconinak is van itt tengerparty nyaralója.

Minden azt mondatja hát, hogy ha valahova, ide nem szabad menni. Ki akar megfulladni a sznob milliomosok (és biztonsági embereik) tömegében?? Az év bármely más szakában valószinüleg nem is szabad, de ilyenkor, legoffabb szezonban igyekezett a régi arcát mutatni a falu. Az öreg nénik napfürdőztek, a Louis Vuitton boltra is csak a cégére utalt, s nem volt több vagy más turista, mint Rapalloban. S így Portofino gyönyörű. Biztos van még sok ilyen fekvésű és építésű falu Olaszországban (hogy mást ne mondjak Varenna Bellagioval szemben), de ettől még elvarázsol.

A faluból a világítótorony felé nekiindultam az egyik mesebeli ösvénynek, a lépcsőknek, amelyek szűk falak és sövények között vezetnek, néhol boltívek alatt. A sövényeket itt-ott kovácsoltvas kapuk szakítják meg, amelyek ki tudja milyen palotákhoz vezetnek. Nem kell 10 év alattinak lenni, hogy egy mesében érezzük magunkat.
Ha pedig egy picit utánaolvas az ember, felnőtt mesében is találja magát: az épületek nm-ára meghaladja a 200ezer EUR-t. Ha van eladó - mert 40 éve nem adtak ki építési engedélyt új épületre.

Bekukkantottam még pár mellékútra, s legszívesebben végigtúráztam volna a védett félsziget 70km-nyi gyalogútját, de tél van, amit a hőmérsékletből nem is annyira, mint a rövid nappalból lehetett érezni. A falu (DK-re néz) hamar árnyékba borult, elkezdett készülődni a vacsorára. Én meg nekiindultam, hogy a félsziget Ny-i oldalán fekvő San Roccoban utolérjem a napot, elcsípjem a naplementét..

The Curious Case of Delicatessen

2009-01-10T20:41:00.006+01:00

Hogy mégse menjünk át filmbuziba, ezért egy postban számolok be két múltheti filmélményemről, melyekkel sikerült továbbra is tartani azt a magas színvonalat, amit a Slumdoggal elkezdtem az újévben.

A "The Curious Case of Benjamin Button" megintcsak Oscar esélyes film - s nem érdemtelenül. Fincher bebizonyítja, hogy kiváló rendező, aki nem csak thrillerhez ért.
F. Scott Fitzgerald 28 oldalas novellájából egy 2 és háromnegyedórás eposzt készített, amiben Brad Pitt, alias Benjamin Button életét tekintjük át, aki öreg testben születik az 1918-as New Orleansban, s az évek múlásával fiatalodik meg. Nyilván ez a szokatlan folyamat rengeteg problémát idéz elő, amelyek egy része praktikus, de a fontosabbak az emberi kapcsolatokról szólnak. Pitt partnere Cate Blanchett, aki egészen elképesztően jól játszik - már megint.

A film egy gyönyörű történet, egy óriási tabló, amit még el bírtam volna nézni - a hosszú játékidő egyáltalán nem volt zavaró, pedig ez itthoni mozizásnál sokkal jobban előjön. Az imerzióhoz nagyban hozzájárult a készítők fantasztikus alapossága: Az nem is kérdés, hogy a smink Oscart kikapja idén, de az embereken kívül a helyszínekre, díszletekre is figyeltek - mi több, a cinematográfiával is igyekeztek felidézni a különböző korokat.
Mindenképp ajánlott film.

A másik film Zs ajánlására került letöltésre (innen is köszönöm az ötletet!) A Delicatessen-t 1991-ben rendezte Jean-Pierre Jeunet, aki pont tíz évvel később az Amélie-vel vált világhírűvé. (Jézusom, az Amélie már olyan régi film!?)
De ne egy kidolgozatlan Amélie-t várjunk a Delicatessentől. Ez egy elképesztően szürreális, groteszk, morbid, fekete komédia, amiben körülbelül senki sem normális. Nem is tudom, mit írjak a történetről... Legyen elég annyi, hogy a sztori egy olyan bérházban játszódik a semmi közepén, amelynek tulajdonosa a ház aljában üzletet üzemeltető hentes, aki - a háború utáni? - hiány közepette időről-időre emberhúst is árusít.
Mondom, ez vígjáték, és nem a Bárányok hallgatnak! Tele van egy csomó gumifejű francia színésszel, burleszk-jelenettel, groteszk párbeszéddel.

Nem mindennapi film - ez is megér egy probát, merem ajánlani!

Memento

2009-01-10T15:17:00.004+01:00

Reggel van, rohanás. Balázs 6 éves. Már iskolás! Valamin rettentően gondolkodik. Töri a fejét, ahogy csak a hatévesek tudják. Csak úgy ugrálnak az asszociációk a fejében. Édesapja indul, hívja, s Balázs kilép az ajtón, lemegy a lépcsőn.
Majd a kapu előtt visszafordulnak. Balázs papucsban indult volna iskolába.

..több, mint két évtizeddel később..

Balázs a zuhany alatt áll. Élvezi a melegvizet. Komoly, elismert multiszoldzsör, aki hülyére dolgozta magát a héten. Gondolkodik. Csak úgy ugrálnak az asszociációk a fejében. Egyik lányról a másikra, egyik országról a másikra, munkáról tengerre, bevásárlásról takarításra.
Mintegy 10 perc elteltével megakad: Balázs nem biztos benne, hogy vajon betusfördőzte-e magát, és már lemosta avagy még nem.

..újabb öt évtizeddel később..

Balázs nyugdíjas, hiszen már betöltötte a nemrég 75-re emelt nyugdíjkorhatárt is. Hogy hány éve, abban nem biztos.
Balázson az Alzheimer jelei mutatkoznak. De senki sem veszi észre, hiszen Balázs mindig is ilyen volt.

Mottó

2009-01-04T20:49:00.005+01:00

(via ffffound, ami meg mila-loveology-nál találta)

Nem szoktam linkelgetni, de ez a mottó pontosan megragadja miket szoktam gondolni, ha épp kurvára pozitív vagyok.

Kezdjük mondjuk így az évet!

Slumdog Millionaire

2009-01-01T23:43:00.002+01:00

A "Kezdjük az évet jó filmmel Nemzeti Program" továbbá a "Pihentessük a lábat, hátha elmúlik a fél lábfejet beborító véraláfutás és dagadás Úniós Közalapítvány" támogatásával ma megnéztem Danny Boyle (Trainspotting, A Part, Sunshine) új filmjét, a Slumdog Millionaire-t.

A film története röviden: A főszereplő srác a 19 milliós Mumbai (volt Bombay) egyik szegénynegyedében nőtt fel, mégis eljut az indiai Legyen ön is milliomos utolsó, elképzelhetetlen vagyont érő kérdéséig. A nagy nap előtti éjszaka azonban beviszi a rendőrség, mert egy ilyen tanulatlan csoró honnan is tudhatná a kérdésekre a válaszokat, ha nem csalással. A kihallgatás alatt azonban megismerjük a srác életének fordulópontjait, amik révén a kvíz-show egy-egy kérdésére tudta a választ. Van szerelem, idegen kultúrák, önfeláldozás, realizmus (nyomor), gonoszok, hihetetlen jó (nyomornegyedből toborzott) gyerekszínészek.. És voltaképpen egy gyönyörű - bollywoodi - tündérmese.

Mivel az Oscar-jelölés szinte biztos, és Magyarországra a film a következő hetekben érkezik, lesz még sok szó róla sokfelé. Épp ezért nem akarok mélyebb elemzésekbe belemenni, pedig nem esne nehezemre hirtelen bölcsésszé alakulni, és asszociálva gondolkozni a kultúrák találkozásán, a "milyen India, s mi mit gondolunk róla" kérdésen, a TV-hatalmán, stb. stb.

Csak azt szeretném leírni, hogy mindenki menjen el, s nézze meg a filmet, mert tényleg emlékezetes élmény.

Újév

2009-01-01T13:55:00.002+01:00

Azt szokták mondani, hogy olyan lesz az újév mint az első napja.

Akkor vajon mit jelez előre, ha a semmiből (csendben feküdtem a kanapén az esettől 5 méterre) leszakad az egyik polc, és eltör 3 poharat?

Tanulás

2008-12-29T01:33:00.003+01:00

(vigyázat, vorsicht, caution, attenzione, személyes bejegyzés következik!)

Meg kell tanulnom, hogy az érdekesek sokszor köcsögök (najó, sokszor csak szimplán hülyék), míg Másoknak meg kell tanulniuk, hogy nem csak a köcsögök érdekesek.

Én szeretném remélni, hogy - visszaesésekkel, de - lassanként megtanulom.
És a Mások is egyszer meg fogják tanulni. De lehet, hogy már túl későn.

Bolond világ - dec. 21-22.

2008-12-25T20:12:00.003+01:00

Ferihegy 2, csomagváró.
b: "Ne haragudjon, nem találok csomagtologató kocsit. Nem tudná megmondani merre vannak?"
Hordár feliratú, kék overálban várakozó középkorú ember: "Nincsen. Sztrájk van."
b: "Most már az alamíniumból készült kocsik is sztrájkba léptek?"
Hordár: "Nem, nem lehet áthozni őket a biztonságiakon."
--------------------------------------------------------------
Hétfő reggel, 47-es villamos. Zenehallgatás hangosan. A szemben ülő lány is. Lábával dobol a földön. A villamosvezető (VV) valamint mond - fülhallgatót kivesz.
VV: "Jobbra egy sárga-fekete kombiné látható. Csinos darab, nem is olyan régen került beszerzésre."
Fülhallgató vissza, biztos rosszul értettem. Vagy álmodtam. Körbenézek - az embereken semmi reakció. Biztos képzelődtem. Egy megállóval később:
VV: "Hagy köszönjem meg a hatékony le és felszállást!" "A következő megállóban a leszállás jobb oldalon lesz, csak hogy kiegyensúlyozzuk az előző megállót."
Egy kicsivel később:
VV: "A következő megállóban már kisebb tömeg várakozik. De ez egy barátságos tömeg, nem olyan mint a Kossuth téren, semmi agresszivitás nincs a villamosra várokozó barátságos emberekben."
--------------------------------------------------------------
Zs: "Annyira jó! A legközelebbi koncertre most már biztos elmegyek!"
b: "Tök jó - akkor ugye feljössz szombaton? Pont van egy koncert!"
Zs: "Ne korlátozz!"

(ok, Zs azóta belátta, h hülye volt)

Karácsony

2008-12-24T13:39:00.003+01:00

Dec. 24. van és idén jelentősen kisebb a karácsonyi hangulatom, mint tavaly volt. Pedig tavaly már szintén all-time-low volt. Ha ez így megy tovább, egy pár év múlva már bejelentést fogok tenni fényszennyezésért a karácsonyi fények felkapcsolása idején.

Ettől függetlenül természetesen Boldog Karácsonyt és Boldog Új Évet kívánok a kedves olvasóknak, és mindenkinek aki szereti. Sőt, a jövő évre akár kívánhatnám azt is, hogy "Gesundheit und Erfolg!", ahogy egyik kedves német kollégámtól kaptam. (Azért mégiscsak van ebben a nyelvben valami..)

Igyekezni fogok egy kicsit többet postolni, mert sok az elmaradás, de a két ünnep között megint kemény lesz - jó és rossz értelemben is. Így a régóta tervezett mixtape(-ek) minden bizonnyal ezúttal is tovább csúsznak.

A fösvény, a lé, nomeg a keresztrejtvény

2008-12-16T01:30:00.004+01:00

Antonio a múlt héten egy újságot lobogtatva jött be hozzám: egy keresztrejtvény megfejtését akarta megmutatni.

Ez nem egy átlagos keresztrejtvény volt. Állítása szerint a 60 milliós ország lakosságának két teljes évébe telt míg sikerült megfejteni. (Ezt persze a szokásos calabriai túlzásnak veszem.) Itt kell megjegyezni, hogy az olaszok (vagy legalábbis egy részük) teljesen rá van kattanva a keresztrejtvényekre, s az az ember, aki a legkeményebbeket készíti, valóságos sztár. Még az irodában is mindenki ismerte a nevét.

Szóval az orrom alá dugja, én meg nem értem, minek. Hogy a fenébe fogok ebből egy szót is érteni. Csakhogy a 47-es vízszintesnél pontosan ezt olvasom:
OLCSOHUSNAKHIGALEVE
Nyilván dőltem a röhögéstől. Erre nem számítottam.

A definició ez volt: "Sostiene che non si puó ottenere un prodotto soddisfacente se la risorse sono mediocri, in un remoto possedimento degli avari" ami magyarul valami olyasmit jelent, hogy "gyenge (rossz) alapanyagokból (forrásból) nem lesz megfelelő termék (eredmény) - ahogy mondják a régi avarok földjén". Külön nehezítés, hogy a "földjén", az nincs benne, viszont az avari azt is jelenti, hogy fösvény, miközben a nép nevére vonatkozó jelentése (amikor amúgy a hangsúly az első szótagon van, s nem a másodikon) szinte senkinek nem ugrik be, hiszen az avarok nem nagyon kerülnek szóba nap mint nap.

Mindenesetre szerintem ez meglehetős geciség volt a feladvány készítőjétől. Én is csinálhatnék olyan keresztrejtvényt, amit teleraknék pamíri tadzsik szólás-mondásokkal, amikre ráadásul csak áttételesen utalnék, és marha büszke lehetnék magamra, hogy senki nem bírja megfejteni Pesten. De az olaszok máshogy gondolkodnak, egyáltalán nem voltak felháborodva.
(Az érdeklődők számára ez a feladvány, s ez a megfejtés, magyarázatokkal.)

De végülis mi a kapcsolat az ősi nép és kapzsi ember között? Tán az avarok híresen kapzsi emberek voltak?
Nyilván nem, úgyhogy sajnos nincs jó sztori. Az avarus az avere igéből jön, ami az olaszban már birtokolni, a latinban még kívánni volt.

De hogy ezen a késői órán még ne hagyjam abba itt, a fösvény elsődleges angol fordítása miser (bár egyébként az avaricious is játszik). Namármost a misert én pl. még nem nagyon használtam (mert elhalt a szókincsem), a miserable-t annál inkább. Milyen jó már, ahogy a két szó kapcsolata mutatja, hogy a fösvények általában szarul érzik magukat.

Szinészet

2008-12-14T22:51:00.005+01:00

Ez egy olyan hétvége volt.. Amiket utálok, mert elmegy anélkül, hogy csináltam volna valami értelmeset. Ez a párfokos szakadó eső nagyon rám tud ülni, és ilyenkor nagyon tudom utálni magam, hogy nem állok ellen ennek a nyomásnak. Na, de most itt abba is fejezem a rinyát - kedves olvasók, ezúttal megmenekültök ettől (L nem, hamár felhívott :), mégpedig egy filmnek hála. A Frost/Nixon-nak.

Nem kell különösebben ismerni az amerikai történelmet, hogy ismerjük Richard Nixon nevét. Az USA 37. elnöke az, akinek a révén még a mai Magyarországon is minden politikai botrányt valamilyen gate-nek hívnak; s aki az első -gate, a Watergate miatt az egyetlen lemondott elnök az amerikai történelemben. A lemondás azonban - ahogy az politikuséknál lenni szokott - nem járt automatikus beismeréssel. Jó három év kellett, mire ez megtörtént egy televíziós interjú keretében, amit viszont váratlanul nem valamelyik nagy amerikai mélyriporternek adott, hanem egy angol showmannek. Erről az interjúról szól a film.

Ron Howard (Egy csodálatos elméért már Oscar díjas), aki olyan neveket megelőzve lett a film rendezője, mint Scorsese vagy Sam Mendes, egy Londonban már sikeres színpadi darabot vitt filmre ragaszkodva annak két főszereplőjéhez: Frank Langella-hoz (Nixon) és Michael Sheenhez (David Frost). A téma és a színpadi forrás miatt nem gyors a film, de engem az elsőtől az utolsó percig lekötött. Az expozícióban jól megismerük David Frostot, a klasszikus médiasztárt, nagyvilági playboyt, aki vissza akar jutni a népszerűség csúcsára, a showbiz hazájában, Amerikában is. Mi sem könnyebb ennél, mint elkapni a létező legnagyobb témát, a bukott elnököt. A hiper-magabiztos Frostot persze nem rettenti vissza, mekkora falatról van szó - mint a rajzfilmekben a dollárjel, szinte látszik a szemében a jövőbeli siker ígérete. Pedig lenne mitől tartania, mert Nixon elképesztően edzett, dörzsölt és egyáltalán nem megtört. Mitöbb, ki nem állhatja a tétlenséget, s visszavágyik kaliforniai számüzetéséből DC-be.

És a film kb. közepétől elindul a négy részes interjú, és megértjük, miért volt fontos ragaszkodni ehhez a két színészhez. A szuper-közelikben süt, ahogy mindketten 110%-ig benne vannak a szerepükben. Itt már nem csak a mozdulatokról, a mimikáról van szó, hanem szinte a ráncokról, az erekről. A szemekről persze nem is beszélve.

Langella Nixonjához csak Daniel Day-Lewis There will blood-ban való szerepe fogható. Nem kell megismernünk mit tett és mit nem Nixon elnökként. Látjuk, ahogy magabiztosan és kényelmesen nyeregben van, ahogy kisujjból, apró trükkökkel rendezi le képességeihez mérten sokat markoló kihívóját. Ahogy szinte érzi, közel van a nagy visszatérés. De látjuk, ahogy részegen legbelsőbb motivációit is kiadja, hogy aztán ez vezessen a vesztéhez. S látjuk, amikor megtörten álldogál csodálatos kaliforniai villája tornácán. De persze Langellanak is a történelmi összeomlás a csúcspont, amit valóban történelmi lehetett látni a TV-ben annak idején.

Eközben Michael Sheen is kijátssza karakterét, amikor először szembesül, kivel is ül szemben. Látni zavart szemein, mennyire nem tud mit kezdeni ezzel a helyzettel, mennyire elbizonytalanodik, miközben a pénzügyi nyomás is erősödik a hátországból. Először nem hajlandó tudomásul venni, hogy mennyire a bukás felé halad, és ezzel az erővel propaganda filmet is készíthetne az Elnöknek. Inkább hárít, és partizással fedi el maga elől is a problémákat. De aztán, ahogy igazán nyomás alá kerül, amikor a bukás már kézzel fogható közelségben van, pont Nixon löki ki, és indítja el a győzelem felé. A győzelem felé, amit aztán ugyanolyan felszínes showbiz sztárként kezel, mint amilyen azelőtt is volt.

A film nem elsősorban a politikáról szól. Ez nem a Good Night, Good Luck, bármennyire is hasonlít rá első blikkre. Ez három dimenziós emberekről szól; bármennyire is elcsépelt, de drámákról. És a TV hatalmáról, sőt akár tárgyalástechnikáról is.
Ami rosszat elmondhatok az az áldokumentarista forma, ami miatt a mellékszereplők mintegy szájba rágnak bizonyos helyzeteket. Erre nem volt szükség, de engem nem zavart különösebben.

Nagyon ütős film, és igazán sajnálni fogom, hogy Heath Ledger miatt Langella nem fog Oscart kapni.

(Ja, és már megint Rebecca Hall, ahogy a Vicky Cristina Barcelonában is... Készen vagyok tőle :)

Egy kis napfény novemberben vol. 2

2008-12-07T11:02:00.002+01:00

Tudom, már régen december van, de egy héttel ezelőtt, amikor a Művésznővel és K-val megnéztük az új Woody Allen filmet, még épp november volt.

A Vicky, Cristina, Barcelona nem filmtörténeti alkotás. Nincs benne borzongató katarzis, nem röhögtem hülyére magam közben, nem kellett a karfát görcsösen fogva izgulni, és természetesen nem kellett a szememet össze-vissza kapkodni a sok lövedék után. Mondjuk ezeket nem is várja el az ember egy Woody Allen-filmtől (a mosolygást azért igen).

Amit kapunk, azok szépen felskiccelt, magukat kereső, fiatal személyiségek zavaros élethelyzetekbe, emberi kapcsolatokba dobva, ahol tesztelhetik a személyiségük különböző oldalait. És kapunk egy olyan konklúziót, amit lehet kritizálni, hogy nem is konklúzió (ld. Művésznő véleménye), pedig érdemes elgondolkozni rajta, beszélgetni róla. Meg csinos, fiatal szinésznőket, sármos Javier Bardemet (basszus ez a fickó nemrég még a filmtörténelem egyik legdurvább gyilkosa volt..) is kapunk, és legfőképp nyári Barcelonát, katalán és spanyol kultúrát.

Pont az utóbbi miatt a cím, mert akárhogyan is, már ezért megéri rá beülni egy sötét novemberi (najó, mostmár decemberi) vasárnap délután/estén.

A jeleneteket nézve, a hangulatokat ízlelgetve morfondíroztam azon, hogy mennyi közös vonás van a spanyol (sorry, katalán) mediterrán kultúra és az olasz között. A mediterrán sunshine, a tenger, az életforma nagyon sokat meghatároz, valahogy mégis érezhetően mások.

Mindezen persze úgy spekulálok, hogy nem, még Barcelonában sem jártam, mi több, nem léptem még az Ibériai-félszigetre, at all. Öreg hiba.
Olasz kollégáim szerint általában mindenből az olasz a legjobb (Antonio mindig meg is tudja nevezni pontosan azt a várost, ahol megkaphatom a legjobbat), de legalábbis valahol Itáliában fedezték fel, találták ki eredetileg. Éppen ezért nehezen képzelhető el, hogy ők igazán önszántukból külföldön éljenek (az isten szerelmére, még egy jó kávét sem tudnak venni külföldön..). Az egyetlen kivétel Barcelona. Oda bármelyikük azonnal csomagolna. Szóval nem lehet egy rossz hely.

Mielőtt azonban továbblépnénk ezután a zilált bejegyzés után, meg kell emlékezzek a főcímdalról, amit hétfőn egy nap alatt hatszor hallgattam meg, s így rögtön megérdemli a Kedvenc.Most pozíciót. Szóval ha depresszió van, meg sötét, meg eső, tessék meghallgatni párszor ezt:

Giulia y Los Tellarini: Barcelona

Soundtrack to real life

2008-12-06T12:41:00.003+01:00

Déli 12:15 volt, amikor kiléptem az irodaházból az utcára. Sötét volt, olyan acélkék minden. Aberdeeni idő volt. Bár még nem jártam ott, biztos vagyok benne, hogy az év egy meglepően jelentős részében ilyen az idő ott. Persze csak ha jó idő van. Mert ha rossz, akkor felerősödik a szél is :) Én mégis nagyon szeretnék már eljutni oda, meg egyáltalán Skóciába, és el is fogok Zs-vel vagy E-vel, akik már külön-külön is kapacitáltak, vagy valamilyen más betűvel.

Szóval olyan aberdeeni idő volt, ahogy az arcomat megcsapta a finom, hűvös eső-permet. És akkor megnyomtam a gombot a zsinóron, és a fülemben elindult a Dark Captain Light Captain: Miracle Kicker c. albuma. Na nem, a kelet-londoni Kapitányok nem fogják forradalmasítani a zenét gitáros, éneklős indie-jükkel, de a számoktól hirtelen valahogy egy filmben éreztem magam. (Mondjuk azt is mondja a last.fm-es oldaluk, hogy "Their music is influenced by atmospheres, the quest for a killer vocal harmony and a constant desire to make their hearts beat ever so slightly faster than normal.")

Gondolom sokakkal fordult elő már ilyen, hogy a fülében valamilyen zenével az utca zajai már alig szűrödtek be, és úgy érezte, hogy az utca képei, az ide-oda siető emberek egy film részét képezik, és a zene meg a film gondosan kiválasztott zenéje. A filmnek lehet aztán az az ismeretlen lány a főszereplője, aki épp hogy eléri a villamost, vagy a srác, aki bekanyarodik az autójával a sarkon, vagy épp a hallgató, te magad, amint átsétálsz a Szabadság hídon (egy ilyen élmény egyetemista koromból mélyen belém ivódott) mindegy is, a lényeg a hangulat, a zene és a kép tökéletes illeszkedése, egysége.

Márpedig ilyesmire csak mintegy 30 éve van lehetőség, mert a Sony 1979-ben mutatta be az első Walkmant. Az egyik alapító, Morita elnök úr ugyanis operát akart hallgatni a hosszú repülőútjain.
Emlékszem, én is mennyit gyötörtem az Aiwamat, pl. amikor egy héten át valami rettenetes techno volt a fülemben miközben történelmet tanultam a felvételire készülve a nyaralónkban a tavaszi szünetben.

De valójában nem a Sony találta ki a hordozható zenét. Még csak a szabadalom sem az övék volt, amikor megjelentették a Walkmant, mert a német-brazil származású Andreas Pavel hét évvel azelőtt már csinált egy ilyen készüleket Stereobelt néven. (Igazán pénzt, mintegy 10 millió dollárt, a Sonytól persze csak évtizedes pereskedés után kapott 2003-ban..)

Andreas Pavel 1972 februárjában, St. Moritzi erdőkben nyomta meg először a play gombot, és a Duane Allman és Herbie Mann: Push Push c. száma volt az első, amit meghallgatott. Ahogy nézte a gyönyörű tájat (St. Moritz tényleg fantasztikus hely), a finom hóesést, és hallgatta a zenét (ami szerintem egyáltalán nem illik a szituhoz, de mindegy), szinte lebegő érzés kerítette hatalmába. Tudta, ez a valami "the means to multiply the aesthetic potential of any situation".

A Stereobeltről azt mondta, hogy "add a soundtrack to real life".

Epilógus: Pavel hiába keresett meg az ötletével olyan cégeket, mint az ITT, Grundig, Yamaha vagy a Philips, csak visszautasítást kapott. Azt mondták, az emberek sosem lesznek olyan hülyék, hogy utcán fülhallgatóval rohangáljanak.

(forrás: wikipedia, as usual és nytimes)

Kísértések

2008-12-02T17:57:00.006+01:00

Reggel volt főnökömmel, pontosabban annak a cégnek az egyik alapító-tulajdonosával... francba de bonyolult, szal Tiborral álmodtam. Valami hosszú limóval állt meg mellettem (pedig neki nincs is olyan), beinvitált, és valami valami webes hülyeségben akart segítséget kérni, pedig ilyesmihez nem is értek.

Felébredve beugrott a beszélgetés május végén a puccos étteremben, ahol bejelentettem a felmondásomat. Nagyon küzdenem kellett, hogy fapofát erőltessek magamra, mert válaszul 3 olyan állást ajánlott különböző cégeinél, amiből kettő nagyon-nagyon tetszett volna. Szóval beugrottak ezek az állások, és az, hogy belőlük mára már nincsen semmi a válságnak hála. Így utólag elmosolyodtam, h milyen ügyes voltam, hogy ellenálltam a kísértésnek.

(No persze ez így nem kerek, mert az egyértelmű, hogy talált volna nekem állást valahol, de ki tudja hol, s azért az utólag mégiscsak csalódás lett volna.)

Viszont ha már kísértéseknél tartunk, nem az volt-e az igazi kísértés, hogy visszamenjek a régi cégbe, amit már oly jól ismertem? Mert ennek meg nem álltam ellen, csak elcsábultam..

Vatever, ezen már nem gondolkozom, jól érzem magam a mostani helyzetben, s csak ritkán tör rám a hiányérzet. (De mit fogok írni a karrierinteresztbe az év végi értékelésben??)

Egy kis napfény novemberben vol. 1

2008-11-30T11:31:00.006+01:00

(Elnézést a kedves olvasóktól az üzemszünetért, de némi technikai probléma adódott.)

És akkor felmentem a keskeny csigalépcsőn, a pici terem pici színpadán már énekelt és gitározott a lány, nagybőgözött a srác. (Pici) meghívom kihajolt, és mosolygva helyet szorított maga mögött. 2 perc múlva a lány belekezdett a Hazug lepedő-be, abba a számba, amit pár perccel azelőtt, a kávéházba belépéskor kinyomtam. Olyan volt, mint egy filmben, amikor az eddigi képek átváltanak egy koncert-jelenetbe, de a filmzene marad immár a koncert zenéjeként..

Takáts Eszti olyan jelenség a színpadon, hogy nem lehet nem mosolyogni. Az egyik (külföldi) ismerős szerint be volt szívva - ez persze nem zárható ki :) de sztem csak ilyen mosolygós, intenzíven pozitív személyiség. Ez a sugárzás a kis kávéházi termet maximálisan kitöltötte.

És ez az, ami nagyon kellett ezen a legrosszabb novemberi időjárást idéző szombaton. (Pardon, az ónos eső elmaradt.) Pont előtte ajánlottam K-nak Air France-t ilyen időre, de egy koncert, ilyen személyiséggel azért nagyobb hatásfokú.

Pedig a tavalyi CD alapján nem dobtam el magam. Amikor múlt héten emlékeztettek rá, nem sokra emlékeztem. Csak annyira, hogy nem volt rossz, de semmi különös. "Felkészülés" gyanánt újrahallgatva az jött le, hogy aranyosak a számok, szövegek, nem rossz a hangja, de valahogy hiányzik belőle valami - nem egy Harcsa Vera, Kiss Erzsi, Váczi Eszter, vagy hagy ne mondjam Szabados Gabi ;)
Ez a valami a koncerten sokszorta ellentételeződött. Nagyon-nagyon jó koncertélmény volt, még úgyis, hogy végig a kezemben kellett szorongatni a kabátot, mert nem volt hol letenni, és a második félidőre már egyedül maradtam. (Ha véletlenül olvassa ezt a kedves meghívó 1) bánhatja hogy nem maradt a Drága időre vagy Cirkuszra.. 2) azért köszönöm a meghívást és az ötletet :)

Mindenesetre mindenki menjen el dec. 13-án a Hunnia moziba/pontosabban kávézóba, a következő fellépésre! (hamár én nem tudok)

Azért nem ez volt az egyetlen pozitív koncertélmény a hétvégén, mert pénteken volt Erik Sumo a hajón, és Erik Sumo mindig nagyon jó. Sőt, egyre jobb! Még akkor is, ha nem volt Summertime, a ráadásban sem.. És bizony az "előzenekar" Wax Tailor sem lett volna rossz a hiphopos alapokkal, meg a fuvolával, de a közönség basztatása egy picit furán jött ki.

Ezek után már csak az a kérdés, hová menjek dec. 26-án, amikor újra lesz Eszti a Hunniában, és ugyan akkor Erik Sumo a Gödörben..

Mai tanulság

2008-11-21T16:15:00.002+01:00

Vigyázni kell a gyrosszal, amikor nyugodt szívvel rábolintunk a "hagyma mehet bele?" kérdésre, mert sosem tudhassa az ember, kivel találkozik a következő félórában.

Rollercoaster

2008-11-20T11:49:00.003+01:00

A vasárnapig tartó 2 hét bizony egy hosszú hullámvasút volt. Volt olyan rész is, amit tényleg nagyon élveztem, nagyon jó volt, és volt olyan is, ami arra hasonlított, mint amikor SG-vel átléptük a Cedar Point bejáratát.. (és itt most a kép blurred-é válik..)

Jópár éve történt, már 4 óra vezetés után voltunk, az Erie tó tengerkéken csillogott a koraőszi napsütésben, és meglepően meleg volt. Én nem voltam teljesen tisztában a hullámvasutak iránti érzéseimmel, de minden biztatónak látszott. A szezont tekintve késői időpontnak köszönhetően nem volt tömeg, így a jelentősebb összeg kifizetése után nem volt értelme rögtön sorban állni valamelyik hullámvasútnál. Legszívesebben feltérképeztem volna a terepet, elvégre az USA egyik legnagyobb vidámparkjáról van szó, de SG ezt nem hagyta, szisztematikusan végig akarta próbálni az összeset. (Ő teljesen tisztában volt a hullámvasutak iránti érzéseivel.) Szisztémája szerint, logikusan, rögtön a kapu melletti régebbi szerkezettel kellett kezdeni, melynek nevén eleinte nem is nagyon gondolkodtam el. Úgy hívták, hogy "Demon's Drop". A menet után a következő 3-4 órában remegett a lábam, és csak további másfél óra múlva voltam hajlandó egy másik, immár sokkal békésebb modellt kipróbálni.

(Ettől függetlenül jól éreztem magam a nap további részében. Jót szórakoztam SG-n, és főleg a sok amcsin, akik láthatólag kb. 8 éves kortól ezen szocializálódnak. ("Mami, mami, hadd üljek fel a Millenium Force-ra!") És azt az iszonyatos méretű fagylalt-kelyhet, ami ott persze a normál méret volt, máig fel tudom idézni.
Csak éppen a nap tömegsport jellege számomra kissé spectator sporttá alakult. És ezen SG győzködése sem tudott változtatni, aki pedig egész nap bizonygatta, hogy érzésre bizony a Demon's Drop volt a legkellemetlenebb.)

De vissza a közelmúltba. Szóval a két hétben voltak napsütések, meg Demon's Drop is. De aztán eltelt. És hétfőn felkeltem hajnali négykor, és gyorsan felemésztett a munka. Iszonyatos méretű fagylaltos kehellyel viszont sem valódi, sem átvitt értelemben most nem találkoztam.
Csak tejeskávéval.

Krííípi

2008-11-11T18:21:00.002+01:00

Szóval az úgy indult, hogy szerdán izgatottan hívott mostmár-üzlettársam, hogy megérzése van tőzsde-ügyben. Más esetben elnéző mosollyal élcelődtem volna váalaszul, de mivel én is gondolkoztam már ezen egy ideje, inkább csatlakoztam a lelkesedéshez, és estére már meg volt nyitva az értékpapír-számla, pénteken már rajta volt az ő pénze, hétfőn meg az enyém is.
És akkor elkezdtünk kereskedni..

..ami azt jelentette, hogy tegnap is, ma is vettünk az újra zuhanó OTP-ből.
Mindkétszer még délelőtt állítottuk be az akkor még jóval feljebb járó piaci ár alatt ~200Ft-tal az ajánlatot, ami persze később teljesült is.

Ami igazán kríííípi az az, hogy bár az árfolyam ide-oda mozgott (csúszott lefelé), mindkét nap végül a záróár megegyezett a mi árunkkal. Forintra pontosan.

Hula-hula és a KGB

2008-11-11T10:48:00.004+01:00

(címet adni már tudok, mi? :)

Gyenge napsütés, erősödő hideg fogadott az utcán röviddel n10 után, mire sikerült rávenni magamat, hogy munkába induljak. Átfutott az agyamon, hogy egyre kevésbé lesz tartható az ing-kabát kombináció, de ez az időjáráshoz való öltözködés sosem volt erős oldalam.
Mindenesetre tenni kellett valamit a túlélésért, ezért a Reefer segítéségével elrepültem a pálmafák, nagy hullámok, szörfösök és hula-hula táncosnők közé. Csak csekkoljuk pl. a Let it go-t itt.
És nem érdekelt a tömeg a 7-esen, mert ha becsuktam a szemem akkor a busz billegését a tenger hullámainak érezhettem.

Najó, ez azért túlzás, de az nem, hogy kisimult arccal álltam a mozgólépcsőn, és - hiába ürült meg előttem - egy tapodtat sem voltam hajlandó lépni, amíg le nem értem a peronig.

..Ahol már várt rám a Kémnő! [drámai zene] Látszólag hanyagul kifelé nézett, de rögtön feltűnt, hogy nem a metró érkezését várja, hanem félszemmel a mozgólépcső felől érkező embereket nézi. Már engem várt! A KGB (pontosabban utódszervezete, az FSB) komoly kutatómunkát végezhetett, mert tudták, hogy a kémnő-portfóliójukban lévő sok szép szőke (kém)nővel mit sem érnek, mert szőkéből egyedül Scarlett Johansson jön be. Így a ravasz kommunisták egy Scarlett-hasonmást küldtek! Fel is tűnt nekem a hasonlóság, de az öltözék többi része, elsősorban a csízma nyilvánvalóvá tette, hogy egy szláv ügynökről van szó.

Hogy teszteljem a feltevést, jópár kocsit mentem előre, de a metróban leülve megint mellettem termett a Kémnő. Én demonstratívan elővettem a most olvasott amerikai útleírásomat, hogy lássa, erős az elkötelezettségem az imperialista nyugat felé.

A gyanú leszálláskor tovább erősödött - ő is ott szállt le a metróról, ahol én (5 megálló), mitöbb ugyanabba az irodaházba jött be.

Innen üzenem az illetékeseknek: ez elég gyenge kisérlet volt, most már tudom, hogy megfigyelnek, mi több, el akarnak csábítani.
:)

Hát ez nem jött be

2008-11-09T22:34:00.005+01:00

A., ez azért nem volt szép, h beetettél ezzel a filmmel. És bedőltem az imdb-s 7.6-nak is. Én hajlandó vagyok romantikus filmeket nézni, de ezzel Hollywood és a Disney a giccsnek egy olyan szintjére lépett, a marcipán tetejű vajkrémes cukorrúdon túl, ami fölött már nincs semmi. Kész. Elérték a maximumot. És tudom, volt ebben irónia is, de ahhoz, hogy ez emészthető legyen, sokkal többet kellett volna belőle adagolni. Ráadásul az ötlet bőven elbírta volna, még annyi minden volt, amit benne hagytak.

De végülis nem ez volt a legnagyobb kulturális csalódásom a hétvégén. Sokkal inkább a Bárka Színház Piaf-feldolgozása. Pedig egy Piaf-darabot elég egyszerű lehozni. A dalok olyan erőteljesek, hogy maguk elvinnék az előadást. Ha átjönnenének. Ok, nem mehetnek franciául, mert fontos a szövegük, s ezzel máris vesztenek az erejükből, de itt magyarul is gyengén énekeltek. (Zs szerint a Piafot játszó Varju Olga még egész elfogadható volt a többiekhez képest. Szerintem nem.) Ok, bár innen már nehéz megmenteni, de végülis egy érdekfeszitő sztorival le lehetett volna kötni. De sztori az nem volt. S ahogy arra egy félóra után fel is hívta a nézők figyelmét az egyik szereplő, fölösleges is volt várnunk rá.
Szóval Jorma Uotinen bizonyára nagy hírű rendező, de ez most annyira nem működött, hogy szünetben el kellett jönnünk.
(Hogy pozitívumot is mondjak, nagyon szép leafleteket osztogattak a Bárka Fesztiválról, ill. a darabról. Továbbá a táncjelenetek is rendben voltak.)

Folyó

2008-11-09T02:29:00.001+01:00

Azért ez mégsincs így jól. Kurvára nincs.

The Fall

2008-11-02T14:43:00.006+01:00

Asszem ilyen ősz- és öregség-tematika után téllel és halállal kéne folytatnom. És tehetném is. Mesélhetnénk havas fenyőerdőkről, lezárt hágókról, szállingózó hóról és nyári gumiról, szóval kalandos(nak induló) útról. És mesélhetnék halálról. Sajnos más mesél is.

Ehelyett mesélek varázslatról. Biztos sokaknak unalmas lesz a Zuhanás. De engem elvarázsolt. Hogyne varázsolt volna el, ha tele van ilyen képekkel:Az apró poénok és a főszereplő román kislány szerencsére épp jókor szabadítja fel a nézőkből a nevetést, így nem zavaró a néha túlterjengő érzelmesség, csöpögősség sem.
A képek pedig elrepítik az embert olyan mesevilág(ok)ba - sivatagokba, tengerekbe, várakba, városokba -, amelyek így, a látott formában léteznek! Mert a rendező állítása szerint (Alexandria álmát leszámítva) nem használt filmtrükköket, hanem 18 ország 26 helyszínén forgatott az indiai Agrától Párizsig, Ladakhtól Fidzsiig, Chilétől Namíbiáig. És ahogy néztem a filmet, hihetetlen erős késztetésem lett, hogy azonnal útra keljek, kimenjek a reptérre és meg se álljak, amíg végig nem jártam az összes csodálatos helyszínt egymás után. Ki tart velem? :)

ps. a kislány mellett a másik főszereplő annak a Pushing Daisiesnek a főszereplője, ami az utóbbi idők egyik legeredetibb sorozata, s ami előbb-utóbb egy saját postot is meg fog érdemelni.

Öregség

2008-10-27T10:15:00.002+01:00

Nagymamám (84), utolsó elő nagyszülőm befeküdt a kórházba múlt héten. A régóta meglévő autoimmun betegsége és az így-úgy egyenesben tartott cukorbetegsége mellé összeszedett egy gerincsérvet. Ami ennél ilyesztőbb, hogy vannak jelek, hogy agyilag is kezd leépülni. És négy betegséget kezelni amúgy sem könnyű, ráadásul ebből kb. a gerincsérv, ami "könnyen" elintézhető, a többi nem egyszerű.
Nem azt mondom, hogy 84 év kevés, de..

Sárga ruhás bácsi (86) épp a csomagját bontogatta, amikor felértünk a Mte Lemára tegnap. Mire az utolsó fiatal is elindult, már az ő siklóernyője is ki volt bontva. Megkért, hogy segítsünk elegyengetni az ernyőt, majd komótosan ellenőrzött mindent. Néha úgy nézett ki, hogy nem teljesen van ott, elsőre nem is sikerült elindulnia, de újabb félóra bogozás után őt is felkapta a szél. Azt mondta, kb. 200 ugrás után van, azaz kb. 80 évesen kezdte, de biztos nem hamarabb, mint 70.

Fehér szakállú bácsi (~62) kicsit már türelmetlen volt, hogy a Sárga ruhás bácsi miért nem indul már. Pedig neki már a hegyre érkezése sem volt egyszerű. A hosszú zsákja a felvonó ablakából is több méterre nyúlt ki - végig azon izgultunk, csak ne akadjon bele egy fába.
A csúcson, az 1600m dacára is 20 fok fölötti meleg napsütésben előbb félmeztelenre vetkőzött és úgy állt neki a sárkányrepülő összerakásának. A csajok csorgó nyállal bámulták a testét - bár fele annyi idős sem vagyok, így én már sosem fogok kinézni. Lassan elkészült, ellenőrzött mindent, kicsit még napfürdőzött, beszélgetett a feleségével, majd felvette a "rovarruhát"és odaállt a hegyoldal szélére. Várta, hogy a Sárga ruhás bácsi elinduljon, és fel-felpillantott a szélzsákra, hogy elég szél van-e az induláshoz. Végül szinte egyszerre indultak el.

A zene hatalma

2008-10-17T18:24:00.003+02:00

Éppen ebédelni mentem A-val, akivel délelőtt spontán szerveztünk egy találkozót. Már majdnem odaértem, és az MR2-n elindult a Zagar - Wings of love. És nekem végig kellett hallgatnom az autóban, mint akit büntiből odazártak, hiába értem már a szám egyharmadánál a helyszínre. (Miközben szegény A mit sem tudva várt rám.) Végig kellett hallgatnom, mert felállt a szőr a hátamon, de nem úgy, mint amivel Zs fenyegetett egy hete, hogy sok embernek feláll a szőr a hátán a modern balettől, hanem az áhitat és a katarzis lúdbőröztetett.

Na, nem mintha a szám akkorát ütött volna így, de felidézte a Balaton Sound Zagar-koncertjét, amikor az a sok-sokezer ember egyszerre énekelte a lemenő napban a 4 ándergránd dívával a számot, és valahogy mindent kitöltött a zene és az érzés.

Áhitat, meg katarzis - talán túl nagy szavak..
De beugrik róla, amit múlt vasárnap mondott G a zenéről és hatalmáról. Akkor megszólalt bennem az ördög ügyvédje, hogy G biztos egy kicsit azért elfogult, hiszen énekesnőként ő a zenében élt, és még most is szorosan kötődik a zenéhez. De azt kell mondjam, igaza van. Az irodalom fantasztikus, egy regény elvisz egy másik világba, egy vers egy más ember lelkébe. Egy kép ugyanezt a kaput meg tudja nyitni, és csodálatos mit tud belesűríteni egyetlen kétdimenziós vászonra. De egyetlen művészeti ág sem tud ilyen intenzíven hatni az érzelmekre, mint a zene.

(Ja, és remélem pár éven belül G számát fogjuk énekelni a tízezer emberrel, s természetesen G-vel a színpadon :)

Kedvenc.Most: Tricky - Cross to bear

2008-10-15T01:00:00.007+02:00

Hú, de régen volt már. Talán '97-'98-ban. Életemben másodszor jártam Londonban, és a turisztikai attrakciók mellett kötelező program volt betörni a Tower Recordsba, és végre megvenni a Portisheadtől a Portishead albumot (ami nem sokkal előtte jelent meg, a Dummy már megvolt), és hamár le volt értékelve, nem maradhatott ott a Blue Lines (Massive Attack) sem.
De trip-hop vonalon volt még egy házi feladat is: winnie rendelt tőlem egy Trickyt. Már nem emlékszem rá, melyik album volt, csak arra, hogy belehallgattam és túl sok volt nekem durvulásból. És ennyi maradt meg az agyamban Trickyről, h ő túl durva nekem.

Aztán 10 év lepereg, és már 5 éve nincs új albuma annak a Trickynek, aki még részt vett a Massive Attack első két albumában, és aki 15 évesen felfedezte Martina Topley-Bird-öt.
És akkor a kultblogon meglátom a kritikát, és adok még egy esélyt. Végülis trip-hop (h)ős, és én mindig szeretni fogom a trip-hopot, akárki akármit is mond.

Meghallgattam, és bejött. Nem volt ugyan olyan érzésem, hogy ezt most azonnal újra meg kell hallgatnom, de azt vettem észre, h újra és újra vissza-visszatérek rá. És ahányszor visszatérek rá, annál jobban tetszik. Pedig... vagy éppen pont azért tetszik, mert nem csak trip-hop van itt: van ragga, zúzás, sőt, nekem egészen váratlanul (ld. feljebb) több líra is.
Van ahol Tricky bácsi beszél, mint a korai Massive számokban, máshol meg vékonyhangú lányok énekelnek, és mesélnek kemény történeteket Tricky szülőhazájáról Bristol Knowle West kerületéről (ld. album címét). És akkor jönnek olyan számok, mint a Veronika indusztriál dobjával, és perceknek ható szüneteivel, vagy Kylie Slow-jának feldolgozása (ugye tudjuk, h azt Emilliana Torrini írta Kylie-nak?)

Szóval ebben a sokszínűségben nem volt egyszerű választani, mert mindegyik tetszik, mégsem emelkedik ki egyik sem. Épp ezért, miután nekem a líra volt a legfurcsább, egy ilyen számot linkelek: Cross to bear(bár majdnem a School gates lett, ami szintén nagyon jó).

*koszonjuk kedves vebserif az erdeklodest....*

Uszkve 4224 nap

2008-10-14T14:23:00.005+02:00

Na, ezt azért mégsem hagyhatom szó nélkül!

Tegnap olyanokat ettem, mint "sült friss juhjsajt zöldsalátával és fehér szarvasgomba pürével", meg "mézes-grappás hátszín" és "csokikrémes meggyes sütemény mascarpone habbal". Ráadásul volt ezekhez prosecco, valami Montepulciano Labraccesca mittoménmi, nomeg a végén limoncello, meg kicsit később még két vodka-narancs.

De ami fontosabb, hogy ezt olyan hangulatban töltöttem, hogy alig pár percnek tűnt, és elröppent 3 óra, majd még 2 és fél. Mert az asztaltársaságom két csaj volt, akik immár 11 éve velem vannak, és még mindig ugyanolyan hülyék, mint '97. márciusban, amikor először találkoztam velük.

Azóta sok minden történt. Az egyikük tényleg velem volt évekig, aminek hál' istennek rég vége; míg a másikukkal elvesztettük a közös barátot, akinek a révén megismertük egymást.
Az egyikük egy kis vargabetűvel 6 évre Pécsre került, és hamarosan végre odabiggyeszthet a neve elé két mássalhangzót meg egy pontot; a másikuk elvégzett több iskolát, és multi-soldier lett, majd vett egy nagy levegőt és kiment egy félévre felfedezni egy tízmilliós várost meg saját magát. Még sorolhatnám..

De ami nem változott az az, hogy telefonomban a top10-ben vannak, bármikor számíthatok rájuk, ja, és még mindig ugyanolyan hülyék. :)

Little yellow spider..

2008-10-12T11:52:00.003+02:00

Ez nem Kedvenc.Most, de nem tudom nem-kiposztolni.
Figyeljünk a szövegre is.

via vaninna

Modern balett

2008-10-12T10:55:00.004+02:00

Najó, szögezzük le, én nem hittem a Győri Édes Jó Reggelt! sorozatában. Mindenfelől istenítették, de én mindig azt gondoltam, h a keksz az nem tisztességes reggeli. Hát nem is az, viszont most, hogy nem csakhogy kenyeret, de még ropit sem találtam itthon, igencsak jól esett a megszokott teákkal. És annyira artificiális, hogy hiába járt le 5 hónapja, ennek semmi nyoma nem volt. (visszaolvasva, ez a bekezdés már-már reklámblokknak tűnik a főműsor előtt)

Továbbá, ami még fontosabb, azt is szögezzük le, hogy - shameonme - nem voltam még baletten. Sem klasszikus baletten, sem modernen. Tegnapig.
Prekoncepcióm nyilván volt. Biztos voltam benne, h a balett baromi unalmas, sztoriból nem értek semmit, mert én ilyen verbális gyerek vagyok, s annak hiányában csak maga a mozgás marad, ami meg nem köt le, nem tudom értékelni, mert én ilyen verbális gyerek vagyok. És akkor tévedtem.

De amellett, hogy verbális gyerek vagyok, nyitott is. Legalábbis szeretem ezt gondolni magamról. Ezért nem tudtam ellenállni, amikor kaptam egy kedves meghívást a MüPába, Bozsik Yvette-ék Varázsfuvolájára. És nagyon jó éreztem magam! Persze kellett hozzá, hogy előtte átismételtem a sztorit, mert magából a táncból nem valószinű, h megértettem volna. Viszont így, hogy tudtam, nagyon élveztem, sőt, sokkal jobban, mint az eredeti opera-formátumban. Az operákkal leginkább az a bajom, hogy a sztori 5 mondatban elmondható, és max. félórában be is mutatható - lenne. Így, táncos kivitelben viszont fel sem tűnt az idő, mert nagyon érdekes volt, ahogy tánccal, de színészi játékkal a verbális sztorit. És akkor még nem is szóltam a poénokról, amiktől rengetegszer húzódott mosolyra a szám.

Laikusként nekem mindenki játéka tetszett, de kissé kiemelkedett az Éj királynője (Lisztóczki Hajnalka), Papageno (Vati Tamás) és Pamina (Krausz Alíz), míg Sarastro (Hámor József) szerepéhez, áriáihoz valahogy lassabb mozgásokat képzeltem volna - de ez koreográfiai probléma inkább.

Másik, ami furcsa volt, az az előadás vége. Az a csavar rendben volt, h a "jók", Sarastroék voltak feketében, míg az Éj királynője társasága fehérben, de a végén miért viselt ördögállarcot Pamina, és fekete állarcokat a többiek, azt nem tudom. Továbbá azt sem, hogy miért vándorolt a lépcsőn felfele magányosan és elveszetten Papageno. Az egyetlen, ami eszembe jutott az az, hogy Papageno, miután nem állta ki a próbákat, nem lett bölcs, míg a többiek igen, ezért voltak ők már fent. Viszont, ha ez igaz, és az ördögmaszk is, akkor ez azt jelenti, hogy aki bölcs lesz, az gonosszá válik??
Mindenesetre nem csak én nem értettem ezt, mert a közönség sem mert elkezdeni tapsolni - azt hitték, még történni fog valami.

All-in-all, ezzel az előadással a modern balett nyert egy újabb nézőt, de csak akkor, ha ismerem a sztorit. Azért anélkül reménytelen lett volna. :)

Ősz

2008-10-10T17:07:00.003+02:00

Valamiért egész elfeledkeztem az olyan őszről, mint ami ezen a héten volt. Ha nyáron az őszre gondoltam, olyan novemberi idő ugrott be. Najó, max. októberi. Sok esővel, hideggel, meg egy kis esővel és köddel. És ez a jövőkép egyáltalán nem dobott fel.

Erre tegnap nem sikerült ebédpartnert szerezni, viszont a nap sütött, kellemes meleg volt.
Az aluljáróban vettem két rettenetes pizzaszeletet. Akkor még nem tudtam, mennyire retteneteset. Nem nagyok az elvárásaim egy aluljárói pizzaszelettel kapcsolatban, de érthetetlen, hogy lehet ilyan vackot csinálni. Ezt nem lehet véletlenül, csak direkt.
Mindenesetre fogtam a szeleteket, betettem Stephanie McKay-t a fülembe, és a kellemes new-soulra kiballagtam a Margit-szigetre. (Hamár itt tartunk, miért nem áll meg az 1-es a Szigetnél, ha a 4-6-os meg tud?)

A híd pesti lábánal egy ember épp fürdőgatyára vetkőzött. Állj. Mi vaaan? Igen, fürdőgatyára vetkőzött, miközben a háta mögött egy farakáson tűz lobogott, amit mindenféle vacak övezett. Ez egy picit összezavart. A vackok meg a tűz hajléktalanra utalt, de egy hajléktalan miért készült volna fürdőt venni a Dunában. Ha pedig Schirilla egy követője, aki már a télre edz, az minek gyújtott volna tűzet? Mindenesetre a fura alak később valóban bement derékig a Dunába.

Nekem azonban erre nem volt időm. Szóval kiballagtam a Szigetre, ahol most is rótták a Sziget-köröket néhányan. Gondolkoztam, hogy vajon szabin vannak-e, vagy annyira lazák, hogy ebédidőben tesznek-e pár kört.

Napsütés, pár eltévedt turista, sárguló, vörösödő levelek, és a vadgesztenyék, amiktől erős gyermekkor flashem van mindannyiszor. Normális emberekhez mérten meglehetősen kevés emlék marad meg a fejemben a régebbi dolgokról. (Ami azért megriaszt - mire fogok emlékezni az életemből 70 évesen??) De ami mindig beugrik, h 5 éves vagyok, nagycsoportos óvodás, és sétálunk haza anyuval az óvodából, én meg hókotrózom az avart a Bártfai utcában. És rugdosom az ezer vadgesztenyét az utcánkban. És ez mindig olyan kellemes boldogsággal tölt el.

Szóval flash, átszűrődő napsütés a sárguló lombokon, rettenes pizzát elfogyaszt, jégkrémet vesz (valószinüleg nyár eleje óta várt már rám), könyvet előkap, Stephanie McKay énekel, és én azt gondolom, hogy lám, itthon is lehet kellemesen élni. Mégha a tó helyett folyópartra megy az ember, de a feeling megvan.

Csak a pizzaszelet lenne egy kicsit jobb.

B tömegközlekedik

2008-10-08T23:52:00.002+02:00

Bizony-bizony, most, hogy van új autó, időtlen-idők óta először bérlet is van. És lőn boldogság, hogy nincs dugó, és tudok olvasni, "és az emberek körében lett nagy vigalom, ünnepély, és feláldoztak sok bárányt és lajhárt és pontyot és szardellapasztát és orángutánt és reggeli zabpelyhet és gyümölcsevő denevért és..."

És nem kellett több három napnál, hogy megint beégessem magam, ezúttal csak magam előtt.
(meg mostmár a kedves olvasó előtt is)
Nem, nem ismételtem meg pár hónappal ezelőtti afféromat, amikor a 7-esen a vészjelző megnyomásával igyekeztem jelezni leszállási szándékomat, amire válaszul a vezető a hangosbemondón keresztül nyilvánosan lebaszott. (Lehet, h az Ice Cube "The Essentials" hatására ezúttal vissza is szóltam volna. Nagyon vicces ilyen régi iskolás Ice Cube-ot hallgatni Pesten a tömegközlekedésen.)

Nem. Ezúttal csak rossz irányban szálltam fel a metróra, és annyira belemerültem a könyvbe, hogy csak a Klinikáknál vettem észre. Ekkor leszálltam, és nyugodtan árballagtam a peron másik oldalára. Szerencsére azért délelőtt nem kell órákat várni a metróra.

Ja, amúgy a Klinikák, ha jól számolom három megállonyira van a Ferenciekől. Megint egy hármas. Ez azért fontos, mert
"..tinektek háromig kell számolnotok, se többet, se kevesebbet! A három az a szám, ameddig el kell, hogy számoljatok, és a számolás vége a három kell, hogy legyen. Nem számolhattok négyig, sem kettőig, csak akkor, ha háromig nem tudtok számolni. Az öt is jó. Először a hármas legyen a harmadik szám, amelyet kimondtok.."

Yea or Nay

2008-10-03T21:15:00.004+02:00

A kép hétfői, amikor az amerikai képviselőház még leszavazta a nagy megmentést. Ma már megszavazta, talán mert megijedtek a piacok hétfői reakciójától.
De most nem arról akarok beszélni, hogy akkor az USA immár szocialista ország-e, most, hogy "államosították a bankszektort" (ahogy egyik USA-utáló kollégám kárörvendően mondogatja).
Sem arról, hogy vajon milyen párhuzamok vannak a '90-es évek közepének magyar bank-konszolidációjával.

Csak azon akadt meg a szemem, hogy az amerikai képviselőház hivatalos eredményén az Igen Yea, a Nem pedig Nay. Mintha a magyar parlamentben az lenne, hogy "Ja!" és "Nane!".

Költözés

2008-10-03T07:54:00.003+02:00

Ez az eheti költözés mégiscsak vicces volt. Menjünk sorjában.

Kedd 17:27 Felhívom Forni urat, hogy akkor mégiscsak aznap este mennék, mert másnap már át kell adni a másik lakást. Ő ezt nyugtázza, majd megígéri, hogy kiteszi az ajtóra a kulcsot egy boritékban (nem lepődök meg, már máskor is csinálta, és egyébként is, ez egy ilyen hely).

Kedd 19:32 Végre-valahára leteszem a tollat, pontosabban a billentyűzetet, irány haza. Beloggolok, elinditok vmi torrent letöltést, majd elkezdem a pakolást. Miután már előző nap bedobáltam a ruháimat, és amúgy sincs sok mindenem itt, hamar megvagyok.

Kedd 20:11 Felállok az autóval, ki- majd bedobálom a táskákat. Végre üres a lakás, mehet a takaritás. Igyekszem a félig sötétben (ugye csillárom sem volt) felsöpörni, majd felmosni. Ahogy ezt pár olvasó nagyon is jól tudja, nem vagyok egy mestere a takaritásnak, de 2 órával később elégedetten szemlélem az eredményt. Beugrom az autóba, ami nyakig tele van mindenfélével, hátul ingek lógnak fogason, még az anyósülésre is jutott táska, és irány a régi-új hely.

Kedd 22:37 Megállok a ház előtt, odaballagok a kapuhoz, semmi nincs kiragasztva. Talán az ajtómra ragasztotta? De hogy megyek be? - ilyenkor már a kapu zárva van. Talán arra számított, hogy hamarabb megyek, végülis Abendet mondtam neki, nem Nachtot. Most mi lesz?
Szerencsére megjelenik az a német nyugdíjas pár, akit az imént majdnem elütöttem. Elmondom nekik a szitut, ők kedvesen beengednek. Felrohanok, az ajtómon sincs boriték. Megnézem még a rejtett helyeket, ahova tehette, hátha rosszul értettem a telefonban, sehol semmi. Felhívni nem tudom, nem tudom a mobilját.. Áttekintem a helyzetet.

Kedd 22:47 Végül visszaülök az autóba, ami még mindig tele van, visszamegyek az előző helyre.

Kedd 23:02 Leteszem a tele-autót, kiveszem a pokrócot és a laptopot belőle, bemegyek a régi lakásba, és az üres lakásban lefekszem ruhástul a még ott lévő matracra.

Szerda 7:08 Nem annyira kellemes egy üres lakásban ruhában aludni úgy, hogy még zuhanyozni sem lehet, mert minden az autó mélyén van. Neten megkeresem a fickó számát, kihúzom 8-ig majd felhívom. Ha aznap nem oldom ezt meg, nem lesz hol aludnom, de bizakodom. Hála istennek felveszi. Álmos hang, majd leesik neki, hogy elcseszte. Sűrű szabadkozás. Mondom, én most még munka előtt mennék. Szerencsére valakije épp ott van, odaszól neki, hogy adjon kulcsot.

Szerda 7:32 Valóban, ott van egy néni, aki úgy néz ki, mint azok az afrikai faragványok, amiket egy botból faragnak ki, csak neki egy nagy szalmalobonc van még a fején. Először nem tudom, milyen nyelven kéne hozzá beszélni, de megértetjük egymást. Megkapom a kulcsot, megnézem a lakást, 99%-ban ugyanolyan, ahogy 1 éve ott hagytam. Kipakolok, irány a munka.

Szerda 11:01 Kiugrom a munkából, átadni a bérbeadó cégnek a lakást. Szigorú néni és kedvesebb fegyverhordozója belépnek. Körbenéznek, jól megnézik a 3 molekulát a padlón, meg az ablakkeret mellett. Majd szigorú néni megszólal szigorúan: "Ez mocskos, ezt így nem vehetem át." Majd elkezd mindenfelé molekulákat mutogatni. Hirtelen megenyhül: "Nem mondom, hogy maga hagyta itt." - és elmosolyodik. Majd újra szigorúan folytatja. "De ezt így nem vehetem át! Vagy maguk kitakarítják, vagy egy céggel megcsináltatjuk." Kérdem az mennyi lenne. "Mivel ez egy napi munka, és az ilyen cégek drágák, nem lesz kevés." Kalkulál, majd mond egy átszámítva 100eFt+ összeget. Leesnék a székről, ha ülnék, de így csak azt mondom, hogy rossz karriert választottam. Abban egészen biztos vagyok, hogy itéletnapig surolhatnám a padlót, az úgysem felelne meg nekik.
Felhívom főbérlőmet, aki valójában az albérlő, elmondom a helyzetet, szabadkozom. Több kör telefon, végül megbeszéljük, hogy valami helyi haverjának a takarítónője kijön hétfőn, és megcsinálja kb. 45eFt-ért, amit megfelezünk. Ez még mindig irgalmatlan sok, de nincs más lehetőségem, és végülis örülök, hogy ettől az egésztől megszabadultam.

És így szombat reggel mehetek autót nézni végre, és aztán haza! Mármint igazihaza, és végre nem csak egy hétvégére.

A múlt hétvégi esküvő institucionalista megközelítésben

2008-10-01T23:16:00.003+02:00

(Szorri, kedves olvasók, de nem bírtam ki, hogy ne így írjam meg.. :)

Volt haverom, akinek az esküvője egy házibulira hasonlított. Egy másiknak az ismerősééknél meg akadályversenyt rendeztek volna, ha el nem mossa az eső. A harmadik elmenekült az emberek elől, és Balin hindu ceremóniát tartott, pedig semmi köze nincsen a hindu valláshoz. (Ugyanis Balin egyházi nélkül nem érvényes a polgári esküvő sem.)
De azért a legtöbb esküvő mégiscsak követi a hagyományos elképzeléseket. Még akkor is, ha a párnak semmi köze nincs a népszokásokhoz, utálja a lakodalmas zenét, és nem fog minden este közösen miatyánkat mondani (pedig "az mindent megold", ahogy a huszonéves pap mondta).

A pár "kreativitását" ugyanis összenyomja az intézményi nyomás.
A társadalom elvárja, hogy az esküvő ne nagyon térjen el attól az ideális képtől, ami mélyen, kulturálisan bennünk gyökeredzik. És ha valaki nem eszerint cselekszik az legalábbis furcsa, de az is lehet, hogy más tekintetben is deviáns. Mindenesetre meg lehet botránkozni rajta.
Éppen a kulturális gyökerek miatt ez a kép sokakban internalizált. Különösen a mennyasszonyok azok, akik közül sokan kisgyerekkoruk óta hordozzák a képet, hogy egyszer, egy napra majd ők lesznek a királykisasszonyok, és őket csodálja mindenki, és minden tökéletes. Ehhez a képhez aztán felsorakozik az egész koreográfia, de a meghívottak száma, és összetétele is.

A társadalom elvárását tovább erősíti és csatornázza egy egész iparág az esküvő köré épült specializált szolgáltatók és gyártók százaival. (esküvő expo, anyone?)

A nyomás másik nagy, specializált forrását a szülők jelentik. Ha a szülő olyan, képes lehet teljesen kisajátítania az esküvőt. A pár ünneplése csak díszlet ahhoz, hogy megmutassa magát, erősítse társadalmi pozícióját és/vagy minden ilyen cél nélkül még egyszer utóljára bebizonyítsa, hogy úgyis minden úgy lesz, amit ő akar.

Na, ez utóbbi hatás dominált múlt szombaton. A pár, akiből a vőlegényt ismertem többé-kevésbé, míg a mennyasszonyról inkább sokat hallottam már kapcsolatuk kezdete előtt is, teljesen out-of-contextnek tűnt egy csomó helyzetben. Teljesen érezhető volt, hogy az esküvő a mennyasszony szüleinek, és elsősorban anyjának az elképzeléseit hivatott kielégíteni, és hogy a vőlegény 80%-ban, a mennyasszony 60%-ban ugyanazt gondolja, mint mi: gáz.

Viszont éppen az mentette meg az estét, hogy a pár ilyen körülmények között is igyekezett jól érezni magát. És ezt jó látni, végülis az egésznek ez lenne az értelme.
Ez az, amiért azt mondom, hogy bár nem volt egy kiemelkedő esküvő, de nem sajnálom, hogy elmentem.

Végezetül egy tanulság a magam számára: ha egyszer nekem lesz esküvőm, hajlandó vagyok meghajolni bizonyos konvenciók előtt, már csak a dolog romantikája miatt is, de semmi esetre nem lesz lakodalmas zene, és egyáltalán, a tracklistet nagyon gondosan át fogom vizsgálni. Nem lesz vonatozás Demján Szerelemvonatjára, és kacsatánc sem..

Őzpörkölt = amfetamin

2008-09-26T01:42:00.002+02:00

Mármint addiktív hatásáról még nem bizonyosodtam meg, de élénkítő hatása jelentős. Lehet.

Fél 3 felé fejeztem be az őzt vöröskáposzta, szelídgesztenye, nokedli, kelbimbó (életem első nem-keserű, s így ehető kelbimbója!) továbbá egy kis körte és dzsemm társaságában - merlot rásegítésével (mit lehet tenni, itt a merlot megy). Előételnek helyi sajt, szarvas- és vaddisznó-kolbász érkezett, amik meglepően jók voltak, különösen, h én pl. nem szeretem otthon a kolbászokat; desszertnek meg egy gyenge tiramisú. Ezekután pedig nem maradhatott el az espresso sem, mert a munka, különösen egy telefonkonferencia nagyon várt már, amit nekem kellett vezetnem.

Szóval nem tudom, hogy az őz, a vaddisznó-kolbász, az álatalam rendkívül ritkán fogyasztott espresso, vagy épp a tiszta levegő és napsütés kombinációja az elképesztő kilátással a hegyekre, és a nagy gát mögötti (ill. most előtti) duzzasztott tóra, vagy mi a szösz okozhatta, hogy simán fáradtság nélkül értem haza f1-re. Az persze kevésbé meglepő, hogy éhség nélkül is...

Az értelmetlen számfaragás és kellemes ebéd mellett azért tanultam is valamit ma.
"Ne mondd el a parasztnak, hogy milyen jó a körte sajttal." [mert akkor megtartja magának]
Az olasz mondás azt jelenti, hogy az épp szóban forgó témát nem kell mindenkinek elmondani. Jegyezzük fel.

Ps. A szarvas azért még mindig jobb, mint Bambi.

A vagyon lustává tesz

2008-09-23T20:18:00.005+02:00

Ezt a komoly megállapítást tegnap este tettem, miután nem voltam rest, és elmostam rögtön használat után a koszos lábast és a kistányért. A nagy felismeréshez pedig az vezetett, hogy miközben másfél percet szántam erre a műveletre, tudtam, hogy ha nem egy darab lábasom lenne, amit ráadásul még reggel teafőzésre is fel kell használnom, továbbá nem csak egy darab kistányérom lenne, akkor mindkettő beáztatva aludta volna át az éjszakát a mosogatóban.

És ha meg is legyintett volna másnap reggel a lelkiismeretfurdalás fuvallata (ami valószinüleg addig nem történt volna meg, ameddig a mosogató tartalma meg nem kezdte volna közelíteni a pult síkját és/vagy ha az említett fuvallat nem realizálódott volna furcsa szagok furcsa szagok formájában a mosogatóból kiindulva), még valami homályos elméletet is előkaptam volna, amiben nagy hangsúlyt kaptak volna a mérethatékonyság és egyéb közdasági elméletek.

De ennek a földönfutó (pontosabban -alvó) helyzetnek hamarosan vége! Ma ki- és bejelentkeztem (büszke vagyok, h ilyen ügyesen végeztem a bürökráciával), jövőhéten mostmár hivatalosan is visszatérek a burzsuá hegyoldalra, ahol meglesz a konyhában minden, mi szem-szájnak ingere (a mikro kivételével). Ennek örömére talán még be is ruházok egy normál sóra, mert ettől a vegeta-izesítésűtől kezdek hányni.

Kedvenc.Most: Everlast - Everyone

2008-09-20T19:41:00.006+02:00

Ahogy ritkán szoktam ugyanazt a számot/albumot hallgatni újra-meg-újra, úgy ritkán is szokott olyan kedvenc számom lenni, mint az előző kedvenc.most, Brains feat. Harcsa Vera szám volt.

Ráadásul mostanában annyi újat hallgatok.. Volt itt Carla Bruni elnökné folk-sanzonnal, Madlib LA-i indie-hiphop dj munkássággának feltérképezése jazzes és sima hiphop mixekkel, Sabrina Malheiros jazzes brazil dallamokkal, The Walkmen NYC-i indie-vel, Trolle-Siebenhaar északi lányos énekes poppal, Lindström critically acclaimed (és valóban jó) space-elektronikával, She Wants Revenge alternatív depresszióval, Sofie punk, rock, stb. számok easylistening feldolgozásaival. És akkor még nem is mondtam a mixeket, különösen Rol& Jazz'n'Bass mixét, amiben jazz és d'n'b találkozik..

Most mégsem ezeket emelem ki, hanem Everlast új albumát, aminek legalább a fele annyira jó volt, hogy azonnal újrahallgatásra kényszerített. A sok fülembemászó szám közül 3 hallgatásra nem is volt olyan könnyű választani. Maradt a régi időkből (House of Pain-tag volt a bácsi) némi hiphop, van jó sok blues, van rock és némi líra. Végül az Everyone mellett tettem le a voksom, mert annak ellenére mindig benyeltem az ilyen bluesos, keményen lüktető számokat, hogy a rock vagy a blues egyáltalán nincs benne a top 5 kedvenc zenei stílusomban.

Everlast - Everyone (klikk a linkre és lehet hallgatni)

Új képek

2008-09-20T17:53:00.002+02:00

És igen.. csak elkészültem a képek rendezésével és feltöltésével - megtekinthető a szokott helyen.
(Túl sok időt elcsesztem vele, úgyhogy útleírás egyelőre nincs, és lehet, hogy nem is lesz már..)

Nem ide tartozik, de K holnaptól újra itthon (pontosabban otthon), ezért bezárul mókatára :(
Azért remélem egy másik meg kinyílik..

Fehér

2008-09-19T09:36:00.005+02:00

Megjött ide is az ősz. Pár nap fáradt napsütés és 19 fok után, most kinézek, és csak fehéret látok. Lesz ez még fehérebb is. Amikor olyan érzés fog el, mint abban a sci-fi novellában, ahol a kisgyerek olyan képességgel rendelkezett, h akire mérges lett, egyszerűen kigondolta a kukoricaföldbe, és a falusiak rettegése közepette a végére kiderül, hogy pár éve már az egész falut kigondolta a világból. És a falu körül nincs más, mint a Semmi, ahogy a Végtelen történetben. Igen, tud ilyen fehér is lenni. Semmifehér.

(huhh, ez a bejegyzés egyre depressziósabb lesz)

Mindenesetre kifolyik a kezemből az idő. Egy homokóra tetejéből próbálom kimenteni a homokot, és nemcsak az ujjaim között folyik ki, de a homokóra "szája" is csak tágul, és ömlik lefelé a homok a fekete lyukba.

Kifolyik a kezemből rövidtávon.. Legalább ma elkezdem a squasht újra, és remélhetőleg a képek is felkerülnek a hétvégén (ha a rohadt 3g vagy a rohadt gépem, akármelyik is legyen a hibás, megjavul), de hogy az olasszal mi lesz, nem tudom. Hogy tudjak bejelentkezni egy kurzusra ezzel a 2x2-es ritmussal? Az autókérdést is meg kellene oldani, soon, amihez meg kell csinálni mindenféle papírmunkát (be-, majd átjelentkezni, új engedélyt, majd keresztes jogsit csináltatni..)

És kifolyik hosszútávon.. Az rendben, hogy ez a munka pihi, de azt nem gondoltam volna, h ennyire visszalépés. Legalábbis most így érzem. Persze, pont ezt akartam, h ne dolgozzak annyit, és most, hogy nem én csinálok mindent, nem én tudok mindenről, valóban nem dolgozom annyit. De vajon mi lesz utána? Hogy tudom ezt eladni, h én voltam a sztár?
Aztán az utazgatás: Nem attól félek, hogy belefáradnék, sokkal inkább, hogy ez is csak elfedi a múló időt. Hisz 2 hetente "izgalom", és minden "újra"kezdődik. Holott minden ugyanaz. Same ol' shit. És megint 2 perc kell ahhoz, hogy mindenféle illúzióba ringassam magam, ami annyira távol van a valós lehetőségektől amennyire csak lehet. És ráadásul a mostani illúzióm még illúzió-szinten is problémás.

Végülis mindegy mennyire problémás, úgyis illúzió marad. És minden marad ugyanaz. Ugyanolyan fehér. Semmifehér. Ameddig van még homok, amit lehet markolni.

Back

2008-09-16T13:52:00.004+02:00

Great pile of news
Drowned by the sea
I dont care
I dont care
I dont care

My Rocky Mountain
Waiting for me
I'm aware
I'm aware
I'm aware

Great pile of news
Drowned by the sea
I dont care
I dont care
I dont care

I've seen a dream and I know
All those golden bubbles
Dancing there
Dancing there

Erik Sumo Band feat. Kiss Erzsi: My Rocky Mountain

Najó, ezzel most lemaradtam, mert a hegyek már itt vannak a szemem előtt, ráadásul amúgyis a képekkel akartam kezdeni, de a lényeg, h back-on-track. Meg, h az Erik Sumo koncert megint nagyon jó volt, csak kár, h még nem lehet linkelni az új számokat.

Tanulságok vegyesen

2008-08-12T12:06:00.004+02:00

- Vendéglátás, -eskedés meg utazás közben nehéz bloggolni, főleg ha még elmaradása is van az embernek. (be kéne ruházni egy fölösleges okostelefonba? (iphone, anyone?) vagy csak használni kéne rendesen a jegyzetfüzetet?)
- Apokaliptikus időjárás fényképezéséhez tükörreflexes gép kell, máshoz azonban nekem jó ez a pana. Mivel nem szeretnék gyakran apokaliptikus időjárásba kerülni, ezért el sem gondolkodom a továbblépésen.
- Ticino abban is olasz, hogy bárhol kipróbálhat az ember bármilyen éttermet, nagyot nem hibázhat. A jó kajához ráadásul általában még szép kilátás is jár, rusztikus terasszal, kőasztalokkal. A kiwi-lugas (!) (szőlőfürtök helyett kiwik lógnak az ember feje fölött) meg már igazi bónusz.
- Ticino abban viszont nem olasz, h f10-kor már bezárnak a konyhák az éttermekben.
- Még egy nem-tévedhetsz Svájcról: A véletlenszerűen kiválasztott kilátóban ilyen meg ilyen kilátást találsz.
- Ha egyszer tényleg lesz drasztikus felmelegedés, Norvégia olyan lesz, mint Zentral-Schweiz, a fjordok meg mint a Vierwaldstättersee.
- Ha Budapest Keszthelyen épült volna fel, és kicsit több lenne a pénz Magyarországon, a Balaton olyan lenne mint a Zürichsee.
- (vigyázat, közhely alert!) Az ember lakhat a legszebb helyen, lehet a legjobb munkája, lakása, barátai, keresheti a legtöbb pénzt, ha.
- Hiába bírom relatíve jól a girl-talkot, de 2 crazy girllel eltöltött 2 nap után még 1 nap már 3 crazy girllel.. az már sok... :)
- Szégyen-gyalázat, h ÉK (Bodensee, Appenzell, stb.) eddig kimaradt.
- Utasként nem sokkal kevésbé fárasztó utazni, mint ha én vezetem le mind a 10 órát.

London 11 pillanata

2008-08-08T00:09:00.003+02:00

..ahol a péntek POETS-day (Piss Off Early, Tomorrow is Saturday - ahogy angol kolléganőm mondta). Délután kiülsz a kis Shepherd Marketre, a viktoriánus pubok közé, s a szemed előtt telik meg a tér a nyakkendőt lazító üzletemberekkel miközben a nap egyre hosszabbra nyújtja a cégérek árnyékát. És amíg a kellemes chardonnay-t kortyolgatod a tejszines tőkehaladhoz, jót mosolyogsz a 10 évvel ezelőtti topmodell-barátnővel érkező 50-es playboyokon, a bordó bársonyzakóban betoppanó mókamesteren, az 500-as mercik mellett beszélgető sofőrökön, a rozéval a kézben flörtölő marketinges wanna-be páron, és a tömeggel kétségbeesetten szélmalomharcot vívó "rendezőn", aki legalább egy autónyi helyett igyekszik szabadon tartani a térből. És számolod, hogy a nagy jókedv közepette az emelkedő alkoholszinttel arányban hány poharat törnek el aznap. (hármat)

..ahol ha ebédidőben a junk fooddal a kezedben kifekszel a Hyde Parkba a Marble Archnál, előbb-utóbb az összes nagy világvallás hivője megjelenik körülötted a megsárgult fűben (naja, ez a 25-28 fokos kánikula megsinyli az angol gyepet is!) És egy idő után már a fejkendő sem tűnik fel, de a fekete csador, ami még az orrnyerget is eltakarja mindig is out of context marad.

..ahol amikor Kriszta üzletasszonyra és az ő kötelező egyórás ebédszünetére vársz a South Banken, hogy megvegyétek a bagelt az indiai árustól, akinél még neked is jobb a kiejtésed, megpróbálod kitalálni, hogy az ezeréves Towerrel szemben, a Tower Bridge lábánál milyen fura üvegépületet építhetnek a meglévő összenyomott üveggömbbel átellenben. És a súlyos empire-felhők (copyright by apu - mert milyen felhők járnának a világtörténelem legnagyobb birodalmához..?) csak az üvegen tükröződnek, a Temzében egyáltalán nem, mert hiába büszkék rá, hogy a folyó mennyivel tisztább, mint régen, a színe most is inkább barna, mint kék.

..ahol a Notting Hillen, a Portobello Rd-on, a színes házak között akkor is nagy a forgatag, amikor a szombati piaccal ellentétben lépni is lehet. És amikor úgy érzed, hogy a háromszintes házak között nem nyom agyon a város, és akár élni is lehetne itt, hirtelen szembe jön egy nő "I love NY"-os pólóban.

..ahol miután átverekedted magad Kensington és Chelsea hoch-elegáns, nagykövetséges utcáin, a Kensington Gardensben biciklis Diana-rajongó turisták jönnek veled szemben, élükön biciklis idegenvezetővel. És amikor a golfpálya-minőségű fű melletti bruncholó arisztokratákra nézve megjön az étvágyad, megveszed a gombóconként majd két fontos fagyit, ami nyilván organic, mert mindennek organicnak kell lennie. Csak az ízt nem találod benne.

..ahol a külvárosi (NW) szórakozóhelyre beülve bemutatják neked a már évek óta Starbucksot vezető magyar barátnőt, az ő újonnan jött, szerencsét próbáló magyar barátnőit, valamint dél-afrikai férjét, és amikor felszolgálótól egy újabb kör cidert rendelsz, egyáltalán nem lepődsz meg, amikor meghallod vastag lengyel akcentusát.

..ahol a Big Ben alatt elsétálva szinte menekülsz a millió turista elől, de csak a London Eye-ra és az Akváriumra váró még nagyobb tömegbe rohansz bele a túlparton. Még szerencse, hogy odébb egy picit lazul a zsúfoltság, és miközben bekúszik a premier plánba a St. Paul's, végre élvezni is tudod a South Banken a sétát, ami az angol kolléganő szerint a legszebb Londonban.

..ahol 1981-es bezárása után is meg bírták hagyni a város közepén az 50-es években épült erőművet, és nemcsak hogy egy nagyon menő múzeumot, a Tate Modernt bírtak benne összehozni, de úgy sikerült átalakítani az épületet, hogy az még pár szintet rádob a múzeum menőségére.
És amikor átsétálsz a sétáló Millenium hídon, és hátbalő a Tate streetart-plakátja, a hétvégi hömpölygő tömeg fölött rád dől a St Paul's gigantikus, fehér tömbje, melynek aljában mutatványosok lónak meg farkasnak öltözve próbálnak valami érthetetlen performance-t.

..ahol a Sohoban a sok indiai, olasz és egyéb étterem között mégiscsak meg tudod találni az igazi angol pubot is a durva húsaival meg a fish a chips-szel, meg a ciderrel és a kevésbé-szénsavas-kevésbé-hideg angol sörökkel, a nemtomanevét almás sütivel, és egy Zs-vel, akivel mindenbizonnyal a 4 óra két-háromszorosát is el tudtad volna beszélgetni (és aki nagyon szép helyen dolgozik:)

..ahol valaha egy olyan birodalmat irányítottak, ahol sosem ment le a nap (egy sri lankai politikus szerint "That's because God does not trust the British in the dark"). És a Old Royal Naval College épületei között sétálva belegondolsz, hogy innen felügyelték a hét tengert évszázadokon át, míg ma a Canary Wharf szemben kibukkanó felhőkarcolóiból teszik ugyanezt a pénzpiacokkal, ha ugyan a credit crunch el nem söpri azokat.
Aztán az obszervatórium mellől végigpásztázva a felhőkarcolókat, az új Wembleyt, és city skyline-ját, megint belegondolsz, hogy milyen lehetett innen a látvány 150 éve, amikor feltalálták a 0. hosszusági kört, amin épp állsz. A park mellett álló King's Arms pub valószinüleg már akkor is ott volt. Csak nem állt mellette vietnámi étterem.

..ahol az ingatlanárak miatt virágzik a flatsharing, és a pici lakások pici szobáiba úgy érkeznek az angolul a tenk jú szintjén álló magyarok, mint annak idején Ellis Islandre, csak innen haza is lehet menni. És egy jor velkámmal gazdagabban, de újabb az csalódás okait megint magukon kivül megtalálva vissza is mennek Füzesabonyba. A két időpont között meg folyamatosan szidják a várost, az országot, ami befogadta őket, és ahol minden szar.
De mindez téged nem érdekel, mert a te vendéglátód, aki már több, mint egy évtized one of the bestestest, lubickol, és virul, és megváltoztatja éppen az életét.

(illusztrációk a picasan.)

Az utazás gyötrelmei

2008-08-04T23:58:00.004+02:00

Fáradtan ébredtem. Elkunyeráltam a mellettem ülő angol srác Daily Mailjét, fogalmatlanul elkezdtem olvasni az angol krikett-válogatott csapatkapitányi drámáját (volt benne könny meg sok nemangol játékos az angol válogatottból), majd kipillantottam, és elállt a lélegzetem. Alattunk hevert az Alpok Google Earth képe, ameddig a szem ellát. Felhőfoszlányok, egy-egy apró hófolt, zegzugos völgyek, kis faluk, tengerszemek, mély erdők, s mindez valószerűtlenül kristálytisztán.

Egy pillanatra elfelejtettem, hogy aznap reggel egy időzónával odébb hajnali 3-kor keltem; hogy a megfelelő éjszakai buszt nem intettem le, mert kómásan matattam a táskámban; s így a csatlakozásra 25 percet kellett várni a Marble Archon; ami miatt már csak az 5:10-es Stansted Express-t értem el; minek révén 6:02-kor értem a check-in területre, ahol a 6:40-es indulás miatt már lezárták a check-int, és nekem hiába nem kellett csomagot feladni, inkább megvágtak 54 fontra és feltettek a következő gépre. És elfelejtettem, hogy nyilván az én csomagomat vizsgálták át részletesen; és azt is, hogy még a reptéren sem találtam Dove csokit. Elmúlt a rezignáltság afelett is, hogy hogy vagyok képes még a beszállókártyát is elveszteni - szerencsére csak egy percre.

Ez volt a hazaút csúcspontja, ami azért nem nehéz, tekintve, hogy a fentiek a leszállás után folytatódtak: a reptéren hagyott autót most az anyós-oldalról törték fel (hiszen a vezetőoldalon már le volt dugózva), majd egy baleseti ill. egy határ-dugóba is beleszaladtam, míg végre visszaértem dolgozni.

A kiutazás ennél csak egy fokkal volt nyugisabb 4 nappal azelőtt: akkor a Ryanair 1 órát késett, éjfélre szállt le, ami miatt lemaradtam minden metróról, és az éjszakai buszokhoz nem értve, fáradtan, inkább 35 fontért kitaxiztam.

-*-*-*-*-*-*-*-

De ha az út nightmare volt (btw. miért hívják angolul a rémálmot éjjeli kancának??), a kintlét maga egy álom volt. Voltam már 2-3-szor Londonban, de nagyon nagy élmény volt ez a 3 nap. Köszönök mindent, Kriszta, kedves névnapos vendéglátóm! (és persze neked is, Orsi :)

Képek és benyomások hamarosan ugyanitt.

Svájc, a négy nyelvű ország

2008-07-31T12:03:00.008+02:00

A nyelvtanulós projekt keretében írtam a kanton hivatalos oldalán (Corsi per adulti) talált címnek.

Sehr geehrte meine Dame/Herren,
Ich arbeite in Riazzino, Ticino, aber ich spreche kein Italienisch - I würde sie gern lernen. Ich habe es auf Ihrem Website gesehen, dass Sie einige Sprachkurse auch in Italienisch haben. Aber die Seite zeigt jetzt nur Frühling, kein Herbst. Können Sie bitte erklären, ob Sie Italienisch Kurse auch im Herbst haben werden and mit welchem Konditionen. Mit freundlichen Grüssen,
Balazs Gorboi

Erre kaptam egy ilyen válaszlevelet:

Egregio signore,
anche in autunno ci saranno corsi di italiano.
Il nuovo programma sarà pronto a metà agosto. Se ci indica il suo indirizzo postale gliene manderemo una copia.
Cordiali saluti, Il segretariato

Silva Trosi
Corsi per adulti
tel. 091/814 34 52

Igen. Sikerült olaszul válaszolniuk.

"Calvin Klein is no friend of mine"

2008-07-30T13:04:00.005+02:00

(...)
We got all the lines, and all the rhymes
We don't drive dimes, and we don't do crimes
We bake a little cake with Duncan Hines
And never wear those pants they're callin'Calvin Klein
Cause Calvin Klein's no friend of mine
Don't want nobody's name on my behind
It's Lee on my leg, sneakers on my feet
D by my side, and Jay with the beat
(...)
Run-DMC: Rock Box (1984)

Mellesleg Duncan Hines a '30-as években egy Michelin Guide jellegű könyvet írt a feleségével az amerikai éttermekről, akkor ugyanis még nem terjedtek el a nagy láncok. Ahogy a Michelin csillagoknál, ott is nagy presztizst jelentett a "Recommended by Duncan Hines" felirat.
Aztán élete végén, az 50-es években egy csomó más kajás iparágba is diverzifikált, ill. licencelte a nevét, melyek közül az egyik a süti gyártás.
(forrás: wikipedia as usual)

Duncan Hines Kentuckyban született, pontosabban Bowling Greenben, ahol a Corvette-eket is gyártják, s ahol én is megnéztem annak idején a Corvette múzeumot. Mindenesetre vicces lenne venni egy Corvette-et. Csak sajnos meg kellene venni hozzá az Öböl egyik kisebb államát is.

Ja, ez az egész egyébként onnan indult, hogy munkába biciklizés közben hallgatom a kiváló "Aranykor" c. mixet, amiben a House of Pain - On Point (1994) c. számában azt mondja:

That’s how I’m rollin’
Calvin klein’s
No friend of mine
So I don’t like marky
Or the monarchy
Don’t start me up like a rollin’ stone
I leave you sulkin’
Like macaulay culkin
In home alone
So get a grip
Like stephen tyler
I used to trip
With the divine styler

I luv 'ip-'op music :)

Kor

2008-07-30T12:58:00.002+02:00

Elég öreg vagyok, hogy örüljek, ha 4 évvel fiatalabbnak néznek? Remélem, hogy még nem.

De miután egy 19 éves lány tette, azt hiszem mégis inkább örülök neki. :)

Újabb célpont a listán

2008-07-29T08:56:00.000+02:00

Jáva.

Globalizáció

2008-07-28T23:24:00.004+02:00

Az indiai Samit, globális finance manager, ma végre megérkezett állomáshelyéről, Chicagoból. A svájci központban az európai finance manager, az olasz Antonio fogadta, írja ezt a magyar Balázs, aki...

Még idevág, hogy a minap meglepve láttam, hogy az elmúlt félévben St. Helena-ra is szállítottunk termékeket, ami a világ egyik legeldugottabb helye - több, mint 2000km-re van bármilyen szárazföldtől, magának a főszigetnek reptere is csak 2012-re lesz. Megfontolandó lenne ezek után meglátogatni, ha lenne rajta valami Napoleon emlékein, és pár, a kihalás elől esélytelenül menekülő, csak helyben megtalálható növényfajon kívül. Ja, és raboskodott itt valaha 3 bahreini herceg is.
Továbbá itt a legnagyobb az előfordulásuk a Jehova tanúinak: minden 29. ember tanú. Pontosan 129-en.

Motivációk

2008-07-28T13:56:00.003+02:00

Nagyon-nagyon sürgősen meg kell tanulnom olaszul. Mondjuk holnapra.

Az nem lehet, h az új pénztáros lánnyal ne tudjak szóbaelegyedni :)

How I met.. S2E01-04

2008-07-27T20:29:00.002+02:00

Nem vagyok egy sorozatember, de hamár wuhen megdobott ezzel a how I met-tel, kipróbáltam.
A Definitely, maybe bejött moziban, gondoltam az azonos alaphelyzetű sorozat is jó lesz.

Sztori: Ted meséli 2030 körül a tinédzser gyermekeinek, hogy találkozott az anyjukkal
(hence the titel) 2006 körül. De ez csak ürügy arra, h egy 5 szereplős (2 pár, meg egy haver) romsitcomot dobjanak össze a készítők. A filmmel ellentétben ugyanis itt kb. sose fogunk a sztori végére elérni. (-) Én is imádok részletesen mesélni, de ez akkor is sok. Persze, tudom, ez sorozat, nézett, ezért ki kell tartson min. 7 szezonig.

Nos:
+ vannak mosolyogtató poénok
+ eyecandy
- gépi nevetés
- a gépből időszakos kifolyó cukormáz kurvára ragad, és nehéz felmosni

verdict:
Bár nem egy Scrubs, tv helyett jó lesz.

Kedvenc.Most: Brains feat Harcsa Vera - Pills to take

2008-07-27T16:13:00.003+02:00

Balaton Soundos kiváló zárókoncert óta (ez a blog lemaradt a Soundról, így már nincs retrospektív beszámoló sem ám) rákattantantam a Brainsre, és magamhoz képest ronggyá hallgattam az utolsó albumot. Igen, voltaképpen ez csak fél album, mert a számok fele csak mix, de így is folyton Top shotta-t, I love my sensimilla-t, Love is a biology-t kell hallgatnom, de leginkább Pills to take-et.

Ugyan ez a legkevésbé Brainses szám, de van benne Harcsa Vera, és nagyon fülbemászó. Basszus majdnem annyi már a playcountja, mint a Paper Planes-nek...

Brains feat. Harcsa Vera - Pill to take

Let's Roll!

2008-07-27T15:12:00.004+02:00

Nem ígérek semmit (már a véren, verejtéken és könnyeken kívül). Miután nem vagyok egy nagyon állhatatos valaki, lehet, hogy alig pár hetet fog élni ez a blog.

De lehet, h nem. Time will tell.