Hula-hula és a KGB

(címet adni már tudok, mi? :)

Gyenge napsütés, erősödő hideg fogadott az utcán röviddel n10 után, mire sikerült rávenni magamat, hogy munkába induljak. Átfutott az agyamon, hogy egyre kevésbé lesz tartható az ing-kabát kombináció, de ez az időjáráshoz való öltözködés sosem volt erős oldalam.
Mindenesetre tenni kellett valamit a túlélésért, ezért a Reefer segítéségével elrepültem a pálmafák, nagy hullámok, szörfösök és hula-hula táncosnők közé. Csak csekkoljuk pl. a Let it go-t itt.
És nem érdekelt a tömeg a 7-esen, mert ha becsuktam a szemem akkor a busz billegését a tenger hullámainak érezhettem.

Najó, ez azért túlzás, de az nem, hogy kisimult arccal álltam a mozgólépcsőn, és - hiába ürült meg előttem - egy tapodtat sem voltam hajlandó lépni, amíg le nem értem a peronig.

..Ahol már várt rám a Kémnő! [drámai zene] Látszólag hanyagul kifelé nézett, de rögtön feltűnt, hogy nem a metró érkezését várja, hanem félszemmel a mozgólépcső felől érkező embereket nézi. Már engem várt! A KGB (pontosabban utódszervezete, az FSB) komoly kutatómunkát végezhetett, mert tudták, hogy a kémnő-portfóliójukban lévő sok szép szőke (kém)nővel mit sem érnek, mert szőkéből egyedül Scarlett Johansson jön be. Így a ravasz kommunisták egy Scarlett-hasonmást küldtek! Fel is tűnt nekem a hasonlóság, de az öltözék többi része, elsősorban a csízma nyilvánvalóvá tette, hogy egy szláv ügynökről van szó.

Hogy teszteljem a feltevést, jópár kocsit mentem előre, de a metróban leülve megint mellettem termett a Kémnő. Én demonstratívan elővettem a most olvasott amerikai útleírásomat, hogy lássa, erős az elkötelezettségem az imperialista nyugat felé.

A gyanú leszálláskor tovább erősödött - ő is ott szállt le a metróról, ahol én (5 megálló), mitöbb ugyanabba az irodaházba jött be.

Innen üzenem az illetékeseknek: ez elég gyenge kisérlet volt, most már tudom, hogy megfigyelnek, mi több, el akarnak csábítani.
:)

Ősz

Valamiért egész elfeledkeztem az olyan őszről, mint ami ezen a héten volt. Ha nyáron az őszre gondoltam, olyan novemberi idő ugrott be. Najó, max. októberi. Sok esővel, hideggel, meg egy kis esővel és köddel. És ez a jövőkép egyáltalán nem dobott fel.

Erre tegnap nem sikerült ebédpartnert szerezni, viszont a nap sütött, kellemes meleg volt.
Az aluljáróban vettem két rettenetes pizzaszeletet. Akkor még nem tudtam, mennyire retteneteset. Nem nagyok az elvárásaim egy aluljárói pizzaszelettel kapcsolatban, de érthetetlen, hogy lehet ilyan vackot csinálni. Ezt nem lehet véletlenül, csak direkt.
Mindenesetre fogtam a szeleteket, betettem Stephanie McKay-t a fülembe, és a kellemes new-soulra kiballagtam a Margit-szigetre. (Hamár itt tartunk, miért nem áll meg az 1-es a Szigetnél, ha a 4-6-os meg tud?)

A híd pesti lábánal egy ember épp fürdőgatyára vetkőzött. Állj. Mi vaaan? Igen, fürdőgatyára vetkőzött, miközben a háta mögött egy farakáson tűz lobogott, amit mindenféle vacak övezett. Ez egy picit összezavart. A vackok meg a tűz hajléktalanra utalt, de egy hajléktalan miért készült volna fürdőt venni a Dunában. Ha pedig Schirilla egy követője, aki már a télre edz, az minek gyújtott volna tűzet? Mindenesetre a fura alak később valóban bement derékig a Dunába.

Nekem azonban erre nem volt időm. Szóval kiballagtam a Szigetre, ahol most is rótták a Sziget-köröket néhányan. Gondolkoztam, hogy vajon szabin vannak-e, vagy annyira lazák, hogy ebédidőben tesznek-e pár kört.

Napsütés, pár eltévedt turista, sárguló, vörösödő levelek, és a vadgesztenyék, amiktől erős gyermekkor flashem van mindannyiszor. Normális emberekhez mérten meglehetősen kevés emlék marad meg a fejemben a régebbi dolgokról. (Ami azért megriaszt - mire fogok emlékezni az életemből 70 évesen??) De ami mindig beugrik, h 5 éves vagyok, nagycsoportos óvodás, és sétálunk haza anyuval az óvodából, én meg hókotrózom az avart a Bártfai utcában. És rugdosom az ezer vadgesztenyét az utcánkban. És ez mindig olyan kellemes boldogsággal tölt el.

Szóval flash, átszűrődő napsütés a sárguló lombokon, rettenes pizzát elfogyaszt, jégkrémet vesz (valószinüleg nyár eleje óta várt már rám), könyvet előkap, Stephanie McKay énekel, és én azt gondolom, hogy lám, itthon is lehet kellemesen élni. Mégha a tó helyett folyópartra megy az ember, de a feeling megvan.

Csak a pizzaszelet lenne egy kicsit jobb.