Strapás ez a "házas" élet.
Mellette a kötelezők - mint a barátok, munka, pici sport, család, zene - után pont szegény gyermekemre, a blogra nem maradt idő az elmúlt öt hétben.
Nem akarok túlságosan énblogot írni, ezért csak schlagwortokban:
- Egy kis kirándulás MM-mel. Cinque Terre egy újabb hely, ahova vissza kell menni. Többször.
De ami fontosabb, örültem, h végre látta hol vagyok, amikor nem vele.
- Aztán megöregedtem, amire a focipályán 17 éves gyermekek fel is hívták a figyelmemet. Viszont mindez jó alkalom volt, hogy barátaimtól egy nagyon szép élményt kaphassak. (innen is nagyon köszönöm nekik!)
- A munkahelyen számos dilbert-es tapasztalattal gazdagodtam, amiból vicces vagy éppen bosszankodó blogbejegyzések születhettek volna. Az utóbbi 2 hétben meg munkaóráim száma visszatért a két évvel ezelőtti szintre.
- Á. meglátogatott. Az idő ugyan elromlott a hétvégére, de legalább kiderült, hogy Ligúria Savona felé is szép, majd Cremona megerősítette, hogy tökéletesen mindegy, hogy Észak-Olaszországban melyik várost választja az ember, mindegyik gyönyörű.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Liguria. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Liguria. Összes bejegyzés megjelenítése
Egy vasárnapi kirándulás januárban
(disclaimer: az alábbi beszámoló nem a Magyarországon gázembargóban, szmogriadóban és főleg -21 fokos zimankóban senyvedő kedves olvasóim frocilázására született. Inkább csak szeretnék átadni valamit a mai élményből. Olvassátok, nézzétek a képeket, s próbáljatok képzeletben odarepülni. Aztán akár valóságban is..)
*Update: A visszajelzések alapján nem volt teljesen tiszta, h a képek itt találhatók: http://picasaweb.google.com/bgorboi/Portofino090111#
"..so like a dream? No, better." - hangzott fel a fülemben az (egyébként göteborgi) Air France együttes "Collapsing at your doorstep"c. száma, pont, amint a napkorong legszéle is eltűnt a tengerben - épp valahol Franciaország vízein. Beleharaptam az erre a pillanatra félretett csokimba, s két dologra gondoltam:
1) Vajon itt tart már a technika, hogy a kis kínai az iphone-omban olvas a gondolataimban, s azoknak megfelelően választja össze a számokat, s azt kamuzza, hogy ez véletlenszerű?
2) Adjak-e a csokimból a mellettem álló olasz párnak, akik átkarolva nézték a naplementét? (Nem adtam - ők mégiscsak együtt nézték a naplementét, én meg a csokimmal. Gondolom a srác sem adna cserében a csajából. Nahátakkor.) De ez nem fontos.
A fontos az, hogy ez egy ilyen nap volt. Tudtam, számítottam rá, hogy jó lesz, de azt nem gondoltam volna, hogy ennyire.
Most, hogy eredeti terveimmel ellentétben itt kellett maradnom a hétvégére, nem akartam megint kidobni az időt az ablakon, s elhatároztam, hogy vasárnap bevágódom az autóba, s kerül amibe kerül, leugrom az Olasz Riviérára. Az idő naposnak igérkezett, a szilveszteri szezon elmúlt, turista csak belföldi várható - röviden minden bíztató volt.
S így is lett. Bár szokás szerint későn, f10-kor indultam, de már 12 előtt megpillantottam a tengert, s örömmel konstatáltam, hogy az azelőtti 150 kilométer havas, ködös táj nem folytatódik a Ligúriai Alpokon túl. Helyette a még reggel, a tó mellett tapasztalt meleg, napos idő várt Rapalloban. Mi több, egy olasz ezt mondta épp a telefonjába "Ci sono diciotto gradi!" azaz 18 fok van. Gondoltam, hogy csak a napon, még így is kételkedtem, de tényleg ezt mutatták a hőmérők. És valóban lekerült rólam előbb a kabát, majd már a pulóver is lekéredzkedett, de ennek megálljt parancsoltam. Mégiscsak január van.
Rapallo ősi kikötő Genovától 35km-re keletre. Viszonylag hamar elérte a turizmus (már Nietzsche is nyaralt itt), ráadásul a meglehetős tehetős turizmus, amit jelez, hogy golfpályáját 1930-ban nyitották meg. Január második hétvégéje szerencsére nem turista szezon, így a pár louis vuittonos és rolexes (mind eredeti!) feka csak milánói, torinói és genovai kirándulókra tudott vadászni. (Budapestiekre szerencsére nem is akart.) A designolt hajú fiatalok, a csillogó, milliós bundás öregasszonyok mellett napfürdőzött néhány suhogós nagydarab kopasz is, ami a Gomorra c. film tegnapi megtekintése után némi aggodalommal töltött el. (A filmről csak annyit - mert tényleg nem megyek át filmbuziba -, hogy annyira hiteles, hogy az alapjául szolgáló könyv írójának bujkálnia kell rendőri védelem alatt, s hogy a film több szinészét(!) is letartóztatták, mert kiderült a kapcsolatuk a Camorrával. Érdemes megnézni!)
Mindenesetre megnyugtattam magam, hogy Nápoly messze van, s a Camorrához képest a többi maffia sokkal kevesebb embert öl meg. Azért nagy ívben elkerültem a padjaikat - ki tudja, hogy nem most hajt-e el mellettük egy géppisztolyos autó?
Tettem egy kört, élveztem a napfényt, a meleget, s a tengert. Imádom a "tavamat" de a tenger, az tenger. Ránéztem az alvó yachtokra, átvágtam a szokásos olasz sikátorokon, amik vasárnap lévén üresen kongtak, majd autóval folytattam utamat eredeti célom, Portofino felé.
Az utat, ami előbb Santa Margherita Ligure-n keresztül vezetett. Na, itt álljunk meg egy pillanatra - ez nekem sose megy: olaszban a Margherita a virág, meg a név, míg a Margarita csak a koktél (meg persze a venezuelai sziget, de az meg már úgyis spanyolul van).
A valóságban azonban nem álltam meg a 10 ezres városban, pedig amellett, hogy átvágva rajta gyönyörűnek nézett ki, a méretéhez méltó módon komoly helyi élet volt a parton - különösen a pálmafák alatt kialakított jégpálya körül. Majd talán máskor.
A cél Portofino volt a félsziget végén. A halászfalu, ami mára olyan híres, hogy a japán Disneyworldben egy az egyben felépítették (najó, kicsit összemixelték Velencével, dehát minderre nem lehet helyet teremteni), s az orlandoi Universal parkban is van hasonló (ezt a megoldást (1.kép) inkább nem minősítem). Talán a sznobságáról többet mond, hogy nem csak windsori hercegi pár töltötte itt a nászútját, de Richard Burton is itt kérte meg Elisabeth Taylor kezét. De elég csak beütni a google-ba, hogy "Portofino celebrities", s elképesztő listát kapunk Beyoncétól Eva Longorian át Rod Stewartig. Természetes Berlusconinak is van itt tengerparty nyaralója.
Minden azt mondatja hát, hogy ha valahova, ide nem szabad menni. Ki akar megfulladni a sznob milliomosok (és biztonsági embereik) tömegében?? Az év bármely más szakában valószinüleg nem is szabad, de ilyenkor, legoffabb szezonban igyekezett a régi arcát mutatni a falu. Az öreg nénik napfürdőztek, a Louis Vuitton boltra is csak a cégére utalt, s nem volt több vagy más turista, mint Rapalloban. S így Portofino gyönyörű. Biztos van még sok ilyen fekvésű és építésű falu Olaszországban (hogy mást ne mondjak Varenna Bellagioval szemben), de ettől még elvarázsol.
A faluból a világítótorony felé nekiindultam az egyik mesebeli ösvénynek, a lépcsőknek, amelyek szűk falak és sövények között vezetnek, néhol boltívek alatt. A sövényeket itt-ott kovácsoltvas kapuk szakítják meg, amelyek ki tudja milyen palotákhoz vezetnek. Nem kell 10 év alattinak lenni, hogy egy mesében érezzük magunkat.
Ha pedig egy picit utánaolvas az ember, felnőtt mesében is találja magát: az épületek nm-ára meghaladja a 200ezer EUR-t. Ha van eladó - mert 40 éve nem adtak ki építési engedélyt új épületre.
Bekukkantottam még pár mellékútra, s legszívesebben végigtúráztam volna a védett félsziget 70km-nyi gyalogútját, de tél van, amit a hőmérsékletből nem is annyira, mint a rövid nappalból lehetett érezni. A falu (DK-re néz) hamar árnyékba borult, elkezdett készülődni a vacsorára. Én meg nekiindultam, hogy a félsziget Ny-i oldalán fekvő San Roccoban utolérjem a napot, elcsípjem a naplementét..
*Update: A visszajelzések alapján nem volt teljesen tiszta, h a képek itt találhatók: http://picasaweb.google.com/bgorboi/Portofino090111#
"..so like a dream? No, better." - hangzott fel a fülemben az (egyébként göteborgi) Air France együttes "Collapsing at your doorstep"c. száma, pont, amint a napkorong legszéle is eltűnt a tengerben - épp valahol Franciaország vízein. Beleharaptam az erre a pillanatra félretett csokimba, s két dologra gondoltam:
1) Vajon itt tart már a technika, hogy a kis kínai az iphone-omban olvas a gondolataimban, s azoknak megfelelően választja össze a számokat, s azt kamuzza, hogy ez véletlenszerű?
2) Adjak-e a csokimból a mellettem álló olasz párnak, akik átkarolva nézték a naplementét? (Nem adtam - ők mégiscsak együtt nézték a naplementét, én meg a csokimmal. Gondolom a srác sem adna cserében a csajából. Nahátakkor.) De ez nem fontos.
A fontos az, hogy ez egy ilyen nap volt. Tudtam, számítottam rá, hogy jó lesz, de azt nem gondoltam volna, hogy ennyire.
Most, hogy eredeti terveimmel ellentétben itt kellett maradnom a hétvégére, nem akartam megint kidobni az időt az ablakon, s elhatároztam, hogy vasárnap bevágódom az autóba, s kerül amibe kerül, leugrom az Olasz Riviérára. Az idő naposnak igérkezett, a szilveszteri szezon elmúlt, turista csak belföldi várható - röviden minden bíztató volt.
S így is lett. Bár szokás szerint későn, f10-kor indultam, de már 12 előtt megpillantottam a tengert, s örömmel konstatáltam, hogy az azelőtti 150 kilométer havas, ködös táj nem folytatódik a Ligúriai Alpokon túl. Helyette a még reggel, a tó mellett tapasztalt meleg, napos idő várt Rapalloban. Mi több, egy olasz ezt mondta épp a telefonjába "Ci sono diciotto gradi!" azaz 18 fok van. Gondoltam, hogy csak a napon, még így is kételkedtem, de tényleg ezt mutatták a hőmérők. És valóban lekerült rólam előbb a kabát, majd már a pulóver is lekéredzkedett, de ennek megálljt parancsoltam. Mégiscsak január van.
Rapallo ősi kikötő Genovától 35km-re keletre. Viszonylag hamar elérte a turizmus (már Nietzsche is nyaralt itt), ráadásul a meglehetős tehetős turizmus, amit jelez, hogy golfpályáját 1930-ban nyitották meg. Január második hétvégéje szerencsére nem turista szezon, így a pár louis vuittonos és rolexes (mind eredeti!) feka csak milánói, torinói és genovai kirándulókra tudott vadászni. (Budapestiekre szerencsére nem is akart.) A designolt hajú fiatalok, a csillogó, milliós bundás öregasszonyok mellett napfürdőzött néhány suhogós nagydarab kopasz is, ami a Gomorra c. film tegnapi megtekintése után némi aggodalommal töltött el. (A filmről csak annyit - mert tényleg nem megyek át filmbuziba -, hogy annyira hiteles, hogy az alapjául szolgáló könyv írójának bujkálnia kell rendőri védelem alatt, s hogy a film több szinészét(!) is letartóztatták, mert kiderült a kapcsolatuk a Camorrával. Érdemes megnézni!)
Mindenesetre megnyugtattam magam, hogy Nápoly messze van, s a Camorrához képest a többi maffia sokkal kevesebb embert öl meg. Azért nagy ívben elkerültem a padjaikat - ki tudja, hogy nem most hajt-e el mellettük egy géppisztolyos autó?
Tettem egy kört, élveztem a napfényt, a meleget, s a tengert. Imádom a "tavamat" de a tenger, az tenger. Ránéztem az alvó yachtokra, átvágtam a szokásos olasz sikátorokon, amik vasárnap lévén üresen kongtak, majd autóval folytattam utamat eredeti célom, Portofino felé.
Az utat, ami előbb Santa Margherita Ligure-n keresztül vezetett. Na, itt álljunk meg egy pillanatra - ez nekem sose megy: olaszban a Margherita a virág, meg a név, míg a Margarita csak a koktél (meg persze a venezuelai sziget, de az meg már úgyis spanyolul van).
A valóságban azonban nem álltam meg a 10 ezres városban, pedig amellett, hogy átvágva rajta gyönyörűnek nézett ki, a méretéhez méltó módon komoly helyi élet volt a parton - különösen a pálmafák alatt kialakított jégpálya körül. Majd talán máskor.
A cél Portofino volt a félsziget végén. A halászfalu, ami mára olyan híres, hogy a japán Disneyworldben egy az egyben felépítették (najó, kicsit összemixelték Velencével, dehát minderre nem lehet helyet teremteni), s az orlandoi Universal parkban is van hasonló (ezt a megoldást (1.kép) inkább nem minősítem). Talán a sznobságáról többet mond, hogy nem csak windsori hercegi pár töltötte itt a nászútját, de Richard Burton is itt kérte meg Elisabeth Taylor kezét. De elég csak beütni a google-ba, hogy "Portofino celebrities", s elképesztő listát kapunk Beyoncétól Eva Longorian át Rod Stewartig. Természetes Berlusconinak is van itt tengerparty nyaralója.
Minden azt mondatja hát, hogy ha valahova, ide nem szabad menni. Ki akar megfulladni a sznob milliomosok (és biztonsági embereik) tömegében?? Az év bármely más szakában valószinüleg nem is szabad, de ilyenkor, legoffabb szezonban igyekezett a régi arcát mutatni a falu. Az öreg nénik napfürdőztek, a Louis Vuitton boltra is csak a cégére utalt, s nem volt több vagy más turista, mint Rapalloban. S így Portofino gyönyörű. Biztos van még sok ilyen fekvésű és építésű falu Olaszországban (hogy mást ne mondjak Varenna Bellagioval szemben), de ettől még elvarázsol.
A faluból a világítótorony felé nekiindultam az egyik mesebeli ösvénynek, a lépcsőknek, amelyek szűk falak és sövények között vezetnek, néhol boltívek alatt. A sövényeket itt-ott kovácsoltvas kapuk szakítják meg, amelyek ki tudja milyen palotákhoz vezetnek. Nem kell 10 év alattinak lenni, hogy egy mesében érezzük magunkat.
Ha pedig egy picit utánaolvas az ember, felnőtt mesében is találja magát: az épületek nm-ára meghaladja a 200ezer EUR-t. Ha van eladó - mert 40 éve nem adtak ki építési engedélyt új épületre.
Bekukkantottam még pár mellékútra, s legszívesebben végigtúráztam volna a védett félsziget 70km-nyi gyalogútját, de tél van, amit a hőmérsékletből nem is annyira, mint a rövid nappalból lehetett érezni. A falu (DK-re néz) hamar árnyékba borult, elkezdett készülődni a vacsorára. Én meg nekiindultam, hogy a félsziget Ny-i oldalán fekvő San Roccoban utolérjem a napot, elcsípjem a naplementét..
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Bejegyzések
