Email

Ma reggel két email várt a gmailben:

- Az egyik Agadezből, a Szahara közepéről érkezett, és a szerző sajnálkozását fejezte ki a felett, hogy megint külföldön vagyok. "I'm sorry to hear that you're again abroad. This year is bad for everyone." [később szegény Aghali rájött, hogy az abroad nem munkanélkülit jelent]

- A másikban, Kabulból biztosítottak róla, hogy a pénzünket vissza fogjuk kapni, mert más pénzének megtartása Haram, a hitük szerint tilos. Muqim megköszönte türelmünket, végezetül reményét fejezte ki, hogy mihamarabb vendégül láthat.

Ezek után eljátszottam a gondolattal, hogy visszakapcsoljam a gmail szöveges reklámait, amiket az emailek elemzése alapján gyárt - vajon milyen releváns reklámokat kapnék..

A Budapest - Milánó járat

Már annyiszor megtettem a Budapest-Milánó utat oda-vissza, hogy igazán semmin sem tudok meglepődni.

Először még furcsa volt, hogy a milánói/bergamoi/orio al serioi reptéren azonnal meg tudtam mondani, hogy melyik lány magyar - az általában platinaszőke, 10+ centis sarkú csízmiben esetlenkedő táncos, ill. a táncból "nyugdíjba vonult" ex-kincskeresőket nem nehéz észrevenni. Az utóbbi kategóriába tartozott három éve az a csaj, aki mellettem azt magyarázta barátnőjének, hogy mennyire nem állt jól neki az a többmilliós hosszú bunda, s így inkább levágatta - majd ezután együtt elkezdték számolni a brilliánsokat a Chanel óráján.

Az olaszokat sem kell félteni, habár ők azért nem ilyen látványosan gázak. Pl. már megszoktuk tőlük, hogy még a téli hajnali töksötétben is a szemük előtt marad a napszemüveg. Az a napszemüveg, amihez egy fél irodaház homlokzatának üvegeit el kellett használni.
A kedvencem azonban az volt, amikor pár hónapja békés reptéri álmomból hajnali négykor egy sharm el-sheikhi charter teljes olasz közönsége ébresztett. Volt ott minden: már hajnalban full hangerővel és sebességgel beszélgető nagydarab asszonyságok, ordító csecsemők, rohangáló nagyobbacska gyerekek, csomagok alatt görnyedező megtört apák.. Nem is részletezem tovább.

Szóval már ismerem a szokványos elemeket, s igyekszem tudatomat beszűkíteni, minden mozdulatomat optimalizálni, és minél hamarabb álomba merülni. Márpedig ha alszom, akkor alszom. Így történhetett, hogy két hete nem is jutott el igazán a tudatomig egy magyar utastársam ordibálása. A leszállás folyamán azonban nem lehetett nem észrevenni, hogy a hajnali hatos indulás ellenére olyan tajrészeg, hogy le kellett támogatni a lépcsőn, és a buszra való felszállás is gondokat okozott neki. Nem rossz napkezdésnek.

Csalódás

Kavita, indiai kolléganőm kiskorában keresztény iskolába járt. Indiában máig a legjobb iskolák jelentős része keresztény, s a szülők a legjobbat akarták lányuknak - mégha a család jain vallású is. Így a kislány megtanult számos keresztény szokást, szertartást is, pl. a Miatyánkat még ma is el tudta mondani. (Természetesen angolul. Ha magyarul is elmondja, akkor tényleg meglepődöm.)

Amikor eljött a karácsony a kis Kavita kiakasztotta a zoknikat, s boldogan ment lefeküdni. A szülök értetlenül, de elnézően kisérték figyelemmel a műveletet, majd visszatértek az abbahagyott tevékenységekhez. Nyilván nem jutott eszükbe, hogy komoly feladatuk van.

Alig nyitotta ki a szemét, Kavita boldogan rohant a zoknikhoz, amik azonban pont annyira üresen lógtak, mint előző este. S a csalódás következő évben is eljött, s a rákövetkezőben is.. Egészen addig, amíg valaki el nem árulta neki a titkot...