A múlt hétvégi esküvő institucionalista megközelítésben

(Szorri, kedves olvasók, de nem bírtam ki, hogy ne így írjam meg.. :)

Volt haverom, akinek az esküvője egy házibulira hasonlított. Egy másiknak az ismerősééknél meg akadályversenyt rendeztek volna, ha el nem mossa az eső. A harmadik elmenekült az emberek elől, és Balin hindu ceremóniát tartott, pedig semmi köze nincsen a hindu valláshoz. (Ugyanis Balin egyházi nélkül nem érvényes a polgári esküvő sem.)
De azért a legtöbb esküvő mégiscsak követi a hagyományos elképzeléseket. Még akkor is, ha a párnak semmi köze nincs a népszokásokhoz, utálja a lakodalmas zenét, és nem fog minden este közösen miatyánkat mondani (pedig "az mindent megold", ahogy a huszonéves pap mondta).

A pár "kreativitását" ugyanis összenyomja az intézményi nyomás.
A társadalom elvárja, hogy az esküvő ne nagyon térjen el attól az ideális képtől, ami mélyen, kulturálisan bennünk gyökeredzik. És ha valaki nem eszerint cselekszik az legalábbis furcsa, de az is lehet, hogy más tekintetben is deviáns. Mindenesetre meg lehet botránkozni rajta.
Éppen a kulturális gyökerek miatt ez a kép sokakban internalizált. Különösen a mennyasszonyok azok, akik közül sokan kisgyerekkoruk óta hordozzák a képet, hogy egyszer, egy napra majd ők lesznek a királykisasszonyok, és őket csodálja mindenki, és minden tökéletes. Ehhez a képhez aztán felsorakozik az egész koreográfia, de a meghívottak száma, és összetétele is.

A társadalom elvárását tovább erősíti és csatornázza egy egész iparág az esküvő köré épült specializált szolgáltatók és gyártók százaival. (esküvő expo, anyone?)

A nyomás másik nagy, specializált forrását a szülők jelentik. Ha a szülő olyan, képes lehet teljesen kisajátítania az esküvőt. A pár ünneplése csak díszlet ahhoz, hogy megmutassa magát, erősítse társadalmi pozícióját és/vagy minden ilyen cél nélkül még egyszer utóljára bebizonyítsa, hogy úgyis minden úgy lesz, amit ő akar.

Na, ez utóbbi hatás dominált múlt szombaton. A pár, akiből a vőlegényt ismertem többé-kevésbé, míg a mennyasszonyról inkább sokat hallottam már kapcsolatuk kezdete előtt is, teljesen out-of-contextnek tűnt egy csomó helyzetben. Teljesen érezhető volt, hogy az esküvő a mennyasszony szüleinek, és elsősorban anyjának az elképzeléseit hivatott kielégíteni, és hogy a vőlegény 80%-ban, a mennyasszony 60%-ban ugyanazt gondolja, mint mi: gáz.

Viszont éppen az mentette meg az estét, hogy a pár ilyen körülmények között is igyekezett jól érezni magát. És ezt jó látni, végülis az egésznek ez lenne az értelme.
Ez az, amiért azt mondom, hogy bár nem volt egy kiemelkedő esküvő, de nem sajnálom, hogy elmentem.

Végezetül egy tanulság a magam számára: ha egyszer nekem lesz esküvőm, hajlandó vagyok meghajolni bizonyos konvenciók előtt, már csak a dolog romantikája miatt is, de semmi esetre nem lesz lakodalmas zene, és egyáltalán, a tracklistet nagyon gondosan át fogom vizsgálni. Nem lesz vonatozás Demján Szerelemvonatjára, és kacsatánc sem..

Őzpörkölt = amfetamin

Mármint addiktív hatásáról még nem bizonyosodtam meg, de élénkítő hatása jelentős. Lehet.

Fél 3 felé fejeztem be az őzt vöröskáposzta, szelídgesztenye, nokedli, kelbimbó (életem első nem-keserű, s így ehető kelbimbója!) továbbá egy kis körte és dzsemm társaságában - merlot rásegítésével (mit lehet tenni, itt a merlot megy). Előételnek helyi sajt, szarvas- és vaddisznó-kolbász érkezett, amik meglepően jók voltak, különösen, h én pl. nem szeretem otthon a kolbászokat; desszertnek meg egy gyenge tiramisú. Ezekután pedig nem maradhatott el az espresso sem, mert a munka, különösen egy telefonkonferencia nagyon várt már, amit nekem kellett vezetnem.

Szóval nem tudom, hogy az őz, a vaddisznó-kolbász, az álatalam rendkívül ritkán fogyasztott espresso, vagy épp a tiszta levegő és napsütés kombinációja az elképesztő kilátással a hegyekre, és a nagy gát mögötti (ill. most előtti) duzzasztott tóra, vagy mi a szösz okozhatta, hogy simán fáradtság nélkül értem haza f1-re. Az persze kevésbé meglepő, hogy éhség nélkül is...

Az értelmetlen számfaragás és kellemes ebéd mellett azért tanultam is valamit ma.
"Ne mondd el a parasztnak, hogy milyen jó a körte sajttal." [mert akkor megtartja magának]
Az olasz mondás azt jelenti, hogy az épp szóban forgó témát nem kell mindenkinek elmondani. Jegyezzük fel.

Ps. A szarvas azért még mindig jobb, mint Bambi.

A vagyon lustává tesz

Ezt a komoly megállapítást tegnap este tettem, miután nem voltam rest, és elmostam rögtön használat után a koszos lábast és a kistányért. A nagy felismeréshez pedig az vezetett, hogy miközben másfél percet szántam erre a műveletre, tudtam, hogy ha nem egy darab lábasom lenne, amit ráadásul még reggel teafőzésre is fel kell használnom, továbbá nem csak egy darab kistányérom lenne, akkor mindkettő beáztatva aludta volna át az éjszakát a mosogatóban.

És ha meg is legyintett volna másnap reggel a lelkiismeretfurdalás fuvallata (ami valószinüleg addig nem történt volna meg, ameddig a mosogató tartalma meg nem kezdte volna közelíteni a pult síkját és/vagy ha az említett fuvallat nem realizálódott volna furcsa szagok furcsa szagok formájában a mosogatóból kiindulva), még valami homályos elméletet is előkaptam volna, amiben nagy hangsúlyt kaptak volna a mérethatékonyság és egyéb közdasági elméletek.

De ennek a földönfutó (pontosabban -alvó) helyzetnek hamarosan vége! Ma ki- és bejelentkeztem (büszke vagyok, h ilyen ügyesen végeztem a bürökráciával), jövőhéten mostmár hivatalosan is visszatérek a burzsuá hegyoldalra, ahol meglesz a konyhában minden, mi szem-szájnak ingere (a mikro kivételével). Ennek örömére talán még be is ruházok egy normál sóra, mert ettől a vegeta-izesítésűtől kezdek hányni.

Kedvenc.Most: Everlast - Everyone

Ahogy ritkán szoktam ugyanazt a számot/albumot hallgatni újra-meg-újra, úgy ritkán is szokott olyan kedvenc számom lenni, mint az előző kedvenc.most, Brains feat. Harcsa Vera szám volt.

Ráadásul mostanában annyi újat hallgatok.. Volt itt Carla Bruni elnökné folk-sanzonnal, Madlib LA-i indie-hiphop dj munkássággának feltérképezése jazzes és sima hiphop mixekkel, Sabrina Malheiros jazzes brazil dallamokkal, The Walkmen NYC-i indie-vel, Trolle-Siebenhaar északi lányos énekes poppal, Lindström critically acclaimed (és valóban jó) space-elektronikával, She Wants Revenge alternatív depresszióval, Sofie punk, rock, stb. számok easylistening feldolgozásaival. És akkor még nem is mondtam a mixeket, különösen Rol& Jazz'n'Bass mixét, amiben jazz és d'n'b találkozik..

Most mégsem ezeket emelem ki, hanem Everlast új albumát, aminek legalább a fele annyira jó volt, hogy azonnal újrahallgatásra kényszerített. A sok fülembemászó szám közül 3 hallgatásra nem is volt olyan könnyű választani. Maradt a régi időkből (House of Pain-tag volt a bácsi) némi hiphop, van jó sok blues, van rock és némi líra. Végül az Everyone mellett tettem le a voksom, mert annak ellenére mindig benyeltem az ilyen bluesos, keményen lüktető számokat, hogy a rock vagy a blues egyáltalán nincs benne a top 5 kedvenc zenei stílusomban.

Everlast - Everyone (klikk a linkre és lehet hallgatni)

Új képek

És igen.. csak elkészültem a képek rendezésével és feltöltésével - megtekinthető a szokott helyen.
(Túl sok időt elcsesztem vele, úgyhogy útleírás egyelőre nincs, és lehet, hogy nem is lesz már..)

Nem ide tartozik, de K holnaptól újra itthon (pontosabban otthon), ezért bezárul mókatára :(
Azért remélem egy másik meg kinyílik..

Fehér

Megjött ide is az ősz. Pár nap fáradt napsütés és 19 fok után, most kinézek, és csak fehéret látok. Lesz ez még fehérebb is. Amikor olyan érzés fog el, mint abban a sci-fi novellában, ahol a kisgyerek olyan képességgel rendelkezett, h akire mérges lett, egyszerűen kigondolta a kukoricaföldbe, és a falusiak rettegése közepette a végére kiderül, hogy pár éve már az egész falut kigondolta a világból. És a falu körül nincs más, mint a Semmi, ahogy a Végtelen történetben. Igen, tud ilyen fehér is lenni. Semmifehér.

(huhh, ez a bejegyzés egyre depressziósabb lesz)

Mindenesetre kifolyik a kezemből az idő. Egy homokóra tetejéből próbálom kimenteni a homokot, és nemcsak az ujjaim között folyik ki, de a homokóra "szája" is csak tágul, és ömlik lefelé a homok a fekete lyukba.

Kifolyik a kezemből rövidtávon.. Legalább ma elkezdem a squasht újra, és remélhetőleg a képek is felkerülnek a hétvégén (ha a rohadt 3g vagy a rohadt gépem, akármelyik is legyen a hibás, megjavul), de hogy az olasszal mi lesz, nem tudom. Hogy tudjak bejelentkezni egy kurzusra ezzel a 2x2-es ritmussal? Az autókérdést is meg kellene oldani, soon, amihez meg kell csinálni mindenféle papírmunkát (be-, majd átjelentkezni, új engedélyt, majd keresztes jogsit csináltatni..)

És kifolyik hosszútávon.. Az rendben, hogy ez a munka pihi, de azt nem gondoltam volna, h ennyire visszalépés. Legalábbis most így érzem. Persze, pont ezt akartam, h ne dolgozzak annyit, és most, hogy nem én csinálok mindent, nem én tudok mindenről, valóban nem dolgozom annyit. De vajon mi lesz utána? Hogy tudom ezt eladni, h én voltam a sztár?
Aztán az utazgatás: Nem attól félek, hogy belefáradnék, sokkal inkább, hogy ez is csak elfedi a múló időt. Hisz 2 hetente "izgalom", és minden "újra"kezdődik. Holott minden ugyanaz. Same ol' shit. És megint 2 perc kell ahhoz, hogy mindenféle illúzióba ringassam magam, ami annyira távol van a valós lehetőségektől amennyire csak lehet. És ráadásul a mostani illúzióm még illúzió-szinten is problémás.

Végülis mindegy mennyire problémás, úgyis illúzió marad. És minden marad ugyanaz. Ugyanolyan fehér. Semmifehér. Ameddig van még homok, amit lehet markolni.

Back

Great pile of news
Drowned by the sea
I dont care
I dont care
I dont care

My Rocky Mountain
Waiting for me
I'm aware
I'm aware
I'm aware

Great pile of news
Drowned by the sea
I dont care
I dont care
I dont care

I've seen a dream and I know
All those golden bubbles
Dancing there
Dancing there

Erik Sumo Band feat. Kiss Erzsi: My Rocky Mountain

Najó, ezzel most lemaradtam, mert a hegyek már itt vannak a szemem előtt, ráadásul amúgyis a képekkel akartam kezdeni, de a lényeg, h back-on-track. Meg, h az Erik Sumo koncert megint nagyon jó volt, csak kár, h még nem lehet linkelni az új számokat.

Tanulságok vegyesen

- Vendéglátás, -eskedés meg utazás közben nehéz bloggolni, főleg ha még elmaradása is van az embernek. (be kéne ruházni egy fölösleges okostelefonba? (iphone, anyone?) vagy csak használni kéne rendesen a jegyzetfüzetet?)
- Apokaliptikus időjárás fényképezéséhez tükörreflexes gép kell, máshoz azonban nekem jó ez a pana. Mivel nem szeretnék gyakran apokaliptikus időjárásba kerülni, ezért el sem gondolkodom a továbblépésen.
- Ticino abban is olasz, hogy bárhol kipróbálhat az ember bármilyen éttermet, nagyot nem hibázhat. A jó kajához ráadásul általában még szép kilátás is jár, rusztikus terasszal, kőasztalokkal. A kiwi-lugas (!) (szőlőfürtök helyett kiwik lógnak az ember feje fölött) meg már igazi bónusz.
- Ticino abban viszont nem olasz, h f10-kor már bezárnak a konyhák az éttermekben.
- Még egy nem-tévedhetsz Svájcról: A véletlenszerűen kiválasztott kilátóban ilyen meg ilyen kilátást találsz.
- Ha egyszer tényleg lesz drasztikus felmelegedés, Norvégia olyan lesz, mint Zentral-Schweiz, a fjordok meg mint a Vierwaldstättersee.
- Ha Budapest Keszthelyen épült volna fel, és kicsit több lenne a pénz Magyarországon, a Balaton olyan lenne mint a Zürichsee.
- (vigyázat, közhely alert!) Az ember lakhat a legszebb helyen, lehet a legjobb munkája, lakása, barátai, keresheti a legtöbb pénzt, ha.
- Hiába bírom relatíve jól a girl-talkot, de 2 crazy girllel eltöltött 2 nap után még 1 nap már 3 crazy girllel.. az már sok... :)
- Szégyen-gyalázat, h ÉK (Bodensee, Appenzell, stb.) eddig kimaradt.
- Utasként nem sokkal kevésbé fárasztó utazni, mint ha én vezetem le mind a 10 órát.

London 11 pillanata

..ahol a péntek POETS-day (Piss Off Early, Tomorrow is Saturday - ahogy angol kolléganőm mondta). Délután kiülsz a kis Shepherd Marketre, a viktoriánus pubok közé, s a szemed előtt telik meg a tér a nyakkendőt lazító üzletemberekkel miközben a nap egyre hosszabbra nyújtja a cégérek árnyékát. És amíg a kellemes chardonnay-t kortyolgatod a tejszines tőkehaladhoz, jót mosolyogsz a 10 évvel ezelőtti topmodell-barátnővel érkező 50-es playboyokon, a bordó bársonyzakóban betoppanó mókamesteren, az 500-as mercik mellett beszélgető sofőrökön, a rozéval a kézben flörtölő marketinges wanna-be páron, és a tömeggel kétségbeesetten szélmalomharcot vívó "rendezőn", aki legalább egy autónyi helyett igyekszik szabadon tartani a térből. És számolod, hogy a nagy jókedv közepette az emelkedő alkoholszinttel arányban hány poharat törnek el aznap. (hármat)

..ahol ha ebédidőben a junk fooddal a kezedben kifekszel a Hyde Parkba a Marble Archnál, előbb-utóbb az összes nagy világvallás hivője megjelenik körülötted a megsárgult fűben (naja, ez a 25-28 fokos kánikula megsinyli az angol gyepet is!) És egy idő után már a fejkendő sem tűnik fel, de a fekete csador, ami még az orrnyerget is eltakarja mindig is out of context marad.

..ahol amikor Kriszta üzletasszonyra és az ő kötelező egyórás ebédszünetére vársz a South Banken, hogy megvegyétek a bagelt az indiai árustól, akinél még neked is jobb a kiejtésed, megpróbálod kitalálni, hogy az ezeréves Towerrel szemben, a Tower Bridge lábánál milyen fura üvegépületet építhetnek a meglévő összenyomott üveggömbbel átellenben. És a súlyos empire-felhők (copyright by apu - mert milyen felhők járnának a világtörténelem legnagyobb birodalmához..?) csak az üvegen tükröződnek, a Temzében egyáltalán nem, mert hiába büszkék rá, hogy a folyó mennyivel tisztább, mint régen, a színe most is inkább barna, mint kék.

..ahol a Notting Hillen, a Portobello Rd-on, a színes házak között akkor is nagy a forgatag, amikor a szombati piaccal ellentétben lépni is lehet. És amikor úgy érzed, hogy a háromszintes házak között nem nyom agyon a város, és akár élni is lehetne itt, hirtelen szembe jön egy nő "I love NY"-os pólóban.

..ahol miután átverekedted magad Kensington és Chelsea hoch-elegáns, nagykövetséges utcáin, a Kensington Gardensben biciklis Diana-rajongó turisták jönnek veled szemben, élükön biciklis idegenvezetővel. És amikor a golfpálya-minőségű fű melletti bruncholó arisztokratákra nézve megjön az étvágyad, megveszed a gombóconként majd két fontos fagyit, ami nyilván organic, mert mindennek organicnak kell lennie. Csak az ízt nem találod benne.

..ahol a külvárosi (NW) szórakozóhelyre beülve bemutatják neked a már évek óta Starbucksot vezető magyar barátnőt, az ő újonnan jött, szerencsét próbáló magyar barátnőit, valamint dél-afrikai férjét, és amikor felszolgálótól egy újabb kör cidert rendelsz, egyáltalán nem lepődsz meg, amikor meghallod vastag lengyel akcentusát.

..ahol a Big Ben alatt elsétálva szinte menekülsz a millió turista elől, de csak a London Eye-ra és az Akváriumra váró még nagyobb tömegbe rohansz bele a túlparton. Még szerencse, hogy odébb egy picit lazul a zsúfoltság, és miközben bekúszik a premier plánba a St. Paul's, végre élvezni is tudod a South Banken a sétát, ami az angol kolléganő szerint a legszebb Londonban.

..ahol 1981-es bezárása után is meg bírták hagyni a város közepén az 50-es években épült erőművet, és nemcsak hogy egy nagyon menő múzeumot, a Tate Modernt bírtak benne összehozni, de úgy sikerült átalakítani az épületet, hogy az még pár szintet rádob a múzeum menőségére.
És amikor átsétálsz a sétáló Millenium hídon, és hátbalő a Tate streetart-plakátja, a hétvégi hömpölygő tömeg fölött rád dől a St Paul's gigantikus, fehér tömbje, melynek aljában mutatványosok lónak meg farkasnak öltözve próbálnak valami érthetetlen performance-t.

..ahol a Sohoban a sok indiai, olasz és egyéb étterem között mégiscsak meg tudod találni az igazi angol pubot is a durva húsaival meg a fish a chips-szel, meg a ciderrel és a kevésbé-szénsavas-kevésbé-hideg angol sörökkel, a nemtomanevét almás sütivel, és egy Zs-vel, akivel mindenbizonnyal a 4 óra két-háromszorosát is el tudtad volna beszélgetni (és aki nagyon szép helyen dolgozik:)

..ahol valaha egy olyan birodalmat irányítottak, ahol sosem ment le a nap (egy sri lankai politikus szerint "That's because God does not trust the British in the dark"). És a Old Royal Naval College épületei között sétálva belegondolsz, hogy innen felügyelték a hét tengert évszázadokon át, míg ma a Canary Wharf szemben kibukkanó felhőkarcolóiból teszik ugyanezt a pénzpiacokkal, ha ugyan a credit crunch el nem söpri azokat.
Aztán az obszervatórium mellől végigpásztázva a felhőkarcolókat, az új Wembleyt, és city skyline-ját, megint belegondolsz, hogy milyen lehetett innen a látvány 150 éve, amikor feltalálták a 0. hosszusági kört, amin épp állsz. A park mellett álló King's Arms pub valószinüleg már akkor is ott volt. Csak nem állt mellette vietnámi étterem.

..ahol az ingatlanárak miatt virágzik a flatsharing, és a pici lakások pici szobáiba úgy érkeznek az angolul a tenk jú szintjén álló magyarok, mint annak idején Ellis Islandre, csak innen haza is lehet menni. És egy jor velkámmal gazdagabban, de újabb az csalódás okait megint magukon kivül megtalálva vissza is mennek Füzesabonyba. A két időpont között meg folyamatosan szidják a várost, az országot, ami befogadta őket, és ahol minden szar.
De mindez téged nem érdekel, mert a te vendéglátód, aki már több, mint egy évtized one of the bestestest, lubickol, és virul, és megváltoztatja éppen az életét.

(illusztrációk a picasan.)

Az utazás gyötrelmei

Fáradtan ébredtem. Elkunyeráltam a mellettem ülő angol srác Daily Mailjét, fogalmatlanul elkezdtem olvasni az angol krikett-válogatott csapatkapitányi drámáját (volt benne könny meg sok nemangol játékos az angol válogatottból), majd kipillantottam, és elállt a lélegzetem. Alattunk hevert az Alpok Google Earth képe, ameddig a szem ellát. Felhőfoszlányok, egy-egy apró hófolt, zegzugos völgyek, kis faluk, tengerszemek, mély erdők, s mindez valószerűtlenül kristálytisztán.

Egy pillanatra elfelejtettem, hogy aznap reggel egy időzónával odébb hajnali 3-kor keltem; hogy a megfelelő éjszakai buszt nem intettem le, mert kómásan matattam a táskámban; s így a csatlakozásra 25 percet kellett várni a Marble Archon; ami miatt már csak az 5:10-es Stansted Express-t értem el; minek révén 6:02-kor értem a check-in területre, ahol a 6:40-es indulás miatt már lezárták a check-int, és nekem hiába nem kellett csomagot feladni, inkább megvágtak 54 fontra és feltettek a következő gépre. És elfelejtettem, hogy nyilván az én csomagomat vizsgálták át részletesen; és azt is, hogy még a reptéren sem találtam Dove csokit. Elmúlt a rezignáltság afelett is, hogy hogy vagyok képes még a beszállókártyát is elveszteni - szerencsére csak egy percre.

Ez volt a hazaút csúcspontja, ami azért nem nehéz, tekintve, hogy a fentiek a leszállás után folytatódtak: a reptéren hagyott autót most az anyós-oldalról törték fel (hiszen a vezetőoldalon már le volt dugózva), majd egy baleseti ill. egy határ-dugóba is beleszaladtam, míg végre visszaértem dolgozni.

A kiutazás ennél csak egy fokkal volt nyugisabb 4 nappal azelőtt: akkor a Ryanair 1 órát késett, éjfélre szállt le, ami miatt lemaradtam minden metróról, és az éjszakai buszokhoz nem értve, fáradtan, inkább 35 fontért kitaxiztam.

-*-*-*-*-*-*-*-

De ha az út nightmare volt (btw. miért hívják angolul a rémálmot éjjeli kancának??), a kintlét maga egy álom volt. Voltam már 2-3-szor Londonban, de nagyon nagy élmény volt ez a 3 nap. Köszönök mindent, Kriszta, kedves névnapos vendéglátóm! (és persze neked is, Orsi :)

Képek és benyomások hamarosan ugyanitt.