- Vendéglátás, -eskedés meg utazás közben nehéz bloggolni, főleg ha még elmaradása is van az embernek. (be kéne ruházni egy fölösleges okostelefonba? (iphone, anyone?) vagy csak használni kéne rendesen a jegyzetfüzetet?)
- Apokaliptikus időjárás fényképezéséhez tükörreflexes gép kell, máshoz azonban nekem jó ez a pana. Mivel nem szeretnék gyakran apokaliptikus időjárásba kerülni, ezért el sem gondolkodom a továbblépésen.
- Ticino abban is olasz, hogy bárhol kipróbálhat az ember bármilyen éttermet, nagyot nem hibázhat. A jó kajához ráadásul általában még szép kilátás is jár, rusztikus terasszal, kőasztalokkal. A kiwi-lugas (!) (szőlőfürtök helyett kiwik lógnak az ember feje fölött) meg már igazi bónusz.
- Ticino abban viszont nem olasz, h f10-kor már bezárnak a konyhák az éttermekben.
- Még egy nem-tévedhetsz Svájcról: A véletlenszerűen kiválasztott kilátóban ilyen meg ilyen kilátást találsz.
- Ha egyszer tényleg lesz drasztikus felmelegedés, Norvégia olyan lesz, mint Zentral-Schweiz, a fjordok meg mint a Vierwaldstättersee.
- Ha Budapest Keszthelyen épült volna fel, és kicsit több lenne a pénz Magyarországon, a Balaton olyan lenne mint a Zürichsee.
- (vigyázat, közhely alert!) Az ember lakhat a legszebb helyen, lehet a legjobb munkája, lakása, barátai, keresheti a legtöbb pénzt, ha.
- Hiába bírom relatíve jól a girl-talkot, de 2 crazy girllel eltöltött 2 nap után még 1 nap már 3 crazy girllel.. az már sok... :)
- Szégyen-gyalázat, h ÉK (Bodensee, Appenzell, stb.) eddig kimaradt.
- Utasként nem sokkal kevésbé fárasztó utazni, mint ha én vezetem le mind a 10 órát.
London 11 pillanata
..ahol a péntek POETS-day (Piss Off Early, Tomorrow is Saturday - ahogy angol kolléganőm mondta). Délután kiülsz a kis Shepherd Marketre, a viktoriánus pubok közé, s a szemed előtt telik meg a tér a nyakkendőt lazító üzletemberekkel miközben a nap egyre hosszabbra nyújtja a cégérek árnyékát. És amíg a kellemes chardonnay-t kortyolgatod a tejszines tőkehaladhoz, jót mosolyogsz a 10 évvel ezelőtti topmodell-barátnővel érkező 50-es playboyokon, a bordó bársonyzakóban betoppanó mókamesteren, az 500-as mercik mellett beszélgető sofőrökön, a rozéval a kézben flörtölő marketinges wanna-be páron, és a tömeggel kétségbeesetten szélmalomharcot vívó "rendezőn", aki legalább egy autónyi helyett igyekszik szabadon tartani a térből. És számolod, hogy a nagy jókedv közepette az emelkedő alkoholszinttel arányban hány poharat törnek el aznap. (hármat)
..ahol ha ebédidőben a junk fooddal a kezedben kifekszel a Hyde Parkba a Marble Archnál, előbb-utóbb az összes nagy világvallás hivője megjelenik körülötted a megsárgult fűben (naja, ez a 25-28 fokos kánikula megsinyli az angol gyepet is!) És egy idő után már a fejkendő sem tűnik fel, de a fekete csador, ami még az orrnyerget is eltakarja mindig is out of context marad.
..ahol amikor Kriszta üzletasszonyra és az ő kötelező egyórás ebédszünetére vársz a South Banken, hogy megvegyétek a bagelt az indiai árustól, akinél még neked is jobb a kiejtésed, megpróbálod kitalálni, hogy az ezeréves Towerrel szemben, a Tower Bridge lábánál milyen fura üvegépületet építhetnek a meglévő összenyomott üveggömbbel átellenben. És a súlyos empire-felhők (copyright by apu - mert milyen felhők járnának a világtörténelem legnagyobb birodalmához..?) csak az üvegen tükröződnek, a Temzében egyáltalán nem, mert hiába büszkék rá, hogy a folyó mennyivel tisztább, mint régen, a színe most is inkább barna, mint kék.
..ahol a Notting Hillen, a Portobello Rd-on, a színes házak között akkor is nagy a forgatag, amikor a szombati piaccal ellentétben lépni is lehet. És amikor úgy érzed, hogy a háromszintes házak között nem nyom agyon a város, és akár élni is lehetne itt, hirtelen szembe jön egy nő "I love NY"-os pólóban.
..ahol miután átverekedted magad Kensington és Chelsea hoch-elegáns, nagykövetséges utcáin, a Kensington Gardensben biciklis Diana-rajongó turisták jönnek veled szemben, élükön biciklis idegenvezetővel. És amikor a golfpálya-minőségű fű melletti bruncholó arisztokratákra nézve megjön az étvágyad, megveszed a gombóconként majd két fontos fagyit, ami nyilván organic, mert mindennek organicnak kell lennie. Csak az ízt nem találod benne.
..ahol a külvárosi (NW) szórakozóhelyre beülve bemutatják neked a már évek óta Starbucksot vezető magyar barátnőt, az ő újonnan jött, szerencsét próbáló magyar barátnőit, valamint dél-afrikai férjét, és amikor felszolgálótól egy újabb kör cidert rendelsz, egyáltalán nem lepődsz meg, amikor meghallod vastag lengyel akcentusát.
..ahol a Big Ben alatt elsétálva szinte menekülsz a millió turista elől, de csak a London Eye-ra és az Akváriumra váró még nagyobb tömegbe rohansz bele a túlparton. Még szerencse, hogy odébb egy picit lazul a zsúfoltság, és miközben bekúszik a premier plánba a St. Paul's, végre élvezni is tudod a South Banken a sétát, ami az angol kolléganő szerint a legszebb Londonban.
..ahol 1981-es bezárása után is meg bírták hagyni a város közepén az 50-es években épült erőművet, és nemcsak hogy egy nagyon menő múzeumot, a Tate Modernt bírtak benne összehozni, de úgy sikerült átalakítani az épületet, hogy az még pár szintet rádob a múzeum menőségére.
És amikor átsétálsz a sétáló Millenium hídon, és hátbalő a Tate streetart-plakátja, a hétvégi hömpölygő tömeg fölött rád dől a St Paul's gigantikus, fehér tömbje, melynek aljában mutatványosok lónak meg farkasnak öltözve próbálnak valami érthetetlen performance-t.
..ahol a Sohoban a sok indiai, olasz és egyéb étterem között mégiscsak meg tudod találni az igazi angol pubot is a durva húsaival meg a fish a chips-szel, meg a ciderrel és a kevésbé-szénsavas-kevésbé-hideg angol sörökkel, a nemtomanevét almás sütivel, és egy Zs-vel, akivel mindenbizonnyal a 4 óra két-háromszorosát is el tudtad volna beszélgetni (és aki nagyon szép helyen dolgozik:)
..ahol valaha egy olyan birodalmat irányítottak, ahol sosem ment le a nap (egy sri lankai politikus szerint "That's because God does not trust the British in the dark"). És a Old Royal Naval College épületei között sétálva belegondolsz, hogy innen felügyelték a hét tengert évszázadokon át, míg ma a Canary Wharf szemben kibukkanó felhőkarcolóiból teszik ugyanezt a pénzpiacokkal, ha ugyan a credit crunch el nem söpri azokat.
Aztán az obszervatórium mellől végigpásztázva a felhőkarcolókat, az új Wembleyt, és city skyline-ját, megint belegondolsz, hogy milyen lehetett innen a látvány 150 éve, amikor feltalálták a 0. hosszusági kört, amin épp állsz. A park mellett álló King's Arms pub valószinüleg már akkor is ott volt. Csak nem állt mellette vietnámi étterem.
..ahol az ingatlanárak miatt virágzik a flatsharing, és a pici lakások pici szobáiba úgy érkeznek az angolul a tenk jú szintjén álló magyarok, mint annak idején Ellis Islandre, csak innen haza is lehet menni. És egy jor velkámmal gazdagabban, de újabb az csalódás okait megint magukon kivül megtalálva vissza is mennek Füzesabonyba. A két időpont között meg folyamatosan szidják a várost, az országot, ami befogadta őket, és ahol minden szar.
De mindez téged nem érdekel, mert a te vendéglátód, aki már több, mint egy évtized one of the bestestest, lubickol, és virul, és megváltoztatja éppen az életét.
(illusztrációk a picasan.)
..ahol ha ebédidőben a junk fooddal a kezedben kifekszel a Hyde Parkba a Marble Archnál, előbb-utóbb az összes nagy világvallás hivője megjelenik körülötted a megsárgult fűben (naja, ez a 25-28 fokos kánikula megsinyli az angol gyepet is!) És egy idő után már a fejkendő sem tűnik fel, de a fekete csador, ami még az orrnyerget is eltakarja mindig is out of context marad.
..ahol amikor Kriszta üzletasszonyra és az ő kötelező egyórás ebédszünetére vársz a South Banken, hogy megvegyétek a bagelt az indiai árustól, akinél még neked is jobb a kiejtésed, megpróbálod kitalálni, hogy az ezeréves Towerrel szemben, a Tower Bridge lábánál milyen fura üvegépületet építhetnek a meglévő összenyomott üveggömbbel átellenben. És a súlyos empire-felhők (copyright by apu - mert milyen felhők járnának a világtörténelem legnagyobb birodalmához..?) csak az üvegen tükröződnek, a Temzében egyáltalán nem, mert hiába büszkék rá, hogy a folyó mennyivel tisztább, mint régen, a színe most is inkább barna, mint kék.
..ahol a Notting Hillen, a Portobello Rd-on, a színes házak között akkor is nagy a forgatag, amikor a szombati piaccal ellentétben lépni is lehet. És amikor úgy érzed, hogy a háromszintes házak között nem nyom agyon a város, és akár élni is lehetne itt, hirtelen szembe jön egy nő "I love NY"-os pólóban.
..ahol miután átverekedted magad Kensington és Chelsea hoch-elegáns, nagykövetséges utcáin, a Kensington Gardensben biciklis Diana-rajongó turisták jönnek veled szemben, élükön biciklis idegenvezetővel. És amikor a golfpálya-minőségű fű melletti bruncholó arisztokratákra nézve megjön az étvágyad, megveszed a gombóconként majd két fontos fagyit, ami nyilván organic, mert mindennek organicnak kell lennie. Csak az ízt nem találod benne.
..ahol a külvárosi (NW) szórakozóhelyre beülve bemutatják neked a már évek óta Starbucksot vezető magyar barátnőt, az ő újonnan jött, szerencsét próbáló magyar barátnőit, valamint dél-afrikai férjét, és amikor felszolgálótól egy újabb kör cidert rendelsz, egyáltalán nem lepődsz meg, amikor meghallod vastag lengyel akcentusát.
..ahol a Big Ben alatt elsétálva szinte menekülsz a millió turista elől, de csak a London Eye-ra és az Akváriumra váró még nagyobb tömegbe rohansz bele a túlparton. Még szerencse, hogy odébb egy picit lazul a zsúfoltság, és miközben bekúszik a premier plánba a St. Paul's, végre élvezni is tudod a South Banken a sétát, ami az angol kolléganő szerint a legszebb Londonban.
..ahol 1981-es bezárása után is meg bírták hagyni a város közepén az 50-es években épült erőművet, és nemcsak hogy egy nagyon menő múzeumot, a Tate Modernt bírtak benne összehozni, de úgy sikerült átalakítani az épületet, hogy az még pár szintet rádob a múzeum menőségére.
És amikor átsétálsz a sétáló Millenium hídon, és hátbalő a Tate streetart-plakátja, a hétvégi hömpölygő tömeg fölött rád dől a St Paul's gigantikus, fehér tömbje, melynek aljában mutatványosok lónak meg farkasnak öltözve próbálnak valami érthetetlen performance-t.
..ahol a Sohoban a sok indiai, olasz és egyéb étterem között mégiscsak meg tudod találni az igazi angol pubot is a durva húsaival meg a fish a chips-szel, meg a ciderrel és a kevésbé-szénsavas-kevésbé-hideg angol sörökkel, a nemtomanevét almás sütivel, és egy Zs-vel, akivel mindenbizonnyal a 4 óra két-háromszorosát is el tudtad volna beszélgetni (és aki nagyon szép helyen dolgozik:)
..ahol valaha egy olyan birodalmat irányítottak, ahol sosem ment le a nap (egy sri lankai politikus szerint "That's because God does not trust the British in the dark"). És a Old Royal Naval College épületei között sétálva belegondolsz, hogy innen felügyelték a hét tengert évszázadokon át, míg ma a Canary Wharf szemben kibukkanó felhőkarcolóiból teszik ugyanezt a pénzpiacokkal, ha ugyan a credit crunch el nem söpri azokat.
Aztán az obszervatórium mellől végigpásztázva a felhőkarcolókat, az új Wembleyt, és city skyline-ját, megint belegondolsz, hogy milyen lehetett innen a látvány 150 éve, amikor feltalálták a 0. hosszusági kört, amin épp állsz. A park mellett álló King's Arms pub valószinüleg már akkor is ott volt. Csak nem állt mellette vietnámi étterem.
..ahol az ingatlanárak miatt virágzik a flatsharing, és a pici lakások pici szobáiba úgy érkeznek az angolul a tenk jú szintjén álló magyarok, mint annak idején Ellis Islandre, csak innen haza is lehet menni. És egy jor velkámmal gazdagabban, de újabb az csalódás okait megint magukon kivül megtalálva vissza is mennek Füzesabonyba. A két időpont között meg folyamatosan szidják a várost, az országot, ami befogadta őket, és ahol minden szar.
De mindez téged nem érdekel, mert a te vendéglátód, aki már több, mint egy évtized one of the bestestest, lubickol, és virul, és megváltoztatja éppen az életét.
(illusztrációk a picasan.)
Az utazás gyötrelmei
Fáradtan ébredtem. Elkunyeráltam a mellettem ülő angol srác Daily Mailjét, fogalmatlanul elkezdtem olvasni az angol krikett-válogatott csapatkapitányi drámáját (volt benne könny meg sok nemangol játékos az angol válogatottból), majd kipillantottam, és elállt a lélegzetem. Alattunk hevert az Alpok Google Earth képe, ameddig a szem ellát. Felhőfoszlányok, egy-egy apró hófolt, zegzugos völgyek, kis faluk, tengerszemek, mély erdők, s mindez valószerűtlenül kristálytisztán.
Egy pillanatra elfelejtettem, hogy aznap reggel egy időzónával odébb hajnali 3-kor keltem; hogy a megfelelő éjszakai buszt nem intettem le, mert kómásan matattam a táskámban; s így a csatlakozásra 25 percet kellett várni a Marble Archon; ami miatt már csak az 5:10-es Stansted Express-t értem el; minek révén 6:02-kor értem a check-in területre, ahol a 6:40-es indulás miatt már lezárták a check-int, és nekem hiába nem kellett csomagot feladni, inkább megvágtak 54 fontra és feltettek a következő gépre. És elfelejtettem, hogy nyilván az én csomagomat vizsgálták át részletesen; és azt is, hogy még a reptéren sem találtam Dove csokit. Elmúlt a rezignáltság afelett is, hogy hogy vagyok képes még a beszállókártyát is elveszteni - szerencsére csak egy percre.
Ez volt a hazaút csúcspontja, ami azért nem nehéz, tekintve, hogy a fentiek a leszállás után folytatódtak: a reptéren hagyott autót most az anyós-oldalról törték fel (hiszen a vezetőoldalon már le volt dugózva), majd egy baleseti ill. egy határ-dugóba is beleszaladtam, míg végre visszaértem dolgozni.
A kiutazás ennél csak egy fokkal volt nyugisabb 4 nappal azelőtt: akkor a Ryanair 1 órát késett, éjfélre szállt le, ami miatt lemaradtam minden metróról, és az éjszakai buszokhoz nem értve, fáradtan, inkább 35 fontért kitaxiztam.
-*-*-*-*-*-*-*-
De ha az út nightmare volt (btw. miért hívják angolul a rémálmot éjjeli kancának??), a kintlét maga egy álom volt. Voltam már 2-3-szor Londonban, de nagyon nagy élmény volt ez a 3 nap. Köszönök mindent, Kriszta, kedves névnapos vendéglátóm! (és persze neked is, Orsi :)
Képek és benyomások hamarosan ugyanitt.
Egy pillanatra elfelejtettem, hogy aznap reggel egy időzónával odébb hajnali 3-kor keltem; hogy a megfelelő éjszakai buszt nem intettem le, mert kómásan matattam a táskámban; s így a csatlakozásra 25 percet kellett várni a Marble Archon; ami miatt már csak az 5:10-es Stansted Express-t értem el; minek révén 6:02-kor értem a check-in területre, ahol a 6:40-es indulás miatt már lezárták a check-int, és nekem hiába nem kellett csomagot feladni, inkább megvágtak 54 fontra és feltettek a következő gépre. És elfelejtettem, hogy nyilván az én csomagomat vizsgálták át részletesen; és azt is, hogy még a reptéren sem találtam Dove csokit. Elmúlt a rezignáltság afelett is, hogy hogy vagyok képes még a beszállókártyát is elveszteni - szerencsére csak egy percre.
Ez volt a hazaút csúcspontja, ami azért nem nehéz, tekintve, hogy a fentiek a leszállás után folytatódtak: a reptéren hagyott autót most az anyós-oldalról törték fel (hiszen a vezetőoldalon már le volt dugózva), majd egy baleseti ill. egy határ-dugóba is beleszaladtam, míg végre visszaértem dolgozni.
A kiutazás ennél csak egy fokkal volt nyugisabb 4 nappal azelőtt: akkor a Ryanair 1 órát késett, éjfélre szállt le, ami miatt lemaradtam minden metróról, és az éjszakai buszokhoz nem értve, fáradtan, inkább 35 fontért kitaxiztam.
-*-*-*-*-*-*-*-
De ha az út nightmare volt (btw. miért hívják angolul a rémálmot éjjeli kancának??), a kintlét maga egy álom volt. Voltam már 2-3-szor Londonban, de nagyon nagy élmény volt ez a 3 nap. Köszönök mindent, Kriszta, kedves névnapos vendéglátóm! (és persze neked is, Orsi :)
Képek és benyomások hamarosan ugyanitt.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Bejegyzések
