Múlt hét végén Ájm dájin' címmel fogalmaztam bejegyzést, amit a nagy haldoklás közepette nem is tudtam megírni. Meg mást sem, pedig de mennyire szerettem volna visszaadni valamit abból a múlt hétből.
E hét után viszont asszem nem árt a következő idézettel emlékeztetni magam (és a kedves sorstárs-olvasókat)..
"- De nem gondolod, hogy szívesebben maradnának otthon, és a feleségüket csókolgatnák, meg uszodába járnának és szórakoznának?
- Nem - mondta Colin. - Ugyanis erre nem gondolnak.
- Dehát az ő hibájuk, ha azt hiszik, hogy dolgozni dicsőség?
- Nem - felelte Colin, - nem az ő hibájuk. Azért hiszik, mert azt mondják nekik: 'A munka szent, a munka jó, szép, a legfontosabb, s csak a dolgozóknak van joguk mindenre.' Csakhogy odajutnak, hogy mindig dolgozniuk kell, és nem tudják élvezni munkájuk gyümölcsét.
- Szóval akkor ostobák? - kérdezte Chloé.
- Azok - felelte Colin. - Azért értenek egyet azokkal, akik azt mondják, hogy dolgozni a legjobb. Így elkerülik a gondolkodást, azt, hogy előrejussanak, és hogy többé ne kelljen dolgozni nekik.
- Beszéljünk másról. Fáraszt ez a téma. Mondd, szereted-e a hajam?"
(Boris Vian: Tajtékos napok)
Egy vasárnapi kirándulás januárban
(disclaimer: az alábbi beszámoló nem a Magyarországon gázembargóban, szmogriadóban és főleg -21 fokos zimankóban senyvedő kedves olvasóim frocilázására született. Inkább csak szeretnék átadni valamit a mai élményből. Olvassátok, nézzétek a képeket, s próbáljatok képzeletben odarepülni. Aztán akár valóságban is..)
*Update: A visszajelzések alapján nem volt teljesen tiszta, h a képek itt találhatók: http://picasaweb.google.com/bgorboi/Portofino090111#
"..so like a dream? No, better." - hangzott fel a fülemben az (egyébként göteborgi) Air France együttes "Collapsing at your doorstep"c. száma, pont, amint a napkorong legszéle is eltűnt a tengerben - épp valahol Franciaország vízein. Beleharaptam az erre a pillanatra félretett csokimba, s két dologra gondoltam:
1) Vajon itt tart már a technika, hogy a kis kínai az iphone-omban olvas a gondolataimban, s azoknak megfelelően választja össze a számokat, s azt kamuzza, hogy ez véletlenszerű?
2) Adjak-e a csokimból a mellettem álló olasz párnak, akik átkarolva nézték a naplementét? (Nem adtam - ők mégiscsak együtt nézték a naplementét, én meg a csokimmal. Gondolom a srác sem adna cserében a csajából. Nahátakkor.) De ez nem fontos.
A fontos az, hogy ez egy ilyen nap volt. Tudtam, számítottam rá, hogy jó lesz, de azt nem gondoltam volna, hogy ennyire.
Most, hogy eredeti terveimmel ellentétben itt kellett maradnom a hétvégére, nem akartam megint kidobni az időt az ablakon, s elhatároztam, hogy vasárnap bevágódom az autóba, s kerül amibe kerül, leugrom az Olasz Riviérára. Az idő naposnak igérkezett, a szilveszteri szezon elmúlt, turista csak belföldi várható - röviden minden bíztató volt.
S így is lett. Bár szokás szerint későn, f10-kor indultam, de már 12 előtt megpillantottam a tengert, s örömmel konstatáltam, hogy az azelőtti 150 kilométer havas, ködös táj nem folytatódik a Ligúriai Alpokon túl. Helyette a még reggel, a tó mellett tapasztalt meleg, napos idő várt Rapalloban. Mi több, egy olasz ezt mondta épp a telefonjába "Ci sono diciotto gradi!" azaz 18 fok van. Gondoltam, hogy csak a napon, még így is kételkedtem, de tényleg ezt mutatták a hőmérők. És valóban lekerült rólam előbb a kabát, majd már a pulóver is lekéredzkedett, de ennek megálljt parancsoltam. Mégiscsak január van.
Rapallo ősi kikötő Genovától 35km-re keletre. Viszonylag hamar elérte a turizmus (már Nietzsche is nyaralt itt), ráadásul a meglehetős tehetős turizmus, amit jelez, hogy golfpályáját 1930-ban nyitották meg. Január második hétvégéje szerencsére nem turista szezon, így a pár louis vuittonos és rolexes (mind eredeti!) feka csak milánói, torinói és genovai kirándulókra tudott vadászni. (Budapestiekre szerencsére nem is akart.) A designolt hajú fiatalok, a csillogó, milliós bundás öregasszonyok mellett napfürdőzött néhány suhogós nagydarab kopasz is, ami a Gomorra c. film tegnapi megtekintése után némi aggodalommal töltött el. (A filmről csak annyit - mert tényleg nem megyek át filmbuziba -, hogy annyira hiteles, hogy az alapjául szolgáló könyv írójának bujkálnia kell rendőri védelem alatt, s hogy a film több szinészét(!) is letartóztatták, mert kiderült a kapcsolatuk a Camorrával. Érdemes megnézni!)
Mindenesetre megnyugtattam magam, hogy Nápoly messze van, s a Camorrához képest a többi maffia sokkal kevesebb embert öl meg. Azért nagy ívben elkerültem a padjaikat - ki tudja, hogy nem most hajt-e el mellettük egy géppisztolyos autó?
Tettem egy kört, élveztem a napfényt, a meleget, s a tengert. Imádom a "tavamat" de a tenger, az tenger. Ránéztem az alvó yachtokra, átvágtam a szokásos olasz sikátorokon, amik vasárnap lévén üresen kongtak, majd autóval folytattam utamat eredeti célom, Portofino felé.
Az utat, ami előbb Santa Margherita Ligure-n keresztül vezetett. Na, itt álljunk meg egy pillanatra - ez nekem sose megy: olaszban a Margherita a virág, meg a név, míg a Margarita csak a koktél (meg persze a venezuelai sziget, de az meg már úgyis spanyolul van).
A valóságban azonban nem álltam meg a 10 ezres városban, pedig amellett, hogy átvágva rajta gyönyörűnek nézett ki, a méretéhez méltó módon komoly helyi élet volt a parton - különösen a pálmafák alatt kialakított jégpálya körül. Majd talán máskor.
A cél Portofino volt a félsziget végén. A halászfalu, ami mára olyan híres, hogy a japán Disneyworldben egy az egyben felépítették (najó, kicsit összemixelték Velencével, dehát minderre nem lehet helyet teremteni), s az orlandoi Universal parkban is van hasonló (ezt a megoldást (1.kép) inkább nem minősítem). Talán a sznobságáról többet mond, hogy nem csak windsori hercegi pár töltötte itt a nászútját, de Richard Burton is itt kérte meg Elisabeth Taylor kezét. De elég csak beütni a google-ba, hogy "Portofino celebrities", s elképesztő listát kapunk Beyoncétól Eva Longorian át Rod Stewartig. Természetes Berlusconinak is van itt tengerparty nyaralója.
Minden azt mondatja hát, hogy ha valahova, ide nem szabad menni. Ki akar megfulladni a sznob milliomosok (és biztonsági embereik) tömegében?? Az év bármely más szakában valószinüleg nem is szabad, de ilyenkor, legoffabb szezonban igyekezett a régi arcát mutatni a falu. Az öreg nénik napfürdőztek, a Louis Vuitton boltra is csak a cégére utalt, s nem volt több vagy más turista, mint Rapalloban. S így Portofino gyönyörű. Biztos van még sok ilyen fekvésű és építésű falu Olaszországban (hogy mást ne mondjak Varenna Bellagioval szemben), de ettől még elvarázsol.
A faluból a világítótorony felé nekiindultam az egyik mesebeli ösvénynek, a lépcsőknek, amelyek szűk falak és sövények között vezetnek, néhol boltívek alatt. A sövényeket itt-ott kovácsoltvas kapuk szakítják meg, amelyek ki tudja milyen palotákhoz vezetnek. Nem kell 10 év alattinak lenni, hogy egy mesében érezzük magunkat.
Ha pedig egy picit utánaolvas az ember, felnőtt mesében is találja magát: az épületek nm-ára meghaladja a 200ezer EUR-t. Ha van eladó - mert 40 éve nem adtak ki építési engedélyt új épületre.
Bekukkantottam még pár mellékútra, s legszívesebben végigtúráztam volna a védett félsziget 70km-nyi gyalogútját, de tél van, amit a hőmérsékletből nem is annyira, mint a rövid nappalból lehetett érezni. A falu (DK-re néz) hamar árnyékba borult, elkezdett készülődni a vacsorára. Én meg nekiindultam, hogy a félsziget Ny-i oldalán fekvő San Roccoban utolérjem a napot, elcsípjem a naplementét..
*Update: A visszajelzések alapján nem volt teljesen tiszta, h a képek itt találhatók: http://picasaweb.google.com/bgorboi/Portofino090111#
"..so like a dream? No, better." - hangzott fel a fülemben az (egyébként göteborgi) Air France együttes "Collapsing at your doorstep"c. száma, pont, amint a napkorong legszéle is eltűnt a tengerben - épp valahol Franciaország vízein. Beleharaptam az erre a pillanatra félretett csokimba, s két dologra gondoltam:
1) Vajon itt tart már a technika, hogy a kis kínai az iphone-omban olvas a gondolataimban, s azoknak megfelelően választja össze a számokat, s azt kamuzza, hogy ez véletlenszerű?
2) Adjak-e a csokimból a mellettem álló olasz párnak, akik átkarolva nézték a naplementét? (Nem adtam - ők mégiscsak együtt nézték a naplementét, én meg a csokimmal. Gondolom a srác sem adna cserében a csajából. Nahátakkor.) De ez nem fontos.
A fontos az, hogy ez egy ilyen nap volt. Tudtam, számítottam rá, hogy jó lesz, de azt nem gondoltam volna, hogy ennyire.
Most, hogy eredeti terveimmel ellentétben itt kellett maradnom a hétvégére, nem akartam megint kidobni az időt az ablakon, s elhatároztam, hogy vasárnap bevágódom az autóba, s kerül amibe kerül, leugrom az Olasz Riviérára. Az idő naposnak igérkezett, a szilveszteri szezon elmúlt, turista csak belföldi várható - röviden minden bíztató volt.
S így is lett. Bár szokás szerint későn, f10-kor indultam, de már 12 előtt megpillantottam a tengert, s örömmel konstatáltam, hogy az azelőtti 150 kilométer havas, ködös táj nem folytatódik a Ligúriai Alpokon túl. Helyette a még reggel, a tó mellett tapasztalt meleg, napos idő várt Rapalloban. Mi több, egy olasz ezt mondta épp a telefonjába "Ci sono diciotto gradi!" azaz 18 fok van. Gondoltam, hogy csak a napon, még így is kételkedtem, de tényleg ezt mutatták a hőmérők. És valóban lekerült rólam előbb a kabát, majd már a pulóver is lekéredzkedett, de ennek megálljt parancsoltam. Mégiscsak január van.
Rapallo ősi kikötő Genovától 35km-re keletre. Viszonylag hamar elérte a turizmus (már Nietzsche is nyaralt itt), ráadásul a meglehetős tehetős turizmus, amit jelez, hogy golfpályáját 1930-ban nyitották meg. Január második hétvégéje szerencsére nem turista szezon, így a pár louis vuittonos és rolexes (mind eredeti!) feka csak milánói, torinói és genovai kirándulókra tudott vadászni. (Budapestiekre szerencsére nem is akart.) A designolt hajú fiatalok, a csillogó, milliós bundás öregasszonyok mellett napfürdőzött néhány suhogós nagydarab kopasz is, ami a Gomorra c. film tegnapi megtekintése után némi aggodalommal töltött el. (A filmről csak annyit - mert tényleg nem megyek át filmbuziba -, hogy annyira hiteles, hogy az alapjául szolgáló könyv írójának bujkálnia kell rendőri védelem alatt, s hogy a film több szinészét(!) is letartóztatták, mert kiderült a kapcsolatuk a Camorrával. Érdemes megnézni!)
Mindenesetre megnyugtattam magam, hogy Nápoly messze van, s a Camorrához képest a többi maffia sokkal kevesebb embert öl meg. Azért nagy ívben elkerültem a padjaikat - ki tudja, hogy nem most hajt-e el mellettük egy géppisztolyos autó?
Tettem egy kört, élveztem a napfényt, a meleget, s a tengert. Imádom a "tavamat" de a tenger, az tenger. Ránéztem az alvó yachtokra, átvágtam a szokásos olasz sikátorokon, amik vasárnap lévén üresen kongtak, majd autóval folytattam utamat eredeti célom, Portofino felé.
Az utat, ami előbb Santa Margherita Ligure-n keresztül vezetett. Na, itt álljunk meg egy pillanatra - ez nekem sose megy: olaszban a Margherita a virág, meg a név, míg a Margarita csak a koktél (meg persze a venezuelai sziget, de az meg már úgyis spanyolul van).
A valóságban azonban nem álltam meg a 10 ezres városban, pedig amellett, hogy átvágva rajta gyönyörűnek nézett ki, a méretéhez méltó módon komoly helyi élet volt a parton - különösen a pálmafák alatt kialakított jégpálya körül. Majd talán máskor.
A cél Portofino volt a félsziget végén. A halászfalu, ami mára olyan híres, hogy a japán Disneyworldben egy az egyben felépítették (najó, kicsit összemixelték Velencével, dehát minderre nem lehet helyet teremteni), s az orlandoi Universal parkban is van hasonló (ezt a megoldást (1.kép) inkább nem minősítem). Talán a sznobságáról többet mond, hogy nem csak windsori hercegi pár töltötte itt a nászútját, de Richard Burton is itt kérte meg Elisabeth Taylor kezét. De elég csak beütni a google-ba, hogy "Portofino celebrities", s elképesztő listát kapunk Beyoncétól Eva Longorian át Rod Stewartig. Természetes Berlusconinak is van itt tengerparty nyaralója.
Minden azt mondatja hát, hogy ha valahova, ide nem szabad menni. Ki akar megfulladni a sznob milliomosok (és biztonsági embereik) tömegében?? Az év bármely más szakában valószinüleg nem is szabad, de ilyenkor, legoffabb szezonban igyekezett a régi arcát mutatni a falu. Az öreg nénik napfürdőztek, a Louis Vuitton boltra is csak a cégére utalt, s nem volt több vagy más turista, mint Rapalloban. S így Portofino gyönyörű. Biztos van még sok ilyen fekvésű és építésű falu Olaszországban (hogy mást ne mondjak Varenna Bellagioval szemben), de ettől még elvarázsol.
A faluból a világítótorony felé nekiindultam az egyik mesebeli ösvénynek, a lépcsőknek, amelyek szűk falak és sövények között vezetnek, néhol boltívek alatt. A sövényeket itt-ott kovácsoltvas kapuk szakítják meg, amelyek ki tudja milyen palotákhoz vezetnek. Nem kell 10 év alattinak lenni, hogy egy mesében érezzük magunkat.
Ha pedig egy picit utánaolvas az ember, felnőtt mesében is találja magát: az épületek nm-ára meghaladja a 200ezer EUR-t. Ha van eladó - mert 40 éve nem adtak ki építési engedélyt új épületre.
Bekukkantottam még pár mellékútra, s legszívesebben végigtúráztam volna a védett félsziget 70km-nyi gyalogútját, de tél van, amit a hőmérsékletből nem is annyira, mint a rövid nappalból lehetett érezni. A falu (DK-re néz) hamar árnyékba borult, elkezdett készülődni a vacsorára. Én meg nekiindultam, hogy a félsziget Ny-i oldalán fekvő San Roccoban utolérjem a napot, elcsípjem a naplementét..
The Curious Case of Delicatessen
Hogy mégse menjünk át filmbuziba, ezért egy postban számolok be két múltheti filmélményemről, melyekkel sikerült továbbra is tartani azt a magas színvonalat, amit a Slumdoggal elkezdtem az újévben.
A "The Curious Case of Benjamin Button" megintcsak Oscar esélyes film - s nem érdemtelenül. Fincher bebizonyítja, hogy kiváló rendező, aki nem csak thrillerhez ért.
F. Scott Fitzgerald 28 oldalas novellájából egy 2 és háromnegyedórás eposzt készített, amiben Brad Pitt, alias Benjamin Button életét tekintjük át, aki öreg testben születik az 1918-as New Orleansban, s az évek múlásával fiatalodik meg. Nyilván ez a szokatlan folyamat rengeteg problémát idéz elő, amelyek egy része praktikus, de a fontosabbak az emberi kapcsolatokról szólnak. Pitt partnere Cate Blanchett, aki egészen elképesztően jól játszik - már megint.
A film egy gyönyörű történet, egy óriási tabló, amit még el bírtam volna nézni - a hosszú játékidő egyáltalán nem volt zavaró, pedig ez itthoni mozizásnál sokkal jobban előjön. Az imerzióhoz nagyban hozzájárult a készítők fantasztikus alapossága: Az nem is kérdés, hogy a smink Oscart kikapja idén, de az embereken kívül a helyszínekre, díszletekre is figyeltek - mi több, a cinematográfiával is igyekeztek felidézni a különböző korokat.
Mindenképp ajánlott film.
A másik film Zs ajánlására került letöltésre (innen is köszönöm az ötletet!) A Delicatessen-t 1991-ben rendezte Jean-Pierre Jeunet, aki pont tíz évvel később az Amélie-vel vált világhírűvé. (Jézusom, az Amélie már olyan régi film!?)
De ne egy kidolgozatlan Amélie-t várjunk a Delicatessentől. Ez egy elképesztően szürreális, groteszk, morbid, fekete komédia, amiben körülbelül senki sem normális. Nem is tudom, mit írjak a történetről... Legyen elég annyi, hogy a sztori egy olyan bérházban játszódik a semmi közepén, amelynek tulajdonosa a ház aljában üzletet üzemeltető hentes, aki - a háború utáni? - hiány közepette időről-időre emberhúst is árusít.
Mondom, ez vígjáték, és nem a Bárányok hallgatnak! Tele van egy csomó gumifejű francia színésszel, burleszk-jelenettel, groteszk párbeszéddel.
Nem mindennapi film - ez is megér egy probát, merem ajánlani!
A "The Curious Case of Benjamin Button" megintcsak Oscar esélyes film - s nem érdemtelenül. Fincher bebizonyítja, hogy kiváló rendező, aki nem csak thrillerhez ért.
F. Scott Fitzgerald 28 oldalas novellájából egy 2 és háromnegyedórás eposzt készített, amiben Brad Pitt, alias Benjamin Button életét tekintjük át, aki öreg testben születik az 1918-as New Orleansban, s az évek múlásával fiatalodik meg. Nyilván ez a szokatlan folyamat rengeteg problémát idéz elő, amelyek egy része praktikus, de a fontosabbak az emberi kapcsolatokról szólnak. Pitt partnere Cate Blanchett, aki egészen elképesztően jól játszik - már megint.
A film egy gyönyörű történet, egy óriási tabló, amit még el bírtam volna nézni - a hosszú játékidő egyáltalán nem volt zavaró, pedig ez itthoni mozizásnál sokkal jobban előjön. Az imerzióhoz nagyban hozzájárult a készítők fantasztikus alapossága: Az nem is kérdés, hogy a smink Oscart kikapja idén, de az embereken kívül a helyszínekre, díszletekre is figyeltek - mi több, a cinematográfiával is igyekeztek felidézni a különböző korokat.
Mindenképp ajánlott film.
A másik film Zs ajánlására került letöltésre (innen is köszönöm az ötletet!) A Delicatessen-t 1991-ben rendezte Jean-Pierre Jeunet, aki pont tíz évvel később az Amélie-vel vált világhírűvé. (Jézusom, az Amélie már olyan régi film!?)
De ne egy kidolgozatlan Amélie-t várjunk a Delicatessentől. Ez egy elképesztően szürreális, groteszk, morbid, fekete komédia, amiben körülbelül senki sem normális. Nem is tudom, mit írjak a történetről... Legyen elég annyi, hogy a sztori egy olyan bérházban játszódik a semmi közepén, amelynek tulajdonosa a ház aljában üzletet üzemeltető hentes, aki - a háború utáni? - hiány közepette időről-időre emberhúst is árusít.
Mondom, ez vígjáték, és nem a Bárányok hallgatnak! Tele van egy csomó gumifejű francia színésszel, burleszk-jelenettel, groteszk párbeszéddel.
Nem mindennapi film - ez is megér egy probát, merem ajánlani!
Memento
Reggel van, rohanás. Balázs 6 éves. Már iskolás! Valamin rettentően gondolkodik. Töri a fejét, ahogy csak a hatévesek tudják. Csak úgy ugrálnak az asszociációk a fejében. Édesapja indul, hívja, s Balázs kilép az ajtón, lemegy a lépcsőn.
Majd a kapu előtt visszafordulnak. Balázs papucsban indult volna iskolába.
..több, mint két évtizeddel később..
Balázs a zuhany alatt áll. Élvezi a melegvizet. Komoly, elismert multiszoldzsör, aki hülyére dolgozta magát a héten. Gondolkodik. Csak úgy ugrálnak az asszociációk a fejében. Egyik lányról a másikra, egyik országról a másikra, munkáról tengerre, bevásárlásról takarításra.
Mintegy 10 perc elteltével megakad: Balázs nem biztos benne, hogy vajon betusfördőzte-e magát, és már lemosta avagy még nem.
..újabb öt évtizeddel később..
Balázs nyugdíjas, hiszen már betöltötte a nemrég 75-re emelt nyugdíjkorhatárt is. Hogy hány éve, abban nem biztos.
Balázson az Alzheimer jelei mutatkoznak. De senki sem veszi észre, hiszen Balázs mindig is ilyen volt.
Majd a kapu előtt visszafordulnak. Balázs papucsban indult volna iskolába.
..több, mint két évtizeddel később..
Balázs a zuhany alatt áll. Élvezi a melegvizet. Komoly, elismert multiszoldzsör, aki hülyére dolgozta magát a héten. Gondolkodik. Csak úgy ugrálnak az asszociációk a fejében. Egyik lányról a másikra, egyik országról a másikra, munkáról tengerre, bevásárlásról takarításra.
Mintegy 10 perc elteltével megakad: Balázs nem biztos benne, hogy vajon betusfördőzte-e magát, és már lemosta avagy még nem.
..újabb öt évtizeddel később..
Balázs nyugdíjas, hiszen már betöltötte a nemrég 75-re emelt nyugdíjkorhatárt is. Hogy hány éve, abban nem biztos.
Balázson az Alzheimer jelei mutatkoznak. De senki sem veszi észre, hiszen Balázs mindig is ilyen volt.
Mottó
(via ffffound, ami meg mila-loveology-nál találta)Nem szoktam linkelgetni, de ez a mottó pontosan megragadja miket szoktam gondolni, ha épp kurvára pozitív vagyok.
Kezdjük mondjuk így az évet!
Slumdog Millionaire
A "Kezdjük az évet jó filmmel Nemzeti Program" továbbá a "Pihentessük a lábat, hátha elmúlik a fél lábfejet beborító véraláfutás és dagadás Úniós Közalapítvány" támogatásával ma megnéztem Danny Boyle (Trainspotting, A Part, Sunshine) új filmjét, a Slumdog Millionaire-t.
A film története röviden: A főszereplő srác a 19 milliós Mumbai (volt Bombay) egyik szegénynegyedében nőtt fel, mégis eljut az indiai Legyen ön is milliomos utolsó, elképzelhetetlen vagyont érő kérdéséig. A nagy nap előtti éjszaka azonban beviszi a rendőrség, mert egy ilyen tanulatlan csoró honnan is tudhatná a kérdésekre a válaszokat, ha nem csalással. A kihallgatás alatt azonban megismerjük a srác életének fordulópontjait, amik révén a kvíz-show egy-egy kérdésére tudta a választ. Van szerelem, idegen kultúrák, önfeláldozás, realizmus (nyomor), gonoszok, hihetetlen jó (nyomornegyedből toborzott) gyerekszínészek.. És voltaképpen egy gyönyörű - bollywoodi - tündérmese.
Mivel az Oscar-jelölés szinte biztos, és Magyarországra a film a következő hetekben érkezik, lesz még sok szó róla sokfelé. Épp ezért nem akarok mélyebb elemzésekbe belemenni, pedig nem esne nehezemre hirtelen bölcsésszé alakulni, és asszociálva gondolkozni a kultúrák találkozásán, a "milyen India, s mi mit gondolunk róla" kérdésen, a TV-hatalmán, stb. stb.
Csak azt szeretném leírni, hogy mindenki menjen el, s nézze meg a filmet, mert tényleg emlékezetes élmény.
A film története röviden: A főszereplő srác a 19 milliós Mumbai (volt Bombay) egyik szegénynegyedében nőtt fel, mégis eljut az indiai Legyen ön is milliomos utolsó, elképzelhetetlen vagyont érő kérdéséig. A nagy nap előtti éjszaka azonban beviszi a rendőrség, mert egy ilyen tanulatlan csoró honnan is tudhatná a kérdésekre a válaszokat, ha nem csalással. A kihallgatás alatt azonban megismerjük a srác életének fordulópontjait, amik révén a kvíz-show egy-egy kérdésére tudta a választ. Van szerelem, idegen kultúrák, önfeláldozás, realizmus (nyomor), gonoszok, hihetetlen jó (nyomornegyedből toborzott) gyerekszínészek.. És voltaképpen egy gyönyörű - bollywoodi - tündérmese.
Mivel az Oscar-jelölés szinte biztos, és Magyarországra a film a következő hetekben érkezik, lesz még sok szó róla sokfelé. Épp ezért nem akarok mélyebb elemzésekbe belemenni, pedig nem esne nehezemre hirtelen bölcsésszé alakulni, és asszociálva gondolkozni a kultúrák találkozásán, a "milyen India, s mi mit gondolunk róla" kérdésen, a TV-hatalmán, stb. stb.
Csak azt szeretném leírni, hogy mindenki menjen el, s nézze meg a filmet, mert tényleg emlékezetes élmény.
Újév
Azt szokták mondani, hogy olyan lesz az újév mint az első napja.
Akkor vajon mit jelez előre, ha a semmiből (csendben feküdtem a kanapén az esettől 5 méterre) leszakad az egyik polc, és eltör 3 poharat?
Akkor vajon mit jelez előre, ha a semmiből (csendben feküdtem a kanapén az esettől 5 méterre) leszakad az egyik polc, és eltör 3 poharat?
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Bejegyzések
