Nagymamám (84), utolsó elő nagyszülőm befeküdt a kórházba múlt héten. A régóta meglévő autoimmun betegsége és az így-úgy egyenesben tartott cukorbetegsége mellé összeszedett egy gerincsérvet. Ami ennél ilyesztőbb, hogy vannak jelek, hogy agyilag is kezd leépülni. És négy betegséget kezelni amúgy sem könnyű, ráadásul ebből kb. a gerincsérv, ami "könnyen" elintézhető, a többi nem egyszerű.
Nem azt mondom, hogy 84 év kevés, de..
Sárga ruhás bácsi (86) épp a csomagját bontogatta, amikor felértünk a Mte Lemára tegnap. Mire az utolsó fiatal is elindult, már az ő siklóernyője is ki volt bontva. Megkért, hogy segítsünk elegyengetni az ernyőt, majd komótosan ellenőrzött mindent. Néha úgy nézett ki, hogy nem teljesen van ott, elsőre nem is sikerült elindulnia, de újabb félóra bogozás után őt is felkapta a szél. Azt mondta, kb. 200 ugrás után van, azaz kb. 80 évesen kezdte, de biztos nem hamarabb, mint 70.
Fehér szakállú bácsi (~62) kicsit már türelmetlen volt, hogy a Sárga ruhás bácsi miért nem indul már. Pedig neki már a hegyre érkezése sem volt egyszerű. A hosszú zsákja a felvonó ablakából is több méterre nyúlt ki - végig azon izgultunk, csak ne akadjon bele egy fába.
A csúcson, az 1600m dacára is 20 fok fölötti meleg napsütésben előbb félmeztelenre vetkőzött és úgy állt neki a sárkányrepülő összerakásának. A csajok csorgó nyállal bámulták a testét - bár fele annyi idős sem vagyok, így én már sosem fogok kinézni. Lassan elkészült, ellenőrzött mindent, kicsit még napfürdőzött, beszélgetett a feleségével, majd felvette a "rovarruhát"és odaállt a hegyoldal szélére. Várta, hogy a Sárga ruhás bácsi elinduljon, és fel-felpillantott a szélzsákra, hogy elég szél van-e az induláshoz. Végül szinte egyszerre indultak el.
A zene hatalma
Éppen ebédelni mentem A-val, akivel délelőtt spontán szerveztünk egy találkozót. Már majdnem odaértem, és az MR2-n elindult a Zagar - Wings of love. És nekem végig kellett hallgatnom az autóban, mint akit büntiből odazártak, hiába értem már a szám egyharmadánál a helyszínre. (Miközben szegény A mit sem tudva várt rám.) Végig kellett hallgatnom, mert felállt a szőr a hátamon, de nem úgy, mint amivel Zs fenyegetett egy hete, hogy sok embernek feláll a szőr a hátán a modern balettől, hanem az áhitat és a katarzis lúdbőröztetett.
Na, nem mintha a szám akkorát ütött volna így, de felidézte a Balaton Sound Zagar-koncertjét, amikor az a sok-sokezer ember egyszerre énekelte a lemenő napban a 4 ándergránd dívával a számot, és valahogy mindent kitöltött a zene és az érzés.
Áhitat, meg katarzis - talán túl nagy szavak..
De beugrik róla, amit múlt vasárnap mondott G a zenéről és hatalmáról. Akkor megszólalt bennem az ördög ügyvédje, hogy G biztos egy kicsit azért elfogult, hiszen énekesnőként ő a zenében élt, és még most is szorosan kötődik a zenéhez. De azt kell mondjam, igaza van. Az irodalom fantasztikus, egy regény elvisz egy másik világba, egy vers egy más ember lelkébe. Egy kép ugyanezt a kaput meg tudja nyitni, és csodálatos mit tud belesűríteni egyetlen kétdimenziós vászonra. De egyetlen művészeti ág sem tud ilyen intenzíven hatni az érzelmekre, mint a zene.
(Ja, és remélem pár éven belül G számát fogjuk énekelni a tízezer emberrel, s természetesen G-vel a színpadon :)
Na, nem mintha a szám akkorát ütött volna így, de felidézte a Balaton Sound Zagar-koncertjét, amikor az a sok-sokezer ember egyszerre énekelte a lemenő napban a 4 ándergránd dívával a számot, és valahogy mindent kitöltött a zene és az érzés.
Áhitat, meg katarzis - talán túl nagy szavak..
De beugrik róla, amit múlt vasárnap mondott G a zenéről és hatalmáról. Akkor megszólalt bennem az ördög ügyvédje, hogy G biztos egy kicsit azért elfogult, hiszen énekesnőként ő a zenében élt, és még most is szorosan kötődik a zenéhez. De azt kell mondjam, igaza van. Az irodalom fantasztikus, egy regény elvisz egy másik világba, egy vers egy más ember lelkébe. Egy kép ugyanezt a kaput meg tudja nyitni, és csodálatos mit tud belesűríteni egyetlen kétdimenziós vászonra. De egyetlen művészeti ág sem tud ilyen intenzíven hatni az érzelmekre, mint a zene.
(Ja, és remélem pár éven belül G számát fogjuk énekelni a tízezer emberrel, s természetesen G-vel a színpadon :)
Kedvenc.Most: Tricky - Cross to bear
Hú, de régen volt már. Talán '97-'98-ban. Életemben másodszor jártam Londonban, és a turisztikai attrakciók mellett kötelező program volt betörni a Tower Recordsba, és végre megvenni a Portisheadtől a Portishead albumot (ami nem sokkal előtte jelent meg, a Dummy már megvolt), és hamár le volt értékelve, nem maradhatott ott a Blue Lines (Massive Attack) sem.
De trip-hop vonalon volt még egy házi feladat is: winnie rendelt tőlem egy Trickyt. Már nem emlékszem rá, melyik album volt, csak arra, hogy belehallgattam és túl sok volt nekem durvulásból. És ennyi maradt meg az agyamban Trickyről, h ő túl durva nekem.
Aztán 10 év lepereg, és már 5 éve nincs új albuma annak a Trickynek, aki még részt vett a Massive Attack első két albumában, és aki 15 évesen felfedezte Martina Topley-Bird-öt.
És akkor a kultblogon meglátom a kritikát, és adok még egy esélyt. Végülis trip-hop (h)ős, és én mindig szeretni fogom a trip-hopot, akárki akármit is mond.
Meghallgattam, és bejött. Nem volt ugyan olyan érzésem, hogy ezt most azonnal újra meg kell hallgatnom, de azt vettem észre, h újra és újra vissza-visszatérek rá. És ahányszor visszatérek rá, annál jobban tetszik. Pedig... vagy éppen pont azért tetszik, mert nem csak trip-hop van itt: van ragga, zúzás, sőt, nekem egészen váratlanul (ld. feljebb) több líra is.
Van ahol Tricky bácsi beszél, mint a korai Massive számokban, máshol meg vékonyhangú lányok énekelnek, és mesélnek kemény történeteket Tricky szülőhazájáról Bristol Knowle West kerületéről (ld. album címét). És akkor jönnek olyan számok, mint a Veronika indusztriál dobjával, és perceknek ható szüneteivel, vagy Kylie Slow-jának feldolgozása (ugye tudjuk, h azt Emilliana Torrini írta Kylie-nak?)
Szóval ebben a sokszínűségben nem volt egyszerű választani, mert mindegyik tetszik, mégsem emelkedik ki egyik sem. Épp ezért, miután nekem a líra volt a legfurcsább, egy ilyen számot linkelek: Cross to bear(bár majdnem a School gates lett, ami szintén nagyon jó).
*koszonjuk kedves vebserif az erdeklodest....*
De trip-hop vonalon volt még egy házi feladat is: winnie rendelt tőlem egy Trickyt. Már nem emlékszem rá, melyik album volt, csak arra, hogy belehallgattam és túl sok volt nekem durvulásból. És ennyi maradt meg az agyamban Trickyről, h ő túl durva nekem.
Aztán 10 év lepereg, és már 5 éve nincs új albuma annak a Trickynek, aki még részt vett a Massive Attack első két albumában, és aki 15 évesen felfedezte Martina Topley-Bird-öt.
És akkor a kultblogon meglátom a kritikát, és adok még egy esélyt. Végülis trip-hop (h)ős, és én mindig szeretni fogom a trip-hopot, akárki akármit is mond.
Meghallgattam, és bejött. Nem volt ugyan olyan érzésem, hogy ezt most azonnal újra meg kell hallgatnom, de azt vettem észre, h újra és újra vissza-visszatérek rá. És ahányszor visszatérek rá, annál jobban tetszik. Pedig... vagy éppen pont azért tetszik, mert nem csak trip-hop van itt: van ragga, zúzás, sőt, nekem egészen váratlanul (ld. feljebb) több líra is.
Van ahol Tricky bácsi beszél, mint a korai Massive számokban, máshol meg vékonyhangú lányok énekelnek, és mesélnek kemény történeteket Tricky szülőhazájáról Bristol Knowle West kerületéről (ld. album címét). És akkor jönnek olyan számok, mint a Veronika indusztriál dobjával, és perceknek ható szüneteivel, vagy Kylie Slow-jának feldolgozása (ugye tudjuk, h azt Emilliana Torrini írta Kylie-nak?)
Szóval ebben a sokszínűségben nem volt egyszerű választani, mert mindegyik tetszik, mégsem emelkedik ki egyik sem. Épp ezért, miután nekem a líra volt a legfurcsább, egy ilyen számot linkelek: Cross to bear(bár majdnem a School gates lett, ami szintén nagyon jó).
*koszonjuk kedves vebserif az erdeklodest....*
Uszkve 4224 nap
Na, ezt azért mégsem hagyhatom szó nélkül!
Tegnap olyanokat ettem, mint "sült friss juhjsajt zöldsalátával és fehér szarvasgomba pürével", meg "mézes-grappás hátszín" és "csokikrémes meggyes sütemény mascarpone habbal". Ráadásul volt ezekhez prosecco, valami Montepulciano Labraccesca mittoménmi, nomeg a végén limoncello, meg kicsit később még két vodka-narancs.
De ami fontosabb, hogy ezt olyan hangulatban töltöttem, hogy alig pár percnek tűnt, és elröppent 3 óra, majd még 2 és fél. Mert az asztaltársaságom két csaj volt, akik immár 11 éve velem vannak, és még mindig ugyanolyan hülyék, mint '97. márciusban, amikor először találkoztam velük.
Azóta sok minden történt. Az egyikük tényleg velem volt évekig, aminek hál' istennek rég vége; míg a másikukkal elvesztettük a közös barátot, akinek a révén megismertük egymást.
Az egyikük egy kis vargabetűvel 6 évre Pécsre került, és hamarosan végre odabiggyeszthet a neve elé két mássalhangzót meg egy pontot; a másikuk elvégzett több iskolát, és multi-soldier lett, majd vett egy nagy levegőt és kiment egy félévre felfedezni egy tízmilliós várost meg saját magát. Még sorolhatnám..
De ami nem változott az az, hogy telefonomban a top10-ben vannak, bármikor számíthatok rájuk, ja, és még mindig ugyanolyan hülyék. :)
Tegnap olyanokat ettem, mint "sült friss juhjsajt zöldsalátával és fehér szarvasgomba pürével", meg "mézes-grappás hátszín" és "csokikrémes meggyes sütemény mascarpone habbal". Ráadásul volt ezekhez prosecco, valami Montepulciano Labraccesca mittoménmi, nomeg a végén limoncello, meg kicsit később még két vodka-narancs.
De ami fontosabb, hogy ezt olyan hangulatban töltöttem, hogy alig pár percnek tűnt, és elröppent 3 óra, majd még 2 és fél. Mert az asztaltársaságom két csaj volt, akik immár 11 éve velem vannak, és még mindig ugyanolyan hülyék, mint '97. márciusban, amikor először találkoztam velük.
Azóta sok minden történt. Az egyikük tényleg velem volt évekig, aminek hál' istennek rég vége; míg a másikukkal elvesztettük a közös barátot, akinek a révén megismertük egymást.
Az egyikük egy kis vargabetűvel 6 évre Pécsre került, és hamarosan végre odabiggyeszthet a neve elé két mássalhangzót meg egy pontot; a másikuk elvégzett több iskolát, és multi-soldier lett, majd vett egy nagy levegőt és kiment egy félévre felfedezni egy tízmilliós várost meg saját magát. Még sorolhatnám..
De ami nem változott az az, hogy telefonomban a top10-ben vannak, bármikor számíthatok rájuk, ja, és még mindig ugyanolyan hülyék. :)
Modern balett
Najó, szögezzük le, én nem hittem a Győri Édes Jó Reggelt! sorozatában. Mindenfelől istenítették, de én mindig azt gondoltam, h a keksz az nem tisztességes reggeli. Hát nem is az, viszont most, hogy nem csakhogy kenyeret, de még ropit sem találtam itthon, igencsak jól esett a megszokott teákkal. És annyira artificiális, hogy hiába járt le 5 hónapja, ennek semmi nyoma nem volt. (visszaolvasva, ez a bekezdés már-már reklámblokknak tűnik a főműsor előtt)
Továbbá, ami még fontosabb, azt is szögezzük le, hogy - shameonme - nem voltam még baletten. Sem klasszikus baletten, sem modernen. Tegnapig.
Prekoncepcióm nyilván volt. Biztos voltam benne, h a balett baromi unalmas, sztoriból nem értek semmit, mert én ilyen verbális gyerek vagyok, s annak hiányában csak maga a mozgás marad, ami meg nem köt le, nem tudom értékelni, mert én ilyen verbális gyerek vagyok. És akkor tévedtem.
De amellett, hogy verbális gyerek vagyok, nyitott is. Legalábbis szeretem ezt gondolni magamról. Ezért nem tudtam ellenállni, amikor kaptam egy kedves meghívást a MüPába, Bozsik Yvette-ék Varázsfuvolájára. És nagyon jó éreztem magam! Persze kellett hozzá, hogy előtte átismételtem a sztorit, mert magából a táncból nem valószinű, h megértettem volna. Viszont így, hogy tudtam, nagyon élveztem, sőt, sokkal jobban, mint az eredeti opera-formátumban. Az operákkal leginkább az a bajom, hogy a sztori 5 mondatban elmondható, és max. félórában be is mutatható - lenne. Így, táncos kivitelben viszont fel sem tűnt az idő, mert nagyon érdekes volt, ahogy tánccal, de színészi játékkal a verbális sztorit. És akkor még nem is szóltam a poénokról, amiktől rengetegszer húzódott mosolyra a szám.
Laikusként nekem mindenki játéka tetszett, de kissé kiemelkedett az Éj királynője (Lisztóczki Hajnalka), Papageno (Vati Tamás) és Pamina (Krausz Alíz), míg Sarastro (Hámor József) szerepéhez, áriáihoz valahogy lassabb mozgásokat képzeltem volna - de ez koreográfiai probléma inkább.
Másik, ami furcsa volt, az az előadás vége. Az a csavar rendben volt, h a "jók", Sarastroék voltak feketében, míg az Éj királynője társasága fehérben, de a végén miért viselt ördögállarcot Pamina, és fekete állarcokat a többiek, azt nem tudom. Továbbá azt sem, hogy miért vándorolt a lépcsőn felfele magányosan és elveszetten Papageno. Az egyetlen, ami eszembe jutott az az, hogy Papageno, miután nem állta ki a próbákat, nem lett bölcs, míg a többiek igen, ezért voltak ők már fent. Viszont, ha ez igaz, és az ördögmaszk is, akkor ez azt jelenti, hogy aki bölcs lesz, az gonosszá válik??
Mindenesetre nem csak én nem értettem ezt, mert a közönség sem mert elkezdeni tapsolni - azt hitték, még történni fog valami.
All-in-all, ezzel az előadással a modern balett nyert egy újabb nézőt, de csak akkor, ha ismerem a sztorit. Azért anélkül reménytelen lett volna. :)
Továbbá, ami még fontosabb, azt is szögezzük le, hogy - shameonme - nem voltam még baletten. Sem klasszikus baletten, sem modernen. Tegnapig.
Prekoncepcióm nyilván volt. Biztos voltam benne, h a balett baromi unalmas, sztoriból nem értek semmit, mert én ilyen verbális gyerek vagyok, s annak hiányában csak maga a mozgás marad, ami meg nem köt le, nem tudom értékelni, mert én ilyen verbális gyerek vagyok. És akkor tévedtem.
De amellett, hogy verbális gyerek vagyok, nyitott is. Legalábbis szeretem ezt gondolni magamról. Ezért nem tudtam ellenállni, amikor kaptam egy kedves meghívást a MüPába, Bozsik Yvette-ék Varázsfuvolájára. És nagyon jó éreztem magam! Persze kellett hozzá, hogy előtte átismételtem a sztorit, mert magából a táncból nem valószinű, h megértettem volna. Viszont így, hogy tudtam, nagyon élveztem, sőt, sokkal jobban, mint az eredeti opera-formátumban. Az operákkal leginkább az a bajom, hogy a sztori 5 mondatban elmondható, és max. félórában be is mutatható - lenne. Így, táncos kivitelben viszont fel sem tűnt az idő, mert nagyon érdekes volt, ahogy tánccal, de színészi játékkal a verbális sztorit. És akkor még nem is szóltam a poénokról, amiktől rengetegszer húzódott mosolyra a szám.
Laikusként nekem mindenki játéka tetszett, de kissé kiemelkedett az Éj királynője (Lisztóczki Hajnalka), Papageno (Vati Tamás) és Pamina (Krausz Alíz), míg Sarastro (Hámor József) szerepéhez, áriáihoz valahogy lassabb mozgásokat képzeltem volna - de ez koreográfiai probléma inkább.
Másik, ami furcsa volt, az az előadás vége. Az a csavar rendben volt, h a "jók", Sarastroék voltak feketében, míg az Éj királynője társasága fehérben, de a végén miért viselt ördögállarcot Pamina, és fekete állarcokat a többiek, azt nem tudom. Továbbá azt sem, hogy miért vándorolt a lépcsőn felfele magányosan és elveszetten Papageno. Az egyetlen, ami eszembe jutott az az, hogy Papageno, miután nem állta ki a próbákat, nem lett bölcs, míg a többiek igen, ezért voltak ők már fent. Viszont, ha ez igaz, és az ördögmaszk is, akkor ez azt jelenti, hogy aki bölcs lesz, az gonosszá válik??
Mindenesetre nem csak én nem értettem ezt, mert a közönség sem mert elkezdeni tapsolni - azt hitték, még történni fog valami.
All-in-all, ezzel az előadással a modern balett nyert egy újabb nézőt, de csak akkor, ha ismerem a sztorit. Azért anélkül reménytelen lett volna. :)
Ősz
Valamiért egész elfeledkeztem az olyan őszről, mint ami ezen a héten volt. Ha nyáron az őszre gondoltam, olyan novemberi idő ugrott be. Najó, max. októberi. Sok esővel, hideggel, meg egy kis esővel és köddel. És ez a jövőkép egyáltalán nem dobott fel.
Erre tegnap nem sikerült ebédpartnert szerezni, viszont a nap sütött, kellemes meleg volt.
Az aluljáróban vettem két rettenetes pizzaszeletet. Akkor még nem tudtam, mennyire retteneteset. Nem nagyok az elvárásaim egy aluljárói pizzaszelettel kapcsolatban, de érthetetlen, hogy lehet ilyan vackot csinálni. Ezt nem lehet véletlenül, csak direkt.
Mindenesetre fogtam a szeleteket, betettem Stephanie McKay-t a fülembe, és a kellemes new-soulra kiballagtam a Margit-szigetre. (Hamár itt tartunk, miért nem áll meg az 1-es a Szigetnél, ha a 4-6-os meg tud?)
A híd pesti lábánal egy ember épp fürdőgatyára vetkőzött. Állj. Mi vaaan? Igen, fürdőgatyára vetkőzött, miközben a háta mögött egy farakáson tűz lobogott, amit mindenféle vacak övezett. Ez egy picit összezavart. A vackok meg a tűz hajléktalanra utalt, de egy hajléktalan miért készült volna fürdőt venni a Dunában. Ha pedig Schirilla egy követője, aki már a télre edz, az minek gyújtott volna tűzet? Mindenesetre a fura alak később valóban bement derékig a Dunába.
Nekem azonban erre nem volt időm. Szóval kiballagtam a Szigetre, ahol most is rótták a Sziget-köröket néhányan. Gondolkoztam, hogy vajon szabin vannak-e, vagy annyira lazák, hogy ebédidőben tesznek-e pár kört.
Napsütés, pár eltévedt turista, sárguló, vörösödő levelek, és a vadgesztenyék, amiktől erős gyermekkor flashem van mindannyiszor. Normális emberekhez mérten meglehetősen kevés emlék marad meg a fejemben a régebbi dolgokról. (Ami azért megriaszt - mire fogok emlékezni az életemből 70 évesen??) De ami mindig beugrik, h 5 éves vagyok, nagycsoportos óvodás, és sétálunk haza anyuval az óvodából, én meg hókotrózom az avart a Bártfai utcában. És rugdosom az ezer vadgesztenyét az utcánkban. És ez mindig olyan kellemes boldogsággal tölt el.
Szóval flash, átszűrődő napsütés a sárguló lombokon, rettenes pizzát elfogyaszt, jégkrémet vesz (valószinüleg nyár eleje óta várt már rám), könyvet előkap, Stephanie McKay énekel, és én azt gondolom, hogy lám, itthon is lehet kellemesen élni. Mégha a tó helyett folyópartra megy az ember, de a feeling megvan.
Csak a pizzaszelet lenne egy kicsit jobb.
Erre tegnap nem sikerült ebédpartnert szerezni, viszont a nap sütött, kellemes meleg volt.
Az aluljáróban vettem két rettenetes pizzaszeletet. Akkor még nem tudtam, mennyire retteneteset. Nem nagyok az elvárásaim egy aluljárói pizzaszelettel kapcsolatban, de érthetetlen, hogy lehet ilyan vackot csinálni. Ezt nem lehet véletlenül, csak direkt.
Mindenesetre fogtam a szeleteket, betettem Stephanie McKay-t a fülembe, és a kellemes new-soulra kiballagtam a Margit-szigetre. (Hamár itt tartunk, miért nem áll meg az 1-es a Szigetnél, ha a 4-6-os meg tud?)
A híd pesti lábánal egy ember épp fürdőgatyára vetkőzött. Állj. Mi vaaan? Igen, fürdőgatyára vetkőzött, miközben a háta mögött egy farakáson tűz lobogott, amit mindenféle vacak övezett. Ez egy picit összezavart. A vackok meg a tűz hajléktalanra utalt, de egy hajléktalan miért készült volna fürdőt venni a Dunában. Ha pedig Schirilla egy követője, aki már a télre edz, az minek gyújtott volna tűzet? Mindenesetre a fura alak később valóban bement derékig a Dunába.
Nekem azonban erre nem volt időm. Szóval kiballagtam a Szigetre, ahol most is rótták a Sziget-köröket néhányan. Gondolkoztam, hogy vajon szabin vannak-e, vagy annyira lazák, hogy ebédidőben tesznek-e pár kört.
Napsütés, pár eltévedt turista, sárguló, vörösödő levelek, és a vadgesztenyék, amiktől erős gyermekkor flashem van mindannyiszor. Normális emberekhez mérten meglehetősen kevés emlék marad meg a fejemben a régebbi dolgokról. (Ami azért megriaszt - mire fogok emlékezni az életemből 70 évesen??) De ami mindig beugrik, h 5 éves vagyok, nagycsoportos óvodás, és sétálunk haza anyuval az óvodából, én meg hókotrózom az avart a Bártfai utcában. És rugdosom az ezer vadgesztenyét az utcánkban. És ez mindig olyan kellemes boldogsággal tölt el.
Szóval flash, átszűrődő napsütés a sárguló lombokon, rettenes pizzát elfogyaszt, jégkrémet vesz (valószinüleg nyár eleje óta várt már rám), könyvet előkap, Stephanie McKay énekel, és én azt gondolom, hogy lám, itthon is lehet kellemesen élni. Mégha a tó helyett folyópartra megy az ember, de a feeling megvan.
Csak a pizzaszelet lenne egy kicsit jobb.
B tömegközlekedik
Bizony-bizony, most, hogy van új autó, időtlen-idők óta először bérlet is van. És lőn boldogság, hogy nincs dugó, és tudok olvasni, "és az emberek körében lett nagy vigalom, ünnepély, és feláldoztak sok bárányt és lajhárt és pontyot és szardellapasztát és orángutánt és reggeli zabpelyhet és gyümölcsevő denevért és..."
És nem kellett több három napnál, hogy megint beégessem magam, ezúttal csak magam előtt.
(meg mostmár a kedves olvasó előtt is)
Nem, nem ismételtem meg pár hónappal ezelőtti afféromat, amikor a 7-esen a vészjelző megnyomásával igyekeztem jelezni leszállási szándékomat, amire válaszul a vezető a hangosbemondón keresztül nyilvánosan lebaszott. (Lehet, h az Ice Cube "The Essentials" hatására ezúttal vissza is szóltam volna. Nagyon vicces ilyen régi iskolás Ice Cube-ot hallgatni Pesten a tömegközlekedésen.)
Nem. Ezúttal csak rossz irányban szálltam fel a metróra, és annyira belemerültem a könyvbe, hogy csak a Klinikáknál vettem észre. Ekkor leszálltam, és nyugodtan árballagtam a peron másik oldalára. Szerencsére azért délelőtt nem kell órákat várni a metróra.
Ja, amúgy a Klinikák, ha jól számolom három megállonyira van a Ferenciekől. Megint egy hármas. Ez azért fontos, mert
"..tinektek háromig kell számolnotok, se többet, se kevesebbet! A három az a szám, ameddig el kell, hogy számoljatok, és a számolás vége a három kell, hogy legyen. Nem számolhattok négyig, sem kettőig, csak akkor, ha háromig nem tudtok számolni. Az öt is jó. Először a hármas legyen a harmadik szám, amelyet kimondtok.."
És nem kellett több három napnál, hogy megint beégessem magam, ezúttal csak magam előtt.
(meg mostmár a kedves olvasó előtt is)
Nem, nem ismételtem meg pár hónappal ezelőtti afféromat, amikor a 7-esen a vészjelző megnyomásával igyekeztem jelezni leszállási szándékomat, amire válaszul a vezető a hangosbemondón keresztül nyilvánosan lebaszott. (Lehet, h az Ice Cube "The Essentials" hatására ezúttal vissza is szóltam volna. Nagyon vicces ilyen régi iskolás Ice Cube-ot hallgatni Pesten a tömegközlekedésen.)
Nem. Ezúttal csak rossz irányban szálltam fel a metróra, és annyira belemerültem a könyvbe, hogy csak a Klinikáknál vettem észre. Ekkor leszálltam, és nyugodtan árballagtam a peron másik oldalára. Szerencsére azért délelőtt nem kell órákat várni a metróra.
Ja, amúgy a Klinikák, ha jól számolom három megállonyira van a Ferenciekől. Megint egy hármas. Ez azért fontos, mert
"..tinektek háromig kell számolnotok, se többet, se kevesebbet! A három az a szám, ameddig el kell, hogy számoljatok, és a számolás vége a három kell, hogy legyen. Nem számolhattok négyig, sem kettőig, csak akkor, ha háromig nem tudtok számolni. Az öt is jó. Először a hármas legyen a harmadik szám, amelyet kimondtok.."
Yea or Nay
A kép hétfői, amikor az amerikai képviselőház még leszavazta a nagy megmentést. Ma már megszavazta, talán mert megijedtek a piacok hétfői reakciójától.
De most nem arról akarok beszélni, hogy akkor az USA immár szocialista ország-e, most, hogy "államosították a bankszektort" (ahogy egyik USA-utáló kollégám kárörvendően mondogatja).
Sem arról, hogy vajon milyen párhuzamok vannak a '90-es évek közepének magyar bank-konszolidációjával.
Csak azon akadt meg a szemem, hogy az amerikai képviselőház hivatalos eredményén az Igen Yea, a Nem pedig Nay. Mintha a magyar parlamentben az lenne, hogy "Ja!" és "Nane!".
Költözés
Ez az eheti költözés mégiscsak vicces volt. Menjünk sorjában.
Kedd 17:27 Felhívom Forni urat, hogy akkor mégiscsak aznap este mennék, mert másnap már át kell adni a másik lakást. Ő ezt nyugtázza, majd megígéri, hogy kiteszi az ajtóra a kulcsot egy boritékban (nem lepődök meg, már máskor is csinálta, és egyébként is, ez egy ilyen hely).
Kedd 19:32 Végre-valahára leteszem a tollat, pontosabban a billentyűzetet, irány haza. Beloggolok, elinditok vmi torrent letöltést, majd elkezdem a pakolást. Miután már előző nap bedobáltam a ruháimat, és amúgy sincs sok mindenem itt, hamar megvagyok.
Kedd 20:11 Felállok az autóval, ki- majd bedobálom a táskákat. Végre üres a lakás, mehet a takaritás. Igyekszem a félig sötétben (ugye csillárom sem volt) felsöpörni, majd felmosni. Ahogy ezt pár olvasó nagyon is jól tudja, nem vagyok egy mestere a takaritásnak, de 2 órával később elégedetten szemlélem az eredményt. Beugrom az autóba, ami nyakig tele van mindenfélével, hátul ingek lógnak fogason, még az anyósülésre is jutott táska, és irány a régi-új hely.
Kedd 22:37 Megállok a ház előtt, odaballagok a kapuhoz, semmi nincs kiragasztva. Talán az ajtómra ragasztotta? De hogy megyek be? - ilyenkor már a kapu zárva van. Talán arra számított, hogy hamarabb megyek, végülis Abendet mondtam neki, nem Nachtot. Most mi lesz?
Szerencsére megjelenik az a német nyugdíjas pár, akit az imént majdnem elütöttem. Elmondom nekik a szitut, ők kedvesen beengednek. Felrohanok, az ajtómon sincs boriték. Megnézem még a rejtett helyeket, ahova tehette, hátha rosszul értettem a telefonban, sehol semmi. Felhívni nem tudom, nem tudom a mobilját.. Áttekintem a helyzetet.
Kedd 22:47 Végül visszaülök az autóba, ami még mindig tele van, visszamegyek az előző helyre.
Kedd 23:02 Leteszem a tele-autót, kiveszem a pokrócot és a laptopot belőle, bemegyek a régi lakásba, és az üres lakásban lefekszem ruhástul a még ott lévő matracra.
Szerda 7:08 Nem annyira kellemes egy üres lakásban ruhában aludni úgy, hogy még zuhanyozni sem lehet, mert minden az autó mélyén van. Neten megkeresem a fickó számát, kihúzom 8-ig majd felhívom. Ha aznap nem oldom ezt meg, nem lesz hol aludnom, de bizakodom. Hála istennek felveszi. Álmos hang, majd leesik neki, hogy elcseszte. Sűrű szabadkozás. Mondom, én most még munka előtt mennék. Szerencsére valakije épp ott van, odaszól neki, hogy adjon kulcsot.
Szerda 7:32 Valóban, ott van egy néni, aki úgy néz ki, mint azok az afrikai faragványok, amiket egy botból faragnak ki, csak neki egy nagy szalmalobonc van még a fején. Először nem tudom, milyen nyelven kéne hozzá beszélni, de megértetjük egymást. Megkapom a kulcsot, megnézem a lakást, 99%-ban ugyanolyan, ahogy 1 éve ott hagytam. Kipakolok, irány a munka.
Szerda 11:01 Kiugrom a munkából, átadni a bérbeadó cégnek a lakást. Szigorú néni és kedvesebb fegyverhordozója belépnek. Körbenéznek, jól megnézik a 3 molekulát a padlón, meg az ablakkeret mellett. Majd szigorú néni megszólal szigorúan: "Ez mocskos, ezt így nem vehetem át." Majd elkezd mindenfelé molekulákat mutogatni. Hirtelen megenyhül: "Nem mondom, hogy maga hagyta itt." - és elmosolyodik. Majd újra szigorúan folytatja. "De ezt így nem vehetem át! Vagy maguk kitakarítják, vagy egy céggel megcsináltatjuk." Kérdem az mennyi lenne. "Mivel ez egy napi munka, és az ilyen cégek drágák, nem lesz kevés." Kalkulál, majd mond egy átszámítva 100eFt+ összeget. Leesnék a székről, ha ülnék, de így csak azt mondom, hogy rossz karriert választottam. Abban egészen biztos vagyok, hogy itéletnapig surolhatnám a padlót, az úgysem felelne meg nekik.
Felhívom főbérlőmet, aki valójában az albérlő, elmondom a helyzetet, szabadkozom. Több kör telefon, végül megbeszéljük, hogy valami helyi haverjának a takarítónője kijön hétfőn, és megcsinálja kb. 45eFt-ért, amit megfelezünk. Ez még mindig irgalmatlan sok, de nincs más lehetőségem, és végülis örülök, hogy ettől az egésztől megszabadultam.
És így szombat reggel mehetek autót nézni végre, és aztán haza! Mármint igazihaza, és végre nem csak egy hétvégére.
Kedd 17:27 Felhívom Forni urat, hogy akkor mégiscsak aznap este mennék, mert másnap már át kell adni a másik lakást. Ő ezt nyugtázza, majd megígéri, hogy kiteszi az ajtóra a kulcsot egy boritékban (nem lepődök meg, már máskor is csinálta, és egyébként is, ez egy ilyen hely).
Kedd 19:32 Végre-valahára leteszem a tollat, pontosabban a billentyűzetet, irány haza. Beloggolok, elinditok vmi torrent letöltést, majd elkezdem a pakolást. Miután már előző nap bedobáltam a ruháimat, és amúgy sincs sok mindenem itt, hamar megvagyok.
Kedd 20:11 Felállok az autóval, ki- majd bedobálom a táskákat. Végre üres a lakás, mehet a takaritás. Igyekszem a félig sötétben (ugye csillárom sem volt) felsöpörni, majd felmosni. Ahogy ezt pár olvasó nagyon is jól tudja, nem vagyok egy mestere a takaritásnak, de 2 órával később elégedetten szemlélem az eredményt. Beugrom az autóba, ami nyakig tele van mindenfélével, hátul ingek lógnak fogason, még az anyósülésre is jutott táska, és irány a régi-új hely.
Kedd 22:37 Megállok a ház előtt, odaballagok a kapuhoz, semmi nincs kiragasztva. Talán az ajtómra ragasztotta? De hogy megyek be? - ilyenkor már a kapu zárva van. Talán arra számított, hogy hamarabb megyek, végülis Abendet mondtam neki, nem Nachtot. Most mi lesz?
Szerencsére megjelenik az a német nyugdíjas pár, akit az imént majdnem elütöttem. Elmondom nekik a szitut, ők kedvesen beengednek. Felrohanok, az ajtómon sincs boriték. Megnézem még a rejtett helyeket, ahova tehette, hátha rosszul értettem a telefonban, sehol semmi. Felhívni nem tudom, nem tudom a mobilját.. Áttekintem a helyzetet.
Kedd 22:47 Végül visszaülök az autóba, ami még mindig tele van, visszamegyek az előző helyre.
Kedd 23:02 Leteszem a tele-autót, kiveszem a pokrócot és a laptopot belőle, bemegyek a régi lakásba, és az üres lakásban lefekszem ruhástul a még ott lévő matracra.
Szerda 7:08 Nem annyira kellemes egy üres lakásban ruhában aludni úgy, hogy még zuhanyozni sem lehet, mert minden az autó mélyén van. Neten megkeresem a fickó számát, kihúzom 8-ig majd felhívom. Ha aznap nem oldom ezt meg, nem lesz hol aludnom, de bizakodom. Hála istennek felveszi. Álmos hang, majd leesik neki, hogy elcseszte. Sűrű szabadkozás. Mondom, én most még munka előtt mennék. Szerencsére valakije épp ott van, odaszól neki, hogy adjon kulcsot.
Szerda 7:32 Valóban, ott van egy néni, aki úgy néz ki, mint azok az afrikai faragványok, amiket egy botból faragnak ki, csak neki egy nagy szalmalobonc van még a fején. Először nem tudom, milyen nyelven kéne hozzá beszélni, de megértetjük egymást. Megkapom a kulcsot, megnézem a lakást, 99%-ban ugyanolyan, ahogy 1 éve ott hagytam. Kipakolok, irány a munka.
Szerda 11:01 Kiugrom a munkából, átadni a bérbeadó cégnek a lakást. Szigorú néni és kedvesebb fegyverhordozója belépnek. Körbenéznek, jól megnézik a 3 molekulát a padlón, meg az ablakkeret mellett. Majd szigorú néni megszólal szigorúan: "Ez mocskos, ezt így nem vehetem át." Majd elkezd mindenfelé molekulákat mutogatni. Hirtelen megenyhül: "Nem mondom, hogy maga hagyta itt." - és elmosolyodik. Majd újra szigorúan folytatja. "De ezt így nem vehetem át! Vagy maguk kitakarítják, vagy egy céggel megcsináltatjuk." Kérdem az mennyi lenne. "Mivel ez egy napi munka, és az ilyen cégek drágák, nem lesz kevés." Kalkulál, majd mond egy átszámítva 100eFt+ összeget. Leesnék a székről, ha ülnék, de így csak azt mondom, hogy rossz karriert választottam. Abban egészen biztos vagyok, hogy itéletnapig surolhatnám a padlót, az úgysem felelne meg nekik.
Felhívom főbérlőmet, aki valójában az albérlő, elmondom a helyzetet, szabadkozom. Több kör telefon, végül megbeszéljük, hogy valami helyi haverjának a takarítónője kijön hétfőn, és megcsinálja kb. 45eFt-ért, amit megfelezünk. Ez még mindig irgalmatlan sok, de nincs más lehetőségem, és végülis örülök, hogy ettől az egésztől megszabadultam.
És így szombat reggel mehetek autót nézni végre, és aztán haza! Mármint igazihaza, és végre nem csak egy hétvégére.
A múlt hétvégi esküvő institucionalista megközelítésben
(Szorri, kedves olvasók, de nem bírtam ki, hogy ne így írjam meg.. :)
Volt haverom, akinek az esküvője egy házibulira hasonlított. Egy másiknak az ismerősééknél meg akadályversenyt rendeztek volna, ha el nem mossa az eső. A harmadik elmenekült az emberek elől, és Balin hindu ceremóniát tartott, pedig semmi köze nincsen a hindu valláshoz. (Ugyanis Balin egyházi nélkül nem érvényes a polgári esküvő sem.)
De azért a legtöbb esküvő mégiscsak követi a hagyományos elképzeléseket. Még akkor is, ha a párnak semmi köze nincs a népszokásokhoz, utálja a lakodalmas zenét, és nem fog minden este közösen miatyánkat mondani (pedig "az mindent megold", ahogy a huszonéves pap mondta).
A pár "kreativitását" ugyanis összenyomja az intézményi nyomás.
A társadalom elvárja, hogy az esküvő ne nagyon térjen el attól az ideális képtől, ami mélyen, kulturálisan bennünk gyökeredzik. És ha valaki nem eszerint cselekszik az legalábbis furcsa, de az is lehet, hogy más tekintetben is deviáns. Mindenesetre meg lehet botránkozni rajta.
Éppen a kulturális gyökerek miatt ez a kép sokakban internalizált. Különösen a mennyasszonyok azok, akik közül sokan kisgyerekkoruk óta hordozzák a képet, hogy egyszer, egy napra majd ők lesznek a királykisasszonyok, és őket csodálja mindenki, és minden tökéletes. Ehhez a képhez aztán felsorakozik az egész koreográfia, de a meghívottak száma, és összetétele is.
A társadalom elvárását tovább erősíti és csatornázza egy egész iparág az esküvő köré épült specializált szolgáltatók és gyártók százaival. (esküvő expo, anyone?)
A nyomás másik nagy, specializált forrását a szülők jelentik. Ha a szülő olyan, képes lehet teljesen kisajátítania az esküvőt. A pár ünneplése csak díszlet ahhoz, hogy megmutassa magát, erősítse társadalmi pozícióját és/vagy minden ilyen cél nélkül még egyszer utóljára bebizonyítsa, hogy úgyis minden úgy lesz, amit ő akar.
Na, ez utóbbi hatás dominált múlt szombaton. A pár, akiből a vőlegényt ismertem többé-kevésbé, míg a mennyasszonyról inkább sokat hallottam már kapcsolatuk kezdete előtt is, teljesen out-of-contextnek tűnt egy csomó helyzetben. Teljesen érezhető volt, hogy az esküvő a mennyasszony szüleinek, és elsősorban anyjának az elképzeléseit hivatott kielégíteni, és hogy a vőlegény 80%-ban, a mennyasszony 60%-ban ugyanazt gondolja, mint mi: gáz.
Viszont éppen az mentette meg az estét, hogy a pár ilyen körülmények között is igyekezett jól érezni magát. És ezt jó látni, végülis az egésznek ez lenne az értelme.
Ez az, amiért azt mondom, hogy bár nem volt egy kiemelkedő esküvő, de nem sajnálom, hogy elmentem.
Végezetül egy tanulság a magam számára: ha egyszer nekem lesz esküvőm, hajlandó vagyok meghajolni bizonyos konvenciók előtt, már csak a dolog romantikája miatt is, de semmi esetre nem lesz lakodalmas zene, és egyáltalán, a tracklistet nagyon gondosan át fogom vizsgálni. Nem lesz vonatozás Demján Szerelemvonatjára, és kacsatánc sem..
Volt haverom, akinek az esküvője egy házibulira hasonlított. Egy másiknak az ismerősééknél meg akadályversenyt rendeztek volna, ha el nem mossa az eső. A harmadik elmenekült az emberek elől, és Balin hindu ceremóniát tartott, pedig semmi köze nincsen a hindu valláshoz. (Ugyanis Balin egyházi nélkül nem érvényes a polgári esküvő sem.)
De azért a legtöbb esküvő mégiscsak követi a hagyományos elképzeléseket. Még akkor is, ha a párnak semmi köze nincs a népszokásokhoz, utálja a lakodalmas zenét, és nem fog minden este közösen miatyánkat mondani (pedig "az mindent megold", ahogy a huszonéves pap mondta).
A pár "kreativitását" ugyanis összenyomja az intézményi nyomás.
A társadalom elvárja, hogy az esküvő ne nagyon térjen el attól az ideális képtől, ami mélyen, kulturálisan bennünk gyökeredzik. És ha valaki nem eszerint cselekszik az legalábbis furcsa, de az is lehet, hogy más tekintetben is deviáns. Mindenesetre meg lehet botránkozni rajta.
Éppen a kulturális gyökerek miatt ez a kép sokakban internalizált. Különösen a mennyasszonyok azok, akik közül sokan kisgyerekkoruk óta hordozzák a képet, hogy egyszer, egy napra majd ők lesznek a királykisasszonyok, és őket csodálja mindenki, és minden tökéletes. Ehhez a képhez aztán felsorakozik az egész koreográfia, de a meghívottak száma, és összetétele is.
A társadalom elvárását tovább erősíti és csatornázza egy egész iparág az esküvő köré épült specializált szolgáltatók és gyártók százaival. (esküvő expo, anyone?)
A nyomás másik nagy, specializált forrását a szülők jelentik. Ha a szülő olyan, képes lehet teljesen kisajátítania az esküvőt. A pár ünneplése csak díszlet ahhoz, hogy megmutassa magát, erősítse társadalmi pozícióját és/vagy minden ilyen cél nélkül még egyszer utóljára bebizonyítsa, hogy úgyis minden úgy lesz, amit ő akar.
Na, ez utóbbi hatás dominált múlt szombaton. A pár, akiből a vőlegényt ismertem többé-kevésbé, míg a mennyasszonyról inkább sokat hallottam már kapcsolatuk kezdete előtt is, teljesen out-of-contextnek tűnt egy csomó helyzetben. Teljesen érezhető volt, hogy az esküvő a mennyasszony szüleinek, és elsősorban anyjának az elképzeléseit hivatott kielégíteni, és hogy a vőlegény 80%-ban, a mennyasszony 60%-ban ugyanazt gondolja, mint mi: gáz.
Viszont éppen az mentette meg az estét, hogy a pár ilyen körülmények között is igyekezett jól érezni magát. És ezt jó látni, végülis az egésznek ez lenne az értelme.
Ez az, amiért azt mondom, hogy bár nem volt egy kiemelkedő esküvő, de nem sajnálom, hogy elmentem.
Végezetül egy tanulság a magam számára: ha egyszer nekem lesz esküvőm, hajlandó vagyok meghajolni bizonyos konvenciók előtt, már csak a dolog romantikája miatt is, de semmi esetre nem lesz lakodalmas zene, és egyáltalán, a tracklistet nagyon gondosan át fogom vizsgálni. Nem lesz vonatozás Demján Szerelemvonatjára, és kacsatánc sem..
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Bejegyzések
