A zene hatalma

Éppen ebédelni mentem A-val, akivel délelőtt spontán szerveztünk egy találkozót. Már majdnem odaértem, és az MR2-n elindult a Zagar - Wings of love. És nekem végig kellett hallgatnom az autóban, mint akit büntiből odazártak, hiába értem már a szám egyharmadánál a helyszínre. (Miközben szegény A mit sem tudva várt rám.) Végig kellett hallgatnom, mert felállt a szőr a hátamon, de nem úgy, mint amivel Zs fenyegetett egy hete, hogy sok embernek feláll a szőr a hátán a modern balettől, hanem az áhitat és a katarzis lúdbőröztetett.

Na, nem mintha a szám akkorát ütött volna így, de felidézte a Balaton Sound Zagar-koncertjét, amikor az a sok-sokezer ember egyszerre énekelte a lemenő napban a 4 ándergránd dívával a számot, és valahogy mindent kitöltött a zene és az érzés.

Áhitat, meg katarzis - talán túl nagy szavak..
De beugrik róla, amit múlt vasárnap mondott G a zenéről és hatalmáról. Akkor megszólalt bennem az ördög ügyvédje, hogy G biztos egy kicsit azért elfogult, hiszen énekesnőként ő a zenében élt, és még most is szorosan kötődik a zenéhez. De azt kell mondjam, igaza van. Az irodalom fantasztikus, egy regény elvisz egy másik világba, egy vers egy más ember lelkébe. Egy kép ugyanezt a kaput meg tudja nyitni, és csodálatos mit tud belesűríteni egyetlen kétdimenziós vászonra. De egyetlen művészeti ág sem tud ilyen intenzíven hatni az érzelmekre, mint a zene.

(Ja, és remélem pár éven belül G számát fogjuk énekelni a tízezer emberrel, s természetesen G-vel a színpadon :)