Hogy mégse menjünk át filmbuziba, ezért egy postban számolok be két múltheti filmélményemről, melyekkel sikerült továbbra is tartani azt a magas színvonalat, amit a Slumdoggal elkezdtem az újévben.
A "The Curious Case of Benjamin Button" megintcsak Oscar esélyes film - s nem érdemtelenül. Fincher bebizonyítja, hogy kiváló rendező, aki nem csak thrillerhez ért.
F. Scott Fitzgerald 28 oldalas novellájából egy 2 és háromnegyedórás eposzt készített, amiben Brad Pitt, alias Benjamin Button életét tekintjük át, aki öreg testben születik az 1918-as New Orleansban, s az évek múlásával fiatalodik meg. Nyilván ez a szokatlan folyamat rengeteg problémát idéz elő, amelyek egy része praktikus, de a fontosabbak az emberi kapcsolatokról szólnak. Pitt partnere Cate Blanchett, aki egészen elképesztően jól játszik - már megint.
A film egy gyönyörű történet, egy óriási tabló, amit még el bírtam volna nézni - a hosszú játékidő egyáltalán nem volt zavaró, pedig ez itthoni mozizásnál sokkal jobban előjön. Az imerzióhoz nagyban hozzájárult a készítők fantasztikus alapossága: Az nem is kérdés, hogy a smink Oscart kikapja idén, de az embereken kívül a helyszínekre, díszletekre is figyeltek - mi több, a cinematográfiával is igyekeztek felidézni a különböző korokat.
Mindenképp ajánlott film.
A másik film Zs ajánlására került letöltésre (innen is köszönöm az ötletet!) A Delicatessen-t 1991-ben rendezte Jean-Pierre Jeunet, aki pont tíz évvel később az Amélie-vel vált világhírűvé. (Jézusom, az Amélie már olyan régi film!?)
De ne egy kidolgozatlan Amélie-t várjunk a Delicatessentől. Ez egy elképesztően szürreális, groteszk, morbid, fekete komédia, amiben körülbelül senki sem normális. Nem is tudom, mit írjak a történetről... Legyen elég annyi, hogy a sztori egy olyan bérházban játszódik a semmi közepén, amelynek tulajdonosa a ház aljában üzletet üzemeltető hentes, aki - a háború utáni? - hiány közepette időről-időre emberhúst is árusít.
Mondom, ez vígjáték, és nem a Bárányok hallgatnak! Tele van egy csomó gumifejű francia színésszel, burleszk-jelenettel, groteszk párbeszéddel.
Nem mindennapi film - ez is megér egy probát, merem ajánlani!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
4 megjegyzés:
Érdekes, hogy ugyan azokat a filmeket szemeltük ki, közel egy időben.
A Benjamin Button szintén az ünnepek alatt lett listás, a Delicatessen pedig az egyik kedvencem nekem is régóta. Viszont a rendezője már az Elveszett gyerekek városánál is világhírű lett szerintem, 6 évvel az Amélie előtt és azért 1997-ben volt egy Alien 4 is még tőle.
Akkor remélem láttad a Gomorrát is, mert nekem az jött utána!
Valóban, ez is mutatja az alulműveltségemet :)
Az Elveszett gyerekek városa már nagyon-nagyon régi elmaradásom. Tudom, nincs mentség.
A Delicatessennek egészen furcsa hangulatot kölcsönöz ez a képi világ. Tiszta fallout érzés. Erőszak, kilátástalanság. S ezzel megy szembe a burleszk, meg a vígjátéki elemek. Nagyon érdekes volt.
Gomorra meg van, de még nem néztem meg. Idő idő idő.
Milyen hangulat?
Az elveszett gyerekek városa követi a D. stílusát, csak steampunkban, így a képi világ is intenzívebb. Tetszeni fog, azt gondolom.
A Gomorra nekem már szinte dokumentumfilm volt a hátterét ismerve. + a történet sem úgy történet, hanem azt mutatja meg, milyen ott a világ - ma is. (najó, elég a spoilerből)
A képi hangulat az, amit írtam: fallout.
Most már be lesz szkedzsülálva - a többivel együtt. (Bár az nem nagyon csalogató, ha vki azt írja egy filmről, h "biztosan nem nézem meg többet" :)
Megjegyzés küldése