Jel

Van úgy, hogy az élet figyelmeztet, csak az ember nem akarja/tudja észrevenni a jeleket.

Most kezdtem bele Salinger Magasabbra a tetőt, ácsok kisregényébe, ami vékony, viszont gyorsan fogyott. Általában a külső kabátzsebemben volt, hogy 1-2 megállóra is gyorsan elő tudjam kapni.

Aztán tegnapelőtt az autómba visszaszálva vettem észre, hogy a könyv az ülés szélén hever, szomorúan árválkodott ott, szinte panaszosan potyogtak a könnyei. Én azonban nem értettem meg az üzenetet, és újra ugyanoda tettem vissza.

A büntetés nem késett sokat. A metróról leszállva már csak a hűlt helyét találtam. Elhagyott.