Kísértések

Reggel volt főnökömmel, pontosabban annak a cégnek az egyik alapító-tulajdonosával... francba de bonyolult, szal Tiborral álmodtam. Valami hosszú limóval állt meg mellettem (pedig neki nincs is olyan), beinvitált, és valami valami webes hülyeségben akart segítséget kérni, pedig ilyesmihez nem is értek.

Felébredve beugrott a beszélgetés május végén a puccos étteremben, ahol bejelentettem a felmondásomat. Nagyon küzdenem kellett, hogy fapofát erőltessek magamra, mert válaszul 3 olyan állást ajánlott különböző cégeinél, amiből kettő nagyon-nagyon tetszett volna. Szóval beugrottak ezek az állások, és az, hogy belőlük mára már nincsen semmi a válságnak hála. Így utólag elmosolyodtam, h milyen ügyes voltam, hogy ellenálltam a kísértésnek.

(No persze ez így nem kerek, mert az egyértelmű, hogy talált volna nekem állást valahol, de ki tudja hol, s azért az utólag mégiscsak csalódás lett volna.)

Viszont ha már kísértéseknél tartunk, nem az volt-e az igazi kísértés, hogy visszamenjek a régi cégbe, amit már oly jól ismertem? Mert ennek meg nem álltam ellen, csak elcsábultam..

Vatever, ezen már nem gondolkozom, jól érzem magam a mostani helyzetben, s csak ritkán tör rám a hiányérzet. (De mit fogok írni a karrierinteresztbe az év végi értékelésben??)