ET

Már lassan egy hete, hogy a színpad szélén felkapcsolódtak a nagymama korabeli állólámpák, s bejött a színpadra ez az egyáltalán nem izlandi kinézetű, egyáltalán nem izlandi nevű izlandi lány.

Az Emiliana Torrini koncertet már régen kinéztem, és milyen szerencse, hogy véletlenül Bécsben lett munkám épp a koncert napján. S milyen szerencse, hogy M. volt olyan kréjzi, hogy kijöjjön utánam vonattal, úgy, hogy gyakorlatilag alig tudta ki az, akit látni fog.

A külvárosi Szene pont megtelt, s az amúgy teljesen ok közönségben szépszámú magyar is megjelent - legalábbis elég sok magyar szót kaptam el. A Kaiserschmarren (én) és a Glühwein (M.) után Lay Low volt a warm-up. A szintén izlandi kedves lány kedves dalokat énekelt a saját gitárja, továbbá egy Ötvös bohóc-szerűen gitárokat váltogató kobold-kinézetű figura kiséretében. A dalok jellemzően countrysak (jajj, volt nyávogó gitár is!) és némileg bluesosak voltak, de megjelent a folk is, és akkor már teljesen olyan volt a kép, mint a többi skandináv (leginkább svéd) énekesnő esetében. Ez nem annyira kritika, mert én szeretem az ilyet, s tényleg jó volt a produkció, amit Lay Low a számok közötti kedves kommentekkel még fel is dobott.

De a főfogás mégis csak ezután következett. A kísérő együttes egy könyvelő kinézetű, néha robotmozgású gitárosból, egy magas régi-Snoop hajú, kalapos gitárosból, egy mikrofonfrizurás billentyűsből (akin éppen hajnövesztő szerrel kisérleteztek a'la Csupasz pisztoly), és egy öreg, mellényes dobosból állt, aki már kezdettől fogva kiséri Emilianat. De ezerésegy hangszer került elő a koncert során a harmonikától a xilofonig.

Az első számnál mintha még megilletődött lett volna az énekesnő és a hangmérnök, de onnantól nem volt hiba. Még az általam kevésbé kedvelt új album is fantasztikusan szólt élőben, a lassú számoknak is nagy többletet adott az élő hangzás. Volt elszállás, pici "zúzás", persze sok romantika, és legalább két újrázás, aminek a végén már szabadkozott Emiliana, hogy legközelebbre több számot tanul meg. Végülis az első albumot már 10 éve, 21 évesen írta, amiről több más között - mintha külön kérésemre lett volna - azért elénekelte az Unemployed in Summertime-ot is.

A számok között igyekezett németül kommunikálni a közönséggel, ami botladozva, de többségében sikerült. Előbb azt gondoltam, hogy ennyi idő után már rutinból hozza a bájt, de amikor az egyik szám kapcsán bátyja haláláról beszélt, őszintén megrendültnek tűnt. (Pedig tuti, hogy minden koncerten elmeséli.)

A Jungle drums természetesen kétszer is lement, nagy sikerrel - mégha a közönség nem is kezdett el annyira ugrálni, mint vártam. Ha valamit újítani akarna, erre a gyorsabb vonalra állhatna rá az inkább lassabb, gitárosabb Me and Armini után, mert ez is nagyon jól áll neki, ahogy extázisban a színpadon ugrál.

Tuszámitáp, nagyszerű koncert volt, s ha legközelebb nem tudom úgy szervezni, business trip nélkül is megér egy utat Bécsbe... vagy akárhová!
(Najó, M. is sokat hozzátett a koncertélményhez, tubifer. :)